Április 6-án debütált Csehov Ivanov című darabja a Miskolci Nemzeti Színház Kamaraszínházában, Szabó Máté rendezésében a címszerepet a Jászai Mari-díjas Harsányi Attila játssza.

„Sok esetben a mi magunk cselekedeteinek is van egy olyan olvasata, ami negatív, akár más emberek, akár a magunk szemében. Ugyanakkor mégis van egy olyan nézőpont, ami felmenti az embert. Sokszor nem lelünk rá erre a nézőpontra. Sokszor a minket szerető ember tükrében vagyunk képesek ezt a nézőpontot észlelni, és ebben a történetben tulajdonképpen Csehovnak a szeretete, amivel megírja ezeket a figurákat, az, amivel tekintünk ezekre az emberekre, akik nem szeretik saját magukat” – fogalmaz Szabó Máté az előadás kapcsán.

A tragikomikus történet egy már nem olyan fiatal férfiról szól és mindazokról, akiket magával sodor pénzügyi és családi problémák közepette tomboló életközepi válságával, nem spórolva az öngúnnyal, kendőzetlenül ránk zúdítva a depresszió és kilátástalanság felemésztő és egyben röhejes korrajzát.  Csehov műve az életkedv elvesztésének lélektani burleszkje, személyes apokalipszis, és ami ezzel jár.

A Miskolci előadás Gáspár Ildikó és Páll Antal szövegkönyvének felhasználásával készült, melyet Perczel Enikő dramaturg és Szabó Máté közösen dolgoztak át. A címszerepben Harsányi Attila látható, partnerei mások mellett Mészöly Anna, Keresztes Sándor, Gáspár Tibor, Nádasdy Erika és Czvikker Lilla. Az előadás díszlettervezője a Jászai-díjas Khell Csörsz, a jelmezeket pedig a Jászai-díjas Füzér Anni álmodta meg.

Kiemelt kép: Harsányi Attila és Czvikker Lilla az Ivanovban (Fotó: Éder Vera)