2023 júniusában első alkalommal rendezik meg az Örvényesvölgy Fesztivált, amely a zalacsányi helyszín azonossága ellenére – a szervezők hangsúlyozása szerint – nem az Örvényeshegy Piknik fesztivál folytatása, a két esemény elkülönül egymástól, egymástól független szervezőcsapattal. A  fesztiválon külön figyelmet szentelnek a gyerekprogramokra és -koncertekre, de természetesen az irodalmi, színházi és zenei produkciók sem maradhatnak ki a sorból – utóbbiakból némely fellépő nevére fény is derült.

Június 10-én, szombaton az 1988 óta a magyar népzenei élet egyik meghatározó szereplője, a Kossuth-díjas Csík Zenekar lép fel, műsorukba helyi népzenészeket és néptáncosokat is bevonva. Június 16-án a Grammy-díjas Gipsy Kings érkezik Diego Baliardo vezetésével. A Gipsy Kings két Franciaországban letelepedett cigány család, a Reyes és a Baliardo leszármazottaiból alakult a ’70-es évek végén, dalaikat spanyol, francia, olasz és cigány nyelveken adják elő. Karrierjük kezdetén a dél-franciaországi tengerparti szórakozóhelyeken és privát partikon adták kézről kézre őket, többek közt Brigitte Bardot pártfogásával. Első lemezeik a ’80-as évek elején jelentek meg, innen töretlen volt az útjuk a világsikerig. A Bambole, a Baila Me, a Volare, a Djobi, djoba című slágerek és számos más  világszerte ismert dal előadói eddig 13 zenei albumot adtak ki, számos Grammy-jelölést kaptak és a mai napig is aktívan koncerteznek.

Diego Baliardo és a Gipsy Kings (Fotó: Mitch Etien)

Londonból érkezik Kevin Dac White, aki idén augusztusban, Magyarországon először a zalacsányi Örvényesvölgyben adott akusztikus koncertet, majd októberben a budapesti MOMKultban is bemutatkozott zenekarával. Idén az Egyesült Királyságban az Év Énekesének és Dalszövegírójának választották, dalait és fellépéseit tömegek követik, 2023-ban Lionel Richie-vel is koncertezik. A soul, blues és populárisabb zenei világú dalokat jegyző zenésznek 2023 tavaszán jelenik meg új lemeze, amelyet zenekarával mutat be Zalacsányban. Az osztrák Deladap a progresszív jazz zenét swinggel, manouche-sal, elektronikus és folk alapokkal vegyíti egy fergeteges, a közönséget folyamatos táncolásra késztető produkcióban. A magyar közönség számára egy titkos meglepetéssel is készülnek, amit a június 17-i koncertjükön fednek majd fel.

A névsor nem végleges, hamarosan újabb nemzetközi és hazai fellépőket is bejelentenek, így a továbbiakban is érdemes figyelemmel követni az Örvényesvölgy Fesztivál honlapját.

Kiemelt kép: Örvényesvölgy Fesztivál