Vasárnap este került bemutatásra a Pomázi Művelődési Házban Molnár Ferenc 1928-ban íródott komédiája, az Olympia Ivancsics Ilona és Színtársai előadásában, Somogyi Szilárd rendezésében. Az író egyik legmívesebb, intrikákkal átszőtt vígjátékának címszerepét Pánics Lilla játssza, partnerei ifj. Andorai Péter, Ivancsics Ilona, Ábrahám Edit, Jantyik Csaba, Nagy Gábor, Bodrogi Attila / Király Adrián és Nemcsók Nóra.

A történet 1913-ban egy osztrák fürdővárosban játszódik, ahol Olympia és édesanyja fürdőzéssel és briddzsel múlatják az időt, míg a herceg meg nem érkezik, és tovább nem utaznak. A fiatalon megözvegyült hercegnő gondolatait más is leköti, méghozzá a jóvágású huszártiszt, aki öt nyelven beszél, remekül táncol, és megnyeri a lovasversenyt is, ahol Olympia családjának színeit viseli. Az ártatlan flört egyre komolyabbá és feltűnőbbé válik, ezért Eugénia hercegnő úgy dönt, hogy közbeavatkozik, nehogy valami végzetes dolog történjen a fiatalok között. Ám arra ő sem számít, hogy az egész Ettingen család becsületét kell hamarosan megmenteni Kovács kapitány miatt.

Jantyik Csaba, Ivancsics Ilona és ifj. Andorai Péter (Fotó: Blikk)

A kétfelvonásos darab nagyon hálás szereplehetőségeket nyújt a színészeknek, amit a játszók ki is használnak: a gyors ritmusú párbeszédekben helyet kap az évődés és szurkálódás mellett a dráma is, a szöveg minden mondatára érdemes odafigyelni, csodálatos a nyelvezete. A végtelenül egyszerű, ám mégis rendkívül ötletes díszlet is támogatja őket, rengeteget mozognak, ettől még pergőbb az egész előadás ritmusa. Az egyik legizgalmasabb rendezői húzás Nemcsók Nóra szerepeltetése, aki Molnár a példányban található instrukcióit mondja ki hangosan, némajátékával pedig tökéletesen leköveti a színpadi eseményeket, ezzel is viccesebbé téve az egyébként is komikus szituációkat. Remek alakítást nyújt minden művész, de Ivancsics Ilona hercegnéjét külön ki kell emelni, ugyanis az ő színes skálán mozgó fondorkodása nélkül aligha lenne megoldandó probléma a darabban.

Azt tudtuk eddig is, hogy Somogyi Szilárd a kőszínházak adottságait kihasználva csodálatos dolgokat képes a színpadra álmodni, bizonyítja ezt az Operettszínházban 2005 óta folyamatosan repertoáron lévő Jövőre, Veled, Itt! című darab, és még sorolhatnánk a nagy sikerrel futó előadásait, ám most azt is bizonyította, hogy szerényebb eszközökkel is képes megszólítani a nézőket. Színészei pedig remek partnerei voltak ebben, egy nagyon szórakoztató, kiváló ritmusú előadást láthatnak a nézők, akik megnézik.

Kiemelt kép: Nemcsók Nóra és Ábrahám Edit (Fotó: Blikk)