A Trojka Színházi Társulás színészei a napokban kezdték el John Cassavetes Arcok című művének próbáit. Az előadás érdekessége, hogy a szövegkönyvet Karafiáth Orsolya a társulat improvizációi alapján készítette el. A Minden tekintetben címen futó előadás bemutatóját május 27-én Budapest legújabb színházi terében, a Teatro di Fragolában tartják, ahova szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.
A Minden tekintetben (Arcok) egy szétmálló házasság története, és a szeretőké, akikhez a pár vigaszért fordul. A férj belezúg egy prostituáltba, sőt hozzá is költözne, a nő azonban minden látszat ellenére a magányba menekül, hiszen számára ez az egyetlen létező állapot. A feleség viszont inkább ragaszkodna a klasszikus családmodellhez, de amikor a férj faképnél hagyja, hamar gyönyört keres egy fiatal táncos karjai közt. Aztán ráébred, hogy képtelen váltani, nem tudja elfogadni az új helyzetet, és öngyilkosságot kísérel meg. Életben marad, sőt a férje is hazatér, mégsem derül ki, képesek lesznek-e a közös boldogságkeresésre. Cassavetes remekműve tehát tökéletes látlelet ad a középosztály magánéleti gyötrelmeiről, miközben közelképekben mutatja negyvenes-ötvenes hőseinek lelki válságát, lerántva a leplet minden fals, titkolt vagy bevallatlan érzelemről.
Az előadás főszerepét Balsai Móni játssza, mellette Eke Angélát, Nagy Dórát, Bárnai Pétert, Mátrai Lukács Sándort és Ivanics Tamást láthatják a nézők. Az előadást a Trojkát alapító Soós Attila rendezi, akihez dramaturgként Karafiáth Orsolya és Abai-Szabó Tamás csatlakozik. A színdarab látvány- és jelmeztervezője Lakatos Márk.
Kiemelt kép: Darvay Botond, Nagy Dóra, Abai-Szabó Tamás, Eke Angéla, Mátrai Lukács Sándor, Bárnai Péter, Ivanics Tamás, Szezám (kutya), Soós Attila és Karafiáth Orsolya a Minden tekintetben című előadás olvasópróbán (Fotó: Trojka Színházi társulás facebook oldala)