Négyszáznál is több mű érkezett a VÍZió elnevezésű grafikai pályázatra, melyet a víz világnapja alkalmából hirdetett a CupRevolution, Magyarország elsőszámú újrahasználható pohár rendszere. A klubokban és különböző rendezvényeken elérhető félliteres RevoCupokra kerül majd rá Kőrösi Márta munkája, akit a zsűri a legkiemelkedőbbnek talált. A közönség pedig Dobrovitz Darina alkotását szerette a legjobban, így a nagyobb sportlétesítményekben és a Budapest Parkban az ő tervezése is látható lesz, ezáltal ösztönözve a fiatalokat a környezettudatosságra.

A RevoCup rendszere körforgásos megoldáson alapul, ezáltal a hulladékmennyiség visszaszorításában is jelentős szerepet játszik, nem csupán a vízfelhasználás csökkentésében. A VÍZió pályázat célja az volt, hogy számos résztvevő közreműködésével felhívják a figyelmet a felelős vízhasználat fontosságára, a felhasználókat pedig a grafikák segítségével ösztönözzék a poharak visszaváltására.

A zsűriben helyet foglalt Maros Róbert, a Cup Revolution Kft. ügyvezető igazgatója, Kiss-Benedek Kristóf, a Budapest Park senior art directora, Gazdig Bence grafikus-designer, a Gazdig Kreatív Ügynökség alapítója, valamint Csizik Balázs fotóművész, grafikus is. Olyan alkotások kerültek a shortlistre, amelyek az ítészek véleménye szerint kreatív témafelfogásukkal kiemelkedtek a többi közül és vizuális világuk tekintetében is megfeleltek az aktuális trendeknek.

A zsűri által tíz legjobbnak titulált dizájn alkotója páros Budapest Park koncerjegyet kap, a fődíjban részesülő alkotó pedig 100.000 forintot is. A közönség a Facebookon szavazhatott, az alkotó, Dobrovitz Darina munkája az egyre fogyó vízkészletre emlékeztet, ő 50.000 forintos jutalomban részesül és alkotása ugyancsak visszaköszön majd a RevoCupokon.

Kiemelt kép: Négyszáznál is több mű érkezett a RevoCup pályázatára (Fotó: Kőrösi Márta alkotása)