Korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish is fellép jövőre a Sziget Fesztivál Nagyszínpadán.

„Amikor felmerült a lehetősége, hogy Billie Eilish-t meg tudjuk hívni a jövő évi fesztiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal eltoltuk a Szigetet és most örömmel mondhatjuk, hogy az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget Nagyszínpadán lép fel 2023-ban” – jelentette be Kádár Tamás főszervező Billie Eilish fellépését és egyben azt, hogy a jövő évi fesztivál augusztus 10-én, csütörtökön kezdődik és 15-ig tart majd.

A Magyarországon most először fellépő Billie Eilish mellett visszatér a Szigetre David Guetta, a Florence + the Machine, valamint az oxfordi legenda, a Foals. Rengeteg új zenével érkezik az Imagine Dragons és sokak örömére pótolja a tavaly betegség miatt lemondott első hazai fellépését Sam Fender. A Szigetet is érinti majd a One Direction zenekar feloszlása után szólókarrierbe kezdett énekes, Niall Horan első fesztiválturnéja. Az elektronikus szcéna aktuális sztárjai közül érkezik a Major Lazert (is) alapító Diplo vagy itt lesz Jamie xx, de érkezik majd a német elektronikus zene ikonikus alakja, Sven Väth is. És bizonyára felfigyel majd a Sziget közönsége a szváziföldi származású Uncle Waffles-re, aki a szupertrendi, dél-afrikából induló, de már az európai klubokban hódító Amapiano egyik feltörekvő csillaga.

A nevek láttán tehát már most erősen kirajzolódik a Sziget zenei arculata: aktuális sztárok, nagy közönségkedvencek és feltörekvő, izgalmas előadók, a műfaji sokszínűség jegyében.

Kiemelt kép: Billie Eilish (Fotó: Marius Becker)