A Rózsavölgyi Szalon az idei színházi évadot Székely Csaba Semmit se bánok című drámájának bemutatóval nyitotta.
Székely Csaba darabjaiban mindig fontos szerepe van a múlt és a jelen különleges összekapcsolódásának, az évekkel, évtizedekkel ezelőtt elkövetett bűnökért járó kései bűnhődésnek. Emellett a szerző előszeretettel vesz elő tabutémákat, amelyek olykor csak mellékszálként jelennek meg, olykor viszont arra építi az egész történetet. A Semmit se bánok című előadás a hatalmai mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza, a múlttal való szembenézés drámája. Főhőse Dominik, az egykori román titkosrendőrség, a Securitate volt tisztje, aki nyugdíjas napjait leginkább alkoholos állapotban, a világtól elzárva, azzal a kapcsolatot csak a televízión át tartva éli. Ebbe az – számára talán elfogadható, a nézőnek azonban az első pillanattól fogva kényelmetlen – életbe toppan be váratlanul Alex, az egykori beosztott, aki korábban minden kegyetlen, embertelen parancsot végrehajtott. Eleinte csak egyszerű látogatásnak tűnik megjelenése, később azonban fény derül arra, hogy a jelenlegi rendszer titkosszolgálata is igényt tartana Dominik „képességeire”. Nem szimpla felkérésről van szó, hanem zsarolásról: a tét a nyilvánosság előtti felelősségvállalás és számonkérés. Eközben feltűnik a színen a szomszéd lány, aki teljesen természetesnek veszi, hogy apja őt és anyját nap mint nap megveri. A mogorva, magának való Dominik befogadja otthonába Lizát, de ekkor még nem is sejti, hogy múltjának egyik sötét foltja néz vele farkasszemet.
Székely Csaba 2016-ban született drámája, hasonlóan a szerző többi művéhez, számtalan réteggel bír, temérdek kérdést vet fel akár az előadás megtekintése alatt, akár az után. Nem kimondottan ez adja a történet alapját, de maga a cselekmény is azzal a felvetéssel indul, hogy mennyire jogos a háborús bűnöket évtizedekkel később számon kérni azok elkövetőin. Lehet, sőt, szabad-e megsajnálni egy nyolcvan-, kilencvenéves öregembert, akit börtönbüntetésre ítélnek, amiért fiatalon embereket kínzott? Parancsot teljesített csupán vagy saját értékrendje szerint cselekedett? A műben később kimondásra is kerül, hogy Dominik nem egy embert, hanem a hazát szolgálta. A mai napig szentül meg van győződve arról, hogy amit tett, az helyes volt, és talán újból megtenné, ha arra kerülne a sor. Ez a „semmit se bánok”-felfogás azonban addig tart