Ma ünnepli 55. Születésnapját Bíró Kriszta, Jászai Mari- és Aase-díjas színésznő, írónő.

Bíró Kriszta 1970. február 17-én született Budapesten. 1992-ben szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Huszti Péter osztályában, majd a szolnoli Szigligeti Színházhoz szerződött, ahol két évet töltött. Ezután a Miskolci Nemzeti Színházhoz, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz igazolt, 1997-től pedig szabadúszó lett. 2004-től ismét elköteleződött egy kőszínház mellett, ugyanis társalapítója lett az Örkény István Színháznak, aminek azóta is társulati tagja.

Bíró Kriszta és Csuja Imre (Fotó: Örkény Színház)

Színpadi munkássága igen szerteágazó és gazdag, játszotta Kurrubbit Dürrenmatt: Angyal szállt le Babilonba című darabjában Szolnokon, Shakespeare Rómeó és Júlia főhösnőjét Miskolcon, Angelinát a Szilágyi Andor által írt El nem küldött levelekben a Thália Színházban vagy a főszerepet Parti-Nagy Lajos Átriumklorid – avagy a színész ötször című darabjában. Manapság a Madách Imre téri teátrumban lehet látni, többek között az Istenben, az Anyám tyúkja produkcióban vagy a most márciusban bemutatásra kerülő Szerelemben. Színészi pályafutása során volt szerencséje a filmes munkákba is belekóstolni, játszott a Drum Bum – Jó utat című 2003-as játékfilmben, a Régimódi történetben (2006) vagy a 2002-es A músza csókja című tévéfilmben, ami Kaffka Margitot és férjét mutatja be.

Színészi feladatai mellett szípadi adaptációk is fűződnek a nevéhez, mint például a 2010-ben megjelent nőNyugat, amely az Örkény és a Thália Színház közös produkciója volt, de legkönyebben könyveivel futhat össze az ember, hiszen Bíró írta a Jozefa (2003), a Fiókregény (2005), a Fércmű (2013) és a tavaly megjelent Kevert című regényeket is.

Szakmai pályáján több díjat is neki ítéltek, Az évad színésznője lett 1995-ben a Miskolci Nemzeti Színházban, majd 2005-ben is az Örkényben. 2008-ban vehette át a Jászai Mari-díjat, 2009-ben a Mensáros-díjat, legutóbb, 2022-ben pedig az Aase-díjat ítélték neki.

Kiemelt kép: Bíró Kriszta (Fotó: Horváth Judit, Forrás: Örkény István Színház)