Bereczki Zoltán EMeRTon-díjas magyar színész, énekes, zenei producer. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. 2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az Operett Angyalai formáció dalainak hangszerelését, és a Budapesti Operettszínház Mozart! című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű Rómeó és Júlia CD is.
2005-ben Súgó Csiga díjat, 2006-ban eMeRTon-díjat kapott Az év musical színésze kategóriában. 2007-ben fellépett a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte.
2011-ben részt vett a TV2 A nagy duett című műsorában, ahol Peller Mariann-nal alkotott párost, a döntőben 2. helyezést értek el. 2012-ben felkérték a Megasztár 6 című tehetségkutató egyik zsűritagjának. Zenei vezetője volt Náray Erika és Kökény Attila Szerelem és Szenvedély című zenés estjeinek. 2012-től a Centrál Színház társulatának tagja. 2013-ban megnyerte a Sztárban sztár című showműsor első évadát, így ő lett Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze abban az évben. A második, a harmadik és a negyedik évadban ő volt a műsor egyik zsűritagja.
2014 januárjában a Magyar Televízió A Dal című műsorának első élő adásában énekelt duettet a Kossuth-díjas Kovács Katival. 2018-ban a Pringles csipszcég Bereczki Zoltán Choices című dalát választotta új, egy évig futó kampányához. A Choices című dalt a színész Balog Lászlóval közösen írta, a szöveg Méhes Adrián munkája, Malek Miklós keverte, és a számnak már önálló klipje is van.
Kiemelt kép: Bereczki Zoltán (forrás: Bereczki Zoltán Offical)