Ma ünnepli 75. születésnapját Bánsági Ildikó, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

Bánsági Ildikó 1974. október 19-én Budapesten látta meg a napvilágot. Szülei egy szovjet hadifogolytáborban ismerkedtek meg, ahol édesapja (Bánsági Károly) raboskodott, orosz édesanyja, Lerasova Natalia pedig ápolónő volt. 1966-ban érettségizett a Hámán Kató Leánygimnáziumban, majd 1966–1968 között a Nemzeti Színház Stúdiójában dolgozott. 1968-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Simon Zsuzsa osztályába járt, majd annak elvégzését követően, 1972-ben, a debreceni Csokonai Színházhoz szerződött. 1973–1976 között és 1987–1990 között a József Attila Színháznál játszott. 1976–1987 között a Vígszínház, 1990–1993 között a Nemzeti Színház, majd 1993–1996 között a Művész Színház, és 1996–1997 között a Thália Színház színésze volt. 1997–1998 között a Kelemen László Színkör művészeként láthatták a nézők. 1998-2013 között az Új Színház tagja volt. Ezen kívül játszott még a Szigligeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban és a Budaörsi Játékszínben is. 2013-tól 2020-ig ismét a Nemzeti tagja volt. 2014-től pedig a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Első férje Jeles András filmrendező volt, akitől elvált. Második férje Gáspár Sándor színész volt, akitől egy fia (Gáspár Gergely) és egy lánya (Gáspár Kata) született. Egy testvére van, Bánsági Károly.

Pályafutása során a nézők számtalan nagyszerű alakítást láthattak tőle olyan darabokban, mint a Kényeskedők (Kati), a Makrancos hölgy (Katalin), A salemi boszorkányok (Abigail Williams), a Jó estét nyár, jó estét szerelem (Zsuzsanna), A néma levente (Zilia Duca), a Szentivánéji álom (Hyppolita; Titánia), a Szerelem, óh! (Ellen), a Csongor és Tünde (Ilma), a Vízkereszt, vagy amit akartok (Viola), a Chioggiai csetepaté (Pasqua), Az ajtó (Molnár Anna), a Három nővér (Mása), A fösvény (Frosine), A hattyú (Beatrix) és nem utolsó sorban A 6-os számú kórterem (Darjuska). A sokoldalú színésznő nem csupán teátrumokban fordult meg. Láthattuk játékfilmekben (Házasság szabadnappal, Kék Duna keringő, Édes Emma, drága Böbe, Magyar Vándor, Szabadság szerelem, Roncsfilm), tévéfilmekben és sorozatokban (Korhatáros szerelem, Csak színház és más semmi, Keleti pu., Lélekvándorlás, A harmadik testőr, Farkasok és bárányok) is.

Munkásságát 1979-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűvel, 1981-ben Jászai Mari-díjjal, 1985-ben Ajtay Andor-emlékdíjjal, 1987-ben pedig a Magyar Filmszemle díjával ismerték el. Emellett 1988-ban elnyerte a Magyar Filmkritikusok legjobb női epizódszereplőnek járó díját is. 1990-ben megkapta a Magyar Rádió nívódíját, 1996-ban pedig Kossuth-díjat vehetett át. 2009 óta Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában, 2010 óta pedig A Nemzet Művésze. 2014-ben Príma díjas lett, 2015-ben átvehette az Arany Medál Életműdíjat, 2019-ben pedig a Magyar Filmakadémia életműdíjának tulajdonosa lett.

Kiemelt kép: Bánsági Ildikó (Fotó: Google)