Ötestés sorozat keretében Beethoven összes szimfóniáját előadja a MÁV Szimfonikus Zenekar a 2024/25-ös évadban, Takács-Nagy Gábor állandó vendégkarmester vezényletével. Az első hangversenyt október 18-án, 19 órakor rendezik a Zeneakadémián.

A Beethoven-sorozat első hangversenye az István király-nyitánnyal kezdődik, melyet a zeneszerző az 1812-ben átadott Pesti Német Színház megnyitójára komponált. A folytatásban Beethoven I. szimfóniáját hallhatja a közönség, amit 1800. március 2-án mutattak be Bécsben, a Császári Udvari Színházban. Zenéjében felismerhető a nagy szellemi előd, Haydn öröksége, de azok a sajátosságok is, amelyek a későbbi Beethoven-szimfóniákat egyénivé teszik. A nyitó est második részében az 1806-ban komponált IV. szimfónia hangzik el, amelyben kevesebb a kitörni vágyó energia, több viszont az egyszerű, mindennapi emberi érzelem. 

Beethoven+ címmel a hangverseny-sorozat estéi előtt, a koncertek helyszínén pódiumbeszélgetéseket rendeznek Takács-Nagy Gáborral, a belépőjeggyel vagy bérlettel rendelkezők részére. A beszélgetéseket Lendvai György, a MÁV Szimfonikus Zenekar ügyvezető igazgatója vezeti.

Kiemelt kép: MÁV Szimfonikus zenekar (Fotó: jegy.hu)