Paolo Magelli érzékeny, szenvedélyes és politikus színházcsináló, egy sok nyelven beszélő világpolgár. Ösztöneiben érzi a vibráló Balkánt, a társadalomban végbemenő eróziós folyamatokat, és hisz a színház eszközeiben annyira, hogy segítségül hívja azokat a gyilkos nacionalista indulatok ellen. Előadásaiban a látvány, a zene, a humor és a líra egységet alkot. Kísérletező alkotóból az európai színházi világ egyik nagy megújítója lett.

Paolo Magelli A maratonfutók tiszteletkört futnak olvasópróbáján (fotó: Juhász Éva/Pesti Magyar Színház)

Magelli hosszú idő után most ismét Magyarországra jött. Korábban többször is dolgozott már hazánkban, a Miskolci Nemzeti Színházban 2005-ben és 2010-ben is színpadra álmodott előadásokat, most azonban a fővárosban rendez. Dusan Kovacevic, a hazájában és a világon is a legismertebb szerb drámaíró művét, A maratonfutók tiszteletkört futnak című fekete komédiát viszi színre a Pesti Magyar Színházban. A bemutató április 12-én lesz. A darabból a ’80-as években filmet is forgattak, melyet 1986-ban Lopják a koporsómat címmel mutattak be itthon.

Ennek a balkáni, fekete humorú komédiának a középpontjában a Topálovity család nem mindennapi élete, és a família Végtelen Nyugalom nevű koporsógyártó – és újrahasznosító – cégének szintén nem tipikus működése áll. A Topálovity családban nincsenek nők, minden apának csak egy fia van, aki továbbviszi a nevet és az üzletet. Ez így megy már száz éve, ám egyszer csak, a legifjabb családtag, Mirko úgy dönt, ő nem akar tovább a koporsóbizniszben dolgozni, és szakítani készül a hagyományokkal. A többiek azonban, ha kell, ezt erőszakkal is megakadályozzák.

Telekes Péter A maratonfutók tiszteletkört futnak olvasópróbáján (fotó: Juhász Éva/Pesti Magyar Színház)

A maratonfutók tiszteletkört futnak főbb szerepeiben Mertz Tibor, Rancsó Dezső, Telekes Péter, Takács Géza, és vendégművészként Végh Péter, valamint Hunyadkürti István is látható lesz. Hunyadkürti nem most először dolgozik együtt Magellivel, ugyanis játszott az olasz színházcsináló eddigi összes miskolci rendezésében.

Szereplők: Hunyadkürti István mv. (Topálovity Maximilian), Mertz Tibor (Topálovity Akszentije), Végh Péter mv. (Topálovity Milutin), Rancsó Dezső (Topálovity Laki), Takács Géza (Topálovity Mirko), Gáspár Kata (Krisztina), Telekes Péter (Ördög Gyenka), Horváth Illés (Piton Billy), Soltész Bözse (Olja)
Alkotók: Tóth Loon (fordító), Zeljka Udovicic (dramaturg), Lorenzo Banci (díszlettervező), Marita Copo (jelmeztervező), Ljupco Konstantinov (zeneszerző), Losonczi Anita (ügyelő), Balázs Éva (súgó), Juhász Andrea (rendezőasszisztens), Paolo Magelli (rendező)
Bemutató: 2019. április 12., Pesti Magyar Színház

Kiemelt kép: Gáspár Kata és Horváth Illés A maratonfutók tiszteletkört futnak olvasópróbáján (fotó: Juhász Éva/Pesti Magyar Színház)