„Biztos, hogy több helyen meg fog dobbanni a közönség soraiban ülők szíve” – interjú Csiszár Istvánnal és Fejszés Attilával

Szombaton kerül bemutatásra a musical-irodalom egyik legizgalmasabb és legmonumentálisabb darabja, az Elisabeth a Győri Nemzeti Színházban. Forgács Péter rendezésében két kulcsszerepet is a társulatának tagjaira bízott: az egyik szereposztásban Lucheni-t Fejszés Attila, a Halált pedig Csiszár István alakítja. Velük beszélgettünk a főpróbahéten.

Mi volt az első gondolatotok, amikor kiderült, hogy lesz az Elisabeth Győrben, és játszani fogtok benne?

Fejszés Attila: Hatalmas feladat, nagyon örültem, hogy Forgács Péter rendező bizalmat szavazott nekem. Hamarosan premier, iszonyú sok munka áll mögöttünk, de még mindig számos feladat vár ránk szombatig. Én játszom Luigi Luchenit, ő Elisabeth gyilkosa, ezt talán mindenki tudja, nem árulok el vele nagy titkot. Az én narrálásomból bontakozik ki a történet, így egészen érdekes az az ív, amit a karakterem bejár.

Csiszár István: Számomra az Elisabeth minden idők legkedvesebb musicale… ’98-ban láttam először az Operettszínházban, és akkor eldöntöttem, hogy a Halál szerepét mindenképpen el kell játszanom. Ez egészen mostanáig nem sikerült, pedig több alkalommal próbálkoztam, Budapesten, Miskolcon, Bécsben is. A legtöbbször egy hajszálon múlt, de lecsúsztam róla. Amikor kiderült, hogy bemutatjuk Győrben, nagyon megörültem, annak meg pláne, hogy pont ebben a szerepben gondolt rám Forgács Péter! 1998 óta eltelt pár év, és végre sikerült megérkeznem. (nevet)

Most, hogy elértem a vágyálmomat, az a feladat számomra, hogy a lehető legjobban formáljam meg a szerepet. Ne csak az dolgozzon bennem, hogy végre ezt játszhatom, hanem hogy igazán maradandó alakítást tudjak nyújtani, ami méltó ehhez a több mint húsz évnyi várakozáshoz. Ahogy Attila is mondta, rengeteg munka van már mögöttünk, jó úton haladunk. Nekem némiképp nehéz elvonatkoztatni a korábban látott Elisabeth-ektől: az összes szereposztásban megnéztem az évek során, és nagyon bennem él minden egyes mozdulat. Annyira megtanultam, hogy bármikor be tudtam volna ugrani a Halál szerepébe. El kellett mindettől vonatkoztatnom, és fel kellett építenem egy saját karaktert, ez volt számomra a legnehezebb ebben a próbafolyamatban.

Milyen lesz a te Halálod?

Cs. I.: Próbáltam a misztikumát megfogni, az örökérvényűségét, azt, hogy a Halál mindig ott van: a kezdettől a végig. Azt akartam, hogy legyen érdekes, sármos, egy igazi bonviván alkat, miközben egy ősi szimbólumról is beszélünk… ezt a kettőt próbáltam ötvözni, időtlen karakter, de közben mégis benne van a fiatalság szépsége is, ami Elisabeth számára akár vonzó is lehet, illetve mindenki számára vonzó kell, hogy legyen.

Attila, nálad is voltak hasonló előzmények Lucheni esetében?

F. A.: Egyáltalán nem. Az Elisabeth az a darab, amivel a musicalirodalom remekei közül talán a legkésőbb találkoztam, valahogy nem jutott el hozzám. Nem akadt a kezembe például a debreceni zenei könyvtárban sem, ahol egész délutánokat töltöttem el a gimnáziumi éveimben CD hallgatással. Lehet, hogy pont Csiszinél volt, aki vitte magával, amerre csak járt…

Cs. I.: Pontosan. Nem vittem vissza… (nevet)

F. A.: De remélem, most majd megmutatod, így hogy együtt játszunk a darabban… (nevet) Viccet félretéve, én nem nagyon szeretem nézegetni a színházi felvételeket. Az Operettszínház Elisabeth-jéből azért láttam videó részleteket. Ahogy elkezdtem utánanézni Lucheninek, az derült ki számomra, hogy ő egy egyszerű, olasz kisember, aki a fejébe vette, hogy megöl egy arisztokratát… Végtelenül szegény volt, és a nyomor egy adott pontján megfogadta, hogy egyszer végezni fog valakivel a felsőbb osztályból, mert „aki nem dolgozik, ne is egyék”. Az elhatározás olyan komoly volt, hogy anatómiai ábrákon kezdte tanulmányozni, hová kell pontosan szúrni ahhoz, hogy az áldozat biztosan életét veszítse.

