Bár a teátrum kapui a járványhelyzet miatt továbbra is zárva tartanak, a kulisszák mögött nem állt le a kreatív alkotómunka – a társulat fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy a jelenlegi nehéz időkben is megörvendeztesse nézőit.
Szegezdi Róbert színművész rendezésében Michel de Ghelderode Barabbás című darabját hallhatja majd a közönség hangjáték formájában, mely a bibliai történetet dolgozza fel: Jézus és Barabbás kapcsolatát ez utóbbi szempontjából.
„Ghelderode egészen sajátos humorral bír, nagyszerű drámaíró, ez a darabja Jézus keresztrefeszítését meséli el egy számunkra eddig ismeretlen szemszögből. Zene is készül a rádiójátékhoz, ami által erősebb hatással tudjuk megszólítani a klasszikus történetet” – fogalmazott a rendező.
A prózatagozat összes férfi tagja mellett Menczel Andrea és Tánczos Adrienne színművészek szerepelnek benne.
Kiemelt kép: Borovics Tamás a hangjáték felvételén (Fotó: Szegedi Nemzeti Színház)