Benkő Imre fotográfus, fotóriporter munkásságát mutatják be kétszázötven fotográfián keresztül Budapesten a Műcsarnokban, a tárlat címe: Valós látomások – Benkő Imre a szubjektív dokumentarista. Az eseményt Szegő György a Műcsarnok művészeti vezetője rendkívülinek nevezte, mely egyszerre ünnep az intézménynek és a magyar fotográfiának.

A kiállítás kurátora Tulipán Zsuzsanna úgy vélekedik Benkő hat évtizedes pályájáról, hogy lenyomata a kornak, amely visszaköszönt a magyar sajtóorgánumokba az 1970-es évektől egészen napjainkig. A kiállításon látható 250 fotó nagyrészt fekete-fehér, melyek a Műcsarnok három termében kapnak helyet. Az elsőben a külföldi utazásait megörökítők, a másodikban a magyarországi felvételek, a harmadik fókuszában pedig Budapest áll.

Benkő Imre több mint ötven országban járt, fotói mind egyfajta szubjektív korlenyomatként is értelmezhetőek. Feltűnik Franciaország, Hollandia, Anglia, New York, de Kambodzsa is, a fényképész 18 éven át volt a Magyar Távirati Iroda fotóriportere. Magyarországot bemutató fotósorozatai is megtekinthetőek, végigkísért több színházi próbafolyamatot, a kohászat leépülését, de munkáiban megjelennek a pszichiátriai intézetben élők és a hajléktalanok mindennapjai is.

Budapestet bemutató fotóin megjelenik a Kálvin téri tűzfal, a Lukács fürdő, gördeszkások, de a Havanna lakótelepi tábortűz is. Benkő Imre munkássága megihletett más fotográfusokat is, például Josef Koudelka cseh fotóművészt. Munkái nyomán tíz fotóesszé kötete jelent meg, két alkalommal nyerte meg a World Press fotópályázatot, 12 éven át tanított a Magyar Iparművészeti Egyetemen. A munkásságát bemutató tárlat egészen április 7-ig megtekinthető.

Kiemelt kép: Benkő Imre: Ikertalálkozó. Szigethalom, 2012 (Fotó: Benkő Imre)