Fazakas Péter (Árulók, Szabadság – Különjárat) rendezésében egy Agatha Christie-stílusú krimi-vígjáték készült Ma este gyilkolunk címmel, amelynek hazánk veterán színművészei a főszereplői: Kern András, Bodrogi Gyula, Jordán Tamás, Koltai Róbert, Bálint András, Pogány Judit, Bánsági Ildikó és Takács Kati. Ez pedig a koncepció része, ugyanis a történet egy színészotthonban játszódik, ennek ellenére a fiatalabb generációt is képviselteti magát benne, többek között Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyönyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Elek Ferenc és Pál András is feltűnik a filmben. 

A 37 nap alatt, 5 helyszínen forgatott alkotásnál jelenleg az utómunkálatoknál tartanak, a rendező a következő helyzetjelentést adta: „A film első vágata készen van, jövő évig azonban még nagyon sok munka vár ránk. A következő hónapok során készülnek el a film vizuális effektjei, valamint a főcímen, a végefőcímen, az utószinkronon és a hangutómunkán is ezekben a hetekben kezdünk majd el dolgozni”. Azért így is van mit mutatnia a stábnak, már ki is adták a legelső kedvcsinálót: 

A Köbli Norbert (A vizsga, Félvilág) forgatókönyve alapján, Lajos Tamás (Semmelweis, A játszma) produceri támogatásával, Balázs István Balázs (Pesti balhé, Ida regénye) fényképezésével készült Ma este gyilkolunk premierje valamikor 2024-ben lesz.

Kiemelt kép: Bálint András és Kern András a Ma este gyilkolunk egyik jelenetében (Fotó: Film Positive Productions)