Keleti Éva csaknem hetven évet átölelő munkásságából nyílt kiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban. A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Nemzeti Archívum és a Collegium Hungaricum közös tárlata a fotóművész életművét helyezi a középpontba, Amit még nem láttatok. Keleti Éva címmel, így immár nemzetközi porondon is bemutatkozhat a tavaly nyíl életműkiállítás.
A fotóművész megreformálta a színházi fényképezést a hatvanas években, ráadásul ott volt annak az összes fontos pillanatánál. Próbafolyamatokat dokumentált, sikeres bemutatókat, de a kulisszák mögötti világba is betekintést nyerhettünk általa. Olyan kiemelkedő művészek köszönnek vissza portréin, mint Ruttkai Éva, Béres Ilona, Darvas Iván és a nemzetközi hírű operaénekes, Házy Erzsébet is.
A Bécsi Ünnepi Hetek rendezvénysorozat magyar vendégszerepléseit is megörökítette a 60-as, 70-es években, például Az ember tragédiáját, de az Orfeusz és Erediké című opera ősbemutatóját is. A kiállítás nem csupán a művész elismertsége miatt nagy dolog, de kiváló alkalom arra is, hogy tovább erősítsék az osztrák-magyar kulturális kapcsolatokat.
Augusztus 18-án, Keleti Éva 93. születésnapján az M5 kulturális csatorna levetíti saját gyártású riportfilmjét, mely A pillangó szárnyán címet viseli. Ez által bepillantást nyerhetünk az alkotó gyermekkorába, de bemutatja azokat az életszakaszait is, amelyekben megrázó események történtek, illetve szakmája iránti elkötelezettségét, odaadását és szeretetét is. A bécsi Collegium Hungaricumban ingyenesen megtekinthető a Keleti Éva életmű-kiállítás.
Kiemelt kép: Balra, Drahota Andrea és Zsolnai Hédi, jobbra (Fotó: Keleti Éva / MTI Nemzeti Fotótár)

