Április 14-én a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása zárja a Tháliában megrendezett Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét. Móricz Zsigmond egyik legjelentősebb regényéből maga készítette a színpadi változatot, melyből 1935-ben Jávor Pál és Somogyi Erzsi főszereplésével film is készült. A budapesti játszóhelyek előszeretettel nyúlnak a darabhoz, ám most a beregszászi társulat különleges előadásának megtekintésére is lehetőségünk nyílik.
Móricz, a 20. századi magyar realista prózairodalom legismertebb alkotója, gyakran saját családja köréből merít alakjai megformálásánál, ahogy tette ennél a művénél is: az író első felesége és annak nagynénje szolgáltak modellül a két fő női karakter számára. Magát a cselekményt, saját bevallása szerint, egy 1914-es Koós Károlynál tett farsangi látogatás ihlette.
A történet Nyíri Balázsról, a vidéki földbírtokosról és feleségéről, Pólikáról szól, aki megelégeli az ura folyamatos mulatozását, hiszen a férfi már három napja a saját nevenapját ünnepli. A karakán menyecske fogja magát, és hazaköltözik Bodonyba a nagynénjéhez. A férj persze mindenáron megpróbálja visszahódítani az asszonyt, ám nem hat sem a szép szó, se a hízelgés, az udvarlás, sőt még a szerenád sem. Balázs kétségbeesésében Zsani néni bátyjához és haragosához, Lajos bácsihoz fordul segítségért, akiben azonnal erős szövetségesre talál. A két férfi a szomszéd kocsmában megállás nélkül Pólika nótáit húzatja, aki végül megelégeli a botrányokat, és a nagynénjeit is, és levelet küld a férjének, hogy szöktesse meg, ha akarja.

Jelenet a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásból (Fotó: Thália Színház)
A darab csodás lenyomata a korszaknak, Móricz elképesztő részletgazdagsággal írja le a férfi-nő kapcsolat évődő játékosságát, a házastársi pozícióharc pillanatait. Azok a részek, amelyekben a duhaj földesúr mutatkozik meg, aki három napon keresztül ünnepelteti saját névnapját, és akivel a végére már a cigányok sem bírják az iramot, olyan elevenséggel hatnak, hogy nehéz ellenállni, azonnal a szívébe zárja mindenki a virtuskodó ifjút. Ez is a cél, hogy a közönség megismerje és megszeresse a magyar klasszikus irodalom egyik legnagyobb örökzöldjét.
Amihez a kiváló alakítást nyújtó színészek is erősen hozzájárulnak. Tarpai Viktória és Ferenci Attila tökéletesen adják Pólika és Balázs folyton perlekedő kettősét, Vass Magdolna, aki Zsanit alakítja, jól adagolt szigorral osztja a családnak instrukcióit, melyet jól ellensúlyoz Kacsur Andrea Mina nénije és Orosz Melinda Pepi nénije. A Lajos bácsit megformáló Kacsur András pedig sütkérezik az érte ácsingózó nagynénik között, élcelődései gyakran csalnak mosolyt a nézők arcára. További játsszók: Fornosi-Domáreckájá Júlia/Cséke Adrienn Johanna, Gál Natália, Szabó Imre, Orosz Ibolya, Sőtér István és Mónus Dóra.

Jelenet a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásból (Fotó: Thália Színház)
A 2015 szeptemberében bemutatott előadás rendezője Katkó Ferenc, a Békéscsabai Jókai Színház színész-rendezője, aki remekül fogja össze színészeit. A mozgásért Újszászi András felelt, aki az autentikus néptánc elemeiből építkezett a koreográfia összeállítása során. Ezzel összecseng a darabot kísérő, szintén autentikus népzene, melyet az előadás alatt a kárpátaljai Pál István Szalonna szolgáltat, saját Útravaló című zenei albumát alapul véve. Ezzel az alkotók célja az volt, hogy a beregszászi kisebbségi létben megőrizzék magyarságukat, az anyanyelv mellett a népzenei és néptáncos hagyományokat is, és hogy felkeltsék a fiatalok érdeklődését ezek iránt.
A darab a bemutatása óta eltelt négy évben rengeteg helyszínen megfordult, többek között játszották a Gyulai Várszínházban, a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján, ahol különdíjat nyert, melyet az akkori nemzeti fejlesztési miniszter, dr. Seszták Miklós ajánlott fel. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen a beregszászi társulat nem tud hibázni, játékuk önfeledt és magával ragadó minden alkalommal. Most végre Budapestre érkeznek, április 14-én este 19 órakor a Thália Színházban lesznek láthatók. Még van néhány elérhető jegy a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásukra, ne hagyjátok ki a „jó magyar duhaj vígjátékot”!
Kiemelt kép: Jelenet a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásból (Fotó: Thália Színház)