Eredetileg az orléans-i herceget akarta megölni, aki nem érkezett meg Genfbe, viszont a sajtó megszellőztette, hogy a császárné épp a városban van.  Sisi hajóútra indult társalkodónőjével, amikor Lucheni elé állt, és egy tűhegyes reszelővel szíven szúrta. Rettenetesen erős fűző volt Erzsébeten, aki a merénylet után felállt és felszállt a sétahajóra. Már elhagyták a kikötőt, amikor megszédült és összeesett. Kioldották rajta a fűzőt, és akkor látták csak, hogy szúrás érte. Lucheni tökéletesen célzott. Olyan apró vágást ejtett a szíven, hogy Sisi fájdalom nélkül, lassan elvérzett. 

A történelmi tények egészen jó támpontokat adnak, a motivációja is elég egyértelmű.

F. A.: Igen! Én most abból a dühből dolgozom, amit érzek benne, ebből próbálok mindent megfogalmazni. Az undok viselkedése és a gyűlölete a dalokban is visszaköszön, ezt mindenképpen szeretném majd a nézőkkel is érzékeltetni. Remélem, hogy sikerülni is fog. (mosolyog)

Nem egy könnyed történet…

Cs. I.: Valóban, de szerencsére vannak benne olyan dalok, amik majd felvillanyozzák főleg a férfiközönséget: szerepel benne egy elég hangsúlyos kupleráj jelenet. (nevet) A tempós számok beindítják majd minden néző vérkeringését! Ez nyilván nem a Csárdáskirálynő, nem a vidámságról szól, lehetne akár nyomasztónak is nevezni, hiszen a történelmi tényeket dolgozza fel. Mivel a mi kultúránknak szerves része Sisi, nagyon kötődik minden magyar hozzá, ezért biztos, hogy több helyen meg fog dobbanni a közönség soraiban ülők szíve.

Az Elisabeth egy nagyon mély és komoly mondanivalójú musical, ami sok mindent magában hordoz: boncolgatja például az anya-gyermek viszonyt, azt, hogy milyen, ha egy asszony elveszíti a fiát. Egyetlen „happy end” van – amit kicsit abszurd így nevezni –, amikor végül Sisi és a Halál egymásra talál. Erzsébet nem személyként vagy a szerelmeként gondol a Halálra, hanem inkább megoldásnak látja őt abban a rettenetes és szomorú élethelyzetben, amiben van. Ez a különös viszony a darab végén teljesedik ki, és azt gondolom, hogy a nézők szurkolnak is majd nekik, hogy végre jöjjön el az a régen várt csók.

F. A.: Én sem járok túl jól egyébként.

Cs. I.: Valóban nem. (nevet)

F. A.: Még aznap elkapják Luchenit és börtönbe zárják Svájcban, ahol 12 évig raboskodik, mielőtt felakasztaná magát a saját nadrágszíjával.

Kettős szereposztásban dolgoztok, ez segítség számotokra? Összedolgoztok?

F. A.: Igen, teljes mértékben.

Cs. I.: Abszolút. Szerencsére bőven adódott eddig alkalom arra, hogy beszélgessünk a szünetekben.

A nézőknek miért lesz fontos ez az előadás?

F. A.: Nem tudunk erre egy szép generál választ adni, azt gondolom, hogy minden nézőt meg fog szólítani az előadás. Lesz, aki nekem fog szurkolni, lesz, aki beleszeret Elisabeth jelmezébe, és holnap elrohan a varrónőjéhez és megrendeli magának… (nevet) Minden karakterrel lehet menni, és a közönségnek kell eldöntenie, hogy kiből melyik morzsát viszi haza.

Cs. I.: Egyetértek ezzel, és bízom benne, hogy azért olyan is lesz, aki nekem, a Halálnak drukkol majd! (mosolyog)

Kiemelt kép: Csiszár István és Fejszés Attila (Fotó: Zsigmond László)