Bárcsak többet figyelnénk egymásra – Megnéztük a Péntek úr csodálatos barátait

Múlt hét pénteken tartották a Budapest Bábszínház idei első bemutatójának, a Péntek úr csodálatos barátainak a premierjét. Znajkay Zsófia darabja egy álomszerű utazáson keresztül mesél a gyerekeknek (és szüleiknek) a barátságról és az egymás iránt tanúsított figyelem fontosságáról.

A magyar nézők számára valószínűleg ismeretlen a Mister Rogers’ Neighborhood című bábfilm-sorozat, amely 1968-tól kezdve mintegy 31 évadon át (ez összesen 912 epizódot jelent) tanította és szórakoztatta a gyerekeket. Az olyan, már talán akkor is banálisnak számító témák mellett, mint a hullahoppkarikázás, addig tabunak számító dolgokról is mesélt a kicsiknek, mint a halál, a válás, a rasszizmus, vagy éppen a szoptatás. Ezt a szériát vette alapul legújabb előadásához Varsányi Péter, a darab rendezője, akinek ötletéből Znajkay Zsófia írt mesét a Bábszínház számára.

A történet főhőse, Zokcsi, akinek apja, Holvann gyakran feledkezik a munkába és a telefonjába, anyja, Kivann pedig egyszerre próbál meg jó anya, feleség, háziasszony és dolgozó nő lenni. Az izgága, örökmozgó kislány egyetlen menedékét a Péntek úr csodálatos barátai című tévéműsor jelenti, amelyet gyakran néz lefekvés előtt. Zokcsi otthonában egy alkalommal feltűnik egy hullócsillag, Snüpe Goldstern, aki hajlandó teljesíteni a gyermek leghőbb vágyát – persze, csak abban az esetben, ha a kislány meg is tudja fogalmazni azt. Zokcsi végül maga is a műsor szereplőjévé válik, ám még ebben a számára ismerős és vágyott közegben sem lelhet végre nyugalmat, ugyanis ide is követi őt a rémálmok ura, Mr. Izé, aki – Baki szavaival élve – „nem váltogat az eszközök közül”, ha gonoszságról van szó.

Habár Znajkay Zsófia eddig felnőtteknek szánt drámáiról volt ismert (Az ölében én című műve a 2016/17-es évadban elnyerte a Színikritikusok Díját a legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg kategóriában), a mostani előadást elnézve nehezen mondaná meg bárki is, hogy a Péntek úr csodálatos barátai az első darabja, amit gyerekeknek írt. Mind a történet felépítésében, mind annak nyelvezetében abszolút kielégíti az 5-7 éves korosztály igényét, ugyanakkor a sztori sem a kicsit idősebbeknek, sem a felnőtteknek nem válik unalmassá. Többször éltem már ezzel a hasonlattal, de most újra meg kell tennem, hiszen a Budapest Bábszínház gyerekelőadásai kapcsán nem először érzem azt, hogy az adott produkció hozza ugyanazt a színvonalat, mint amelyet a legjobb Disney-Pixar animációs filmek. A különbség talán csak annyi, hogy ez a történet valóban a sajátunk (ne feledjük: ősbemutatóról van szó!), ezért ezek a kissé bárgyú, de meglehetősen szeretnivaló barátok akár egy Lázár Ervin meséből is kiléphettek volna.

A címszereplő Péntek urat Tatai Zsolt alakítja, aki megfelelő kifinomultsággal formálja meg a tévés műsorvezetőt, és türelemmel vegyes empátiáját nemcsak csodálatos barátai és újdonsült ismerőse, Zokcsi irányába mutatja ki, hanem a nézőtéren ülő gyermekek felé is. Tatai kiváló választásnak bizonyult a szerepre, hiszen pusztán megjelenésével képes megragadni a figyelmet, ugyanakkor remek érzékkel tud kommunikálni a közönséggel is, a gyermeki bekiabálásokat helyén kezeli, beépíti a cselekménybe, ily módon különleges interakciót alakít ki velük. Mellette kiemelkedik még L. Nagy Attila, aki Mr. Izét alakítja (illetve, ő szólaltatja még meg Herr Edgár Egon Ló urat), és szemmel láthatóan lubickol a mostani szerepében. Habár saját magát is gonoszként aposztrofálja, akit az éltet, ha nyugtalan perceket okozhat a rémálmok segítségével, amikor Zokcsival és Péntek úrral közösen kell útra kelniük, hogy rájöjjenek a kislány igazi kívánságára, egyre gyakrabban megmutatkozik az ő emberi oldala is.

