Bensőséges hangulatú premierrel mutatta be legújabb előadását, a Táncórák című darabot a Kolibri Színház. A történet középpontjában egy autista fiú áll, aki tánctanárt keres, valamint az ezzel járó kihívások és előítéletek leküzdése.

A darabban két, látszólag távoli világ találkozik: Ever (Kelemen Márk e. h.), az autista fiú – aki saját meghatározása szerint aspi (aspergeres) – tánctanárt keres, mert hamarosan egy társasági eseményen kell részt vennie, amelyre mindenképpen fel szeretne készülni. Tánctanára, Senga (Gyöngyössy Csenge e. h.) balesetet szenvedett, ezért kénytelen újragondolni az életét, hiszen már nem tud teljes mértékben a művészetének élni – ekkor lép be az életébe Ever.

Kapcsolatuk a tánc nyelvén keresztül bontakozik ki: lépésről lépésre tanulnak egymásról, önmagukról, valamint a bizalomról és az őszinteségről. A történet érzékenyen, finom humorral és emberi mélységgel beszél kapcsolódásról, elfogadásról és az újrakezdés lehetőségéről.

A rendező, Blaskó Borbála az intimitásra és a színészi jelenlét finomságaira építette koncepcióját. A letisztult tér és a tudatosan visszafogott látvány a szereplők közötti dinamikára irányítja a figyelmet, miközben a koreografikus mozdulatok valódi dramaturgiai erővé válnak. Az alkotócsapat célja az volt, hogy a nézők ne csupán szemlélői, hanem érzelmi résztvevői legyenek a két főszereplő találkozásának.

Kiemelt kép: Jelenetkép az előadásból (Forrás: Kolibri)