Ma ünnepli 80. születésnapját Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező és szinkronszínész.
Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten, művészcsaládban, édesapja Balázs János színész-rendező, édesanyja Mednyánszky Henrietta prima balerina, nagynénje Mednyánszky Ági színész volt. Az eleinte építész pályára készülő fiatal Balázs Péter végül a színészet mellett döntött, 1965-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, Szinetár Miklós osztályában. A diploma megszerzése után rögtön a veszprémi Petőfi Színház társulatának tagja lett, majd Várkonyi Zoltán megkeresésére, Ödön von Horváth Mesél a bécsi erdő című drámájának főszerepére a Vígszínházba érkezett, majd ennek nyomán 1970-től a Szent István körúton székelő teátrum társulatához szerződött, és volt is tagja 25 éven át. 1995-től szabadúszóként dolgozott tovább, önálló estjeivel rengeteget turnézott. 2007-ben kérték fel a szolnoki Szigligeti Színház igazgatói posztjára, amelyet 2021-ig töltött be, az intézmény vezetése alatt a nézők által igen kedvelt teátrummá vált.

Balázs Péter színpadon (Forrás: port.hu)
Több száz darabban állt színpadra, megannyi műfajban alakított, de hírnevét elsősorban a vígjáték és kabarészerepeinek köszönhette. Része volt olyan kultikus magyar színházi darabok megszületésében, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás, a Játék a kastélyban, vagy a Funny Girl. Természetesen a legnagyobb drámaírók által megírt főszerepek sem maradtak ki a repertoárjából, volt Hamlet és Kosztiljov is. A ’80-as években indult el rendezői pályája, Dario Nicodemi Hajnalban, délben, este című kétszemélyes darabjával kezdte, amelyben Eszenyi Enikő és Kaszás Attila szerepelt, de a Hyppolit a lakájt, vagy a Hegedűs a háztetőnt is színpadra vitte.
Fáradhatatlanul dolgozott a színház mellett is, a mai napig rendszeresen találkozhatunk vele a televízióban, hiszen rengeteget filmben kapott helyett, illetve karakteres hangját bárki felismeri. Louis de Funès volt az első komoly szinkronszerepe, de ő kölcsönözte a hangját Poirot-nak, vagy A nagy ho-ho-horgásznak, számtalan más mellett. Manapság is aktívan dolgozik, bár kevésbé feszített tempóban, a veszprémi Petőfi Színház Illatszertár című darabját az ő rendezésében láthatjuk.
Munkásságát 1982-ben Jászai Mari-díjjal, 2012-ben pedig Kossuth-díjjal jutalmazták.
Kiemelt kép: Balázs Péter (Forrás: atempo.sk)