Hosszú kihagyást követően, 13 év után tér vissza a Magyar Filmszemle. Az eseményt február 3. és 9. között rendezik meg a budapesti Corvin moziban, és bár a zsűri tagjait csak január 20-a után fogják bejelenteni, a filmfelhozatal már összeállt. A magyar filmesek 8 kategóriában (játékfilm, kisjátékfilm, kísérleti film, dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, animációs film, animációs rövidfilm, tévésorozat) összesen 382 filmet neveztek, a szakmai előzsűrik pedig kiválasztották, hogy mely alkotások indulhatnak a versenyprogramban. Kizárólag olyan címek kerülhettek be, amiket 2023. január elseje után mutattak be, végül több mint 150 mű jutott tovább, amelyekre 1000 forintért válthat jegyet a közönség, illetve lesznek információs vetítések is az egyes kategóriákkal kapcsolatban.
A Filmszemle igazgatója, Muhi András kihangsúlyozt a nevezésekkel kapcsolatban: „Mindannyiunkat meglepett a rekordszámú jelentkezés. 1965, az első Filmszemle óta soha nem nevezett ennyi magyar film a magyar filmek legnagyobb seregszemléjére. Nagyon örülünk, mert a filmeket látva a Szemlén sikerül majd egy teljes, áttekintő képet adni a magyar filmgyártásról. Minden nagyjátékfilm, dokumentumfilm és animációs film után beszélgetés lesz a rendezőkkel, alkotókkal. A kisfilmes mezőnyökben pedig naponta fórumbeszélgetések az előző nap látott filmekről. A filmek megvannak, most már jöhetnek a nézők.”
A 44. Magyar Filmszemle versenyprogramja:
Játékfilmek
3000 számozott darab
A másik érintése
Árni
Bolond Istók
Cicaverzum
Csendes éj
Egy százalék indián
Elfogy a levegő
És mi van Tomival?
Fekete pont
Futni mentem
Hasadás
Holnap meghalok
Január 2
Kálmán-nap
Látom, amit látsz
Lefkovicsék gyászolnak
Magyarázat mindenre
Mesterjátszma
Nyersanyag
Random
Sünvadászat
Testamentum – egy elveszett világból
Valami madarak
Véletlenül írtam egy könyvet
Kisjátékfilmek
1944
60 óra
Apajegy
Az utolsó lélek az ördögé
Budapest 10 óra 25 perc
Cicaharc
Denisa
Diamond beauty
Dub Hard: Keményre hangolva
Ebédszünet
Édes Kisfiam
Egy szelet sült
Éhség
Én testem
Felfáztam
Fratrum
Harmatos barackfavirággal szeretnélek ébreszteni
Hospice
Irma félálomban
Jimmy Hard balladája
Kaktuszember
Kellemes apokalipszist
Késő? Soha!
Ki mint veti ágyát
Maradj még!
Metronóm
Pragma
Préda
Sátán
Semmi
Starter
Széllel szemben
Szép sárga
Ugar
Világvége
Utolsó esély
Kísérleti filmek
27
A szalagot nem szabad levágni!
Be- ki- le- fel- szét- meg- át-
Boobie & Gabi
Dunna imágó
Duotones
Halfej
Hazug disznók az álmok is
Ica és a másvilág
Iszap
Naturale immortale
sose voltam még ennyi se
The Geneva Mechanism: A Ghost Movie
Zsigereim
Dokumentumfilmek
A boldogság ügynöke
A legbelsőbb Ázsia – Magyarok nyomában Mongolországban
Az életed nélkülem
Az elveszett Mozi könyv
Cabin Pressure
Fanni kertje
Keltető
Keskeny út a boldogság felé
KIM
KIX
Láthatatlan kötelek
Mélypont érzés
Mi vagyunk Azahriah
Nem halok meg
Portal
Tejutcagyerek
Rövid dokumentumfilmek
56/Z
A hegy van, az ember történik
A látogató
A mi lányunk, Onódy – „A hatvanas évek császára”
Aki még lehetek
Apu, anyu… falat másztam, és leestem
Az élet hozta így – Jelenetek egy magyar kisvárosból
Az istenek alkonya
Budapest Silo
Dalok a nép szigetéről
Egy nadrágos polgár Dr. Rétsági György
Fogd a kezem
Háztűznéző
Hogy is volt
Itt maradtam – Portréfilm Elek Istvánról
Kívánni is tudni kell
Növény voltam
Nyomik
On The Edge
Sötétségben, fényben- Csender Leventével
Szilánkok
Zuhanórepülés
Animációs filmek
Bogyó és Babóca – Hónapok meséi
John Vardar és a Galaxis
Kék Pelikán
Kojot négy lelke
Tomi, Polli és a Varázsfény
Animációs rövidfilmek
1001 zsemle története
27
A paraszt és az uborkák
Az utolsó dobás
Cipők és paták
Dis/comfort
Fülig szerelem
Hinni akarok
In The End
Inferno Circus
János bátya
Ludvérc
Narancsbőr
Nárcisz és Echo
Oliver az óriás
Örökrész
Pipás Pista
Rendeljünk pizzát!
Sileo
The Clay/Agyag
Utolsó lövés
Vegan Mayo
Tévésorozatok
A király
A mi kis falunk
A tanár
Apatigris
Aranytrombita
Gólkirályság
Marsra magyar!
Mellékhatás
Nagy Fehér főnök
Nincs visszaút
Renitens
Shakespeare 37
Kiemelt kép: A 44. Magyar Filmszemle szervezői (Fotó: Port.hu)