Miskolc Vármegyei Jogú Város képviselőtestülete a ma tartott közgyűlésen száz százalékban támogatta Béres Attila igazgatói pályázatát, így újabb öt évig vezetheti a miskolci teátrumot a Művészeti Tanáccsal közösen.
“Az elmúlt időszakban sokszor mondtam: meggyőződésem, hogy ezért a közösségért, ami ebben a színházban és ebben a városban van, bármit érdemes a vezetőknek vállalni. Bármilyen harc, küzdelem és nehézség könnyen vállalható egy ilyen közösségért. Újabb öt évig vezethetjük mi a színházat. Mi, hiszen nem csak nekem szavaztak bizalmat, hanem a Művészeti Tanácsnak, így Keszég Lászlóval, Rusznyák Gáborral, Szabó Mátéval és Szőcs Arturral, és persze Cser Ádámmal és Kozma Attilával újabb öt évig folytathatjuk azt a munkát, amit sok évvel ezelőtt elkezdtünk. Értetek, a társulatért, a városért, ezért a közösségért. Az igazgatóválasztás folyamatának, a várakozásnak a legmeghatóbb pillanata számomra az augusztus 22-i társulati szavazás volt, melyen a társulat 98%-a engem támogatott. Ígérem, hogy a továbbiakban is igyekszem megfelelni nektek” – fogalmazott Béres Attila, miután értesült a döntésről.
Kiemelt kép: Béres Attila a Miskolci Nemzeti Színház 2024/25-ös évadnyitó társulati ülésén (Fotó: Éder Vera)

