Száz évvel ezelőtt, 1919. február 10-én született Bessenyei Ferenc, kétszeres Kossuth-díjas magyar színművész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Nemzet Színésze címmel is kitüntetett érdemes és kiváló művész 2005-ben hunyt el. Születésének kerek évfordulója alkalmából emlékesttel készül tiszteletére a Nemzeti Színház.

A megemlékezés a színész születésnapja után pár nappal később, február 15-én, 16:30-kor a színházon kívül kezdődik. A teátrum kertjében virágokat és mécseseket helyeznek el Párkányi Raab Péter a színművészt ábrázoló szobránál. Ezután, 17 órától a nagyszínpadon pályatársak emlékeznek vissza Bessenyei Ferencre, munkásságára. Az esten színpadra lép Császár Angela, Papp Éva, Piros Ildikó, Benkő Péter, Kovács István, Rubold Ödön, Nemcsák Károly és Bakos-Kiss Gábor. A személyes történetek mellett Bessenyei filmjeiből is láthatnak részleteket a nézők. Az emlékest ingyenes, jegyet foglalni ezen a linken keresztül lehet.

Bessenyei Ferenc Tőkés Annával a Bánk bán 1951-es előadásán (fotó: Nemzeti Színház)

„Talán úgy tudtam élni, hogy hasznossá tudtam tenni magam (…) kivéve azt a néhány pillanatot, amikor az ember éppen tehetséges, a művészetet folyton gyakorolni kell. Főként azért, hogy a teremtő másodperceket jól ki tudjuk használni.” Bessenyei Ferenc

Kiemelt kép: Bessenyei Ferenc