Március 19-én a budapesti Toldi moziban mutatják be Fabricius Gábor legújabb dokumentumfilmjét, a Prófécia című alkotást. A vetítést közönségtalálkozó kíséri, a film pedig fiatalok személyes vallomásain keresztül ad betekintést a Z generáció gondolkodásába.
A Prófécia a fiatal felnőtt nemzedék útkeresését mutatja be, huszonéves magyarok őszinte megszólalásain keresztül. A résztvevők egy tábortűz körül beszélgetnek olyan kérdésekről, amelyek mindennapjaikat és jövőképüket formálják: szó esik identitásról, félelmekről, nemi szerepekről, drogokról, halálról, gyermekvállalásról, valamint transzgenerációs traumákról. A személyes történetek révén a film betekintést enged a generáció belső világába.
Az alkotás a Kolorádó Fesztivál idején született, alapját öt éjszakán át rögzített beszélgetések adják. A dokumentumfilm nemcsak a Z generáció tagjait szólítja meg, hanem az idősebb korosztály számára is lehetőséget teremt arra, hogy közelebb kerüljön a fiatalok gondolkodásmódjához és tapasztalataihoz. A film egyik központi kérdése a kimondhatóság határa: mi az, amit a fiatalok nyíltan megfogalmazhatnak, és mi az, amit inkább magukban tartanak egy olyan közéleti légkörben, ahol az eltérő vélemény kifejezése nem mindig kockázatmentes. A Prófécia ezt a feszültséget teszi láthatóvá azzal, hogy megszakítás nélküli megszólalási teret biztosít a résztvevőknek.
Fabricius Gábor rendező szerint a film kiindulópontja az volt, hogy az alkotók megértsék, milyen problémákkal küzdenek a fiatalok, és milyen jövőt képzelnek el maguknak. A cím is erre utal: idővel derül majd ki, hogy a megszólalók gondolatai közül melyek válnak valósággá.
A dokumentumfilm korábban a 45. Magyar Filmszemlén mutatkozott be, a márciusi első nyilvános vetítés után pedig a Toldi mozi rendszeresen műsorra tűzi majd.
Nézzétek meg a film előzetesét:
Kiemelt kép: Részlet a Prófécia című filmből (forrás: filmhu)