A történet végére kiderül, hogy Mr. Izé éppúgy figyelemre vágyik, mint ahogyan Zokcsi (vagy éppen a legtöbb gyerek), és e miatt követ el különböző gaztetteket. A kislánnyal való közös utazás azonban ráébreszti őt arra, hogy máshogy is el lehet érni azt, hogy törődjenek velünk, mint rémálmokkal. Ezzel párhuzamosan Zokcsinak – akit a nagyszerű Spiegl Anna kelt életre a darabban – is rá kell jönnie, hogy a csokitortáknál és cukorkáknál sokkal fontosabb a szülői szeretet és odafigyelés. Az előadás egy pontján Mr. Izé megmutatja a szülők legnagyobb rémálmát is, amely egészen új megvilágításba helyezi a kislány előtt is az apukáját és anyukáját, akik tulajdonképpen mindketten attól tartanak a legjobban, hogy nem elég jók, de közben nem tudják, hogyan lehetne változtatni a helyzeten. Az egymásra való figyelés – mint a darab fő üzenete – titka tehát abban rejlik, hogy próbáljunk meg más szemszögből is a világra tekinteni, és akkor sokkal nyitottabbak és boldogabbak lehetünk, ha megértjük a másik felet. Ezen túlmenően az előadás olyan témákat is érint, mint hogy az álmok, még ha olykor teljesen képtelenek is, mennyire fontosak, hiszen ezek mozdítják előre a világot – gondoljunk csak bele abba, hogy az olyan, ma már természetesnek tűnő dolog, mint a szék is egyszer régen valakinek az álma volt, amit megvalósított –, vagy éppen olyan kérdéseket feszeget, hogy mi a célja a létezésünknek, milyennek látnak minket a többiek.

A történetből természetesen nem hiányozhatnak a csodálatos barátok sem, úgy mint Jókay, a kutya (Kemény István), Rossini, a macska (Kovács Judit), Baki, aki sosincs a helyzet magaslatán (Pethő Gergő), Bodi és Lodi, akik a legváratlanabb helyeken tudnak felbukkanni (Karádi Borbála és Barna Zsombor), Flóris, a szobanövény és Taki, a beszélő óra (Rusz Judit). Az idő és a cselekmény okán őket kevésbé ismerjük meg, mint amennyire jó lenne, pedig ennek a színes-szagos vidám társaság minden tagjának kijárna egy-egy külön történet. (Az előadás nézése közben többször is olyan érzésem volt, hogy én most egy új sorozat pilot epizódját nézem, hiszen a történet akár bábsorozatként (vagy mesekönyvként) is meg tudná állni a helyét, a soron következő részekben pedig majd egy-egy csodálatos barát kerül a fókuszba.)

A koncepciónak megfelelően, a tévés műsorok világát idézi meg a darab látványvilága is: Barta Borbála muppet bábjai és jelmezei és Bobor Ági díszlete is. Ez utóbbi jól elkülöníti a cselekmény különböző helyszíneit: az előtérben a tévéműsor „stúdióját” látjuk, amely tökéletesen visszaadja ennek a formátumnak a világát, a középső szinten zajlik a „valóság”, vagyis Zokcsi hétköznapi élete, a felső szint pedig az álmok, rémálmok és vágyak tere – innen érkezik Snüpe Goldstern is, a hullócsillag, valamint itt láthatóak Varga Vince mozgóképei is. Ezen a ponton ki kell emelni a Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező tanszékének harmadéves hallgatói munkáját, melyet Varga Vince és Bobor Ági vezetésével valósítottak meg, az általuk kivitelezett terepasztal is fontos eleme lesz a videós szekciónak. Végül, de nem utolsó sorban szót kell ejteni a zenei betétekről, amely szintén kötelezői elemei egy hasonló tematikájú tévéműsornak. Az előadásban azonban nem csak itt fakadnak dalra a szereplők, hanem a cselekmény más pontján is, így a Péntek úr Pirisi László zenéjével igazi bábmusicallé válik.

A Budapest Bábszínház tehát ismét egy olyan gyerekelőadással nyitotta az évadot, amely képes arra, hogy a gyerekeket és a felnőtteket egyaránt elvarázsolja, miközben a szórakoztatáson túl fontos dolgokról is mesél a nézőknek. Ráadásul nem megszakítva azt a sorozatot, amely a folyamatos megújulást jelenti, újabb bábtechnikai megoldásokkal és ötletekkel találkozhattunk, ami csak tovább erősíti azt, hogy ennek a műfajnak mennyire szélesek a határai.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Péntek úr csodálatos barátai című előadásból (Fotó: Piti Marcell)