A skót rockzenekar, a Biffy Clyro június 11-én, az angol szintipop duó, a Hurts pedig július 11-én lép színpadra a Budapest Parkban – utóbbi első lemeze 15. születésnapját ünnepli. Mindkét együttesnek ez lesz az első önálló koncertje Magyarországon.
Theo Hutchcraft és Adam Anderson duója, a Hurts, 2009-ben alakult, egy évvel később pedig már meg is jelent bemutatkozó lemezük Happiness címmel. Az albumon olyan nagy slágerek szerepeltek, mint a Wonderful Life vagy a Stay, amelyek egészen biztosan megszólalnak majd a Budapest Park színpadán is. A lemez a brit albumlista negyedik helyén debütált, és világszerte több mint kétmillió példányban fogyott – Európa-szerte azonnal ismertté váltak.
A csapat azóta is aktívan alkot – további négy albummal örvendeztették meg rajongóikat az évek során. Egyedi, grandiózus elemekkel és sötét tónussal operáló zenei világuk megmaradt, ugyanakkor az elmúlt években jó néhány műfajban kipróbálták magukat. Listavezető slágert készítettek Calvin Harris és Alesso közreműködésével Under Control címen, tavaly januárban pedig ismét az élre kúsztak első nagy sikerük, a Wonderful Life újragondolt változatával, amelyben Luciano, a 6PM Records és Sira is közreműködött.
Magyarországon is hatalmas ismeretségnek örvendtek, 2011 és 2018 között nyolc alkalommal is felléptek fesztiválokon, legutoljára a valahai Volt fesztiválon. A július 11-ei koncertjük nemcsak a hét év utáni visszatérésük lesz, hanem egyben az első önálló fellépésük hazánkban.

Hurts (Fotó: Neil Krug)
A háromszoros UK #1 albumot jegyző skót rockzenekar, a Biffy Clyro pontosan három évtizede teper a brit rock szcéna élvonalában. A zenekar mindössze három tagból áll: Simon Neil énekel és gitározik, James Johnston áll a basszusgitár mögött, Ben Johnston pedig a dobokat püföli. Az utóbbi két zenésznek nem csak véletlen egyezik meg a vezetéknevük – testvérek, ráadásul ikertestvérek. A zenekar történetének egyik legkülönlegesebb aspektusa, hogy 30 éve változatlan felállásban játszanak, ami erős, szinte családias kötelékről árulkodik.
A Biffy Clyro legismertebb számai közé tartozik a Many of Horror, amely talán a legismertebb balladájuk – igazi közönségkedvenc lett, különösen miután Matt Cardle feldolgozta az angol X Factor döntőjében. A Mountains szintén hatalmas sláger volt, lendületes refrénje és könnyen megjegyezhető dallama miatt sokak első találkozása volt a zenekarral. A Bubbles gitárszólójával és energikus lüktetésével vált az egyik legnépszerűbb koncertszámukká. Ezek a dalok minden bizonyára a júniusi budapesti fellépésen is elhangzanak majd.
A Biffy Clyro eddig kétszer szerepelt headlinerként a Sziget Fesztiválon, most viszont először fognak önálló koncertet adni Magyarországon. Június 11-én a Budapest Park színpadán térnek vissza, nyolc év kihagyás után.

Biffy Clyro (Fotó: Kevin J. Thomson)
Kiemelt kép: Biffy Clyro (Fotó: Paul Harries) és Hurts (Fotó: Kmeron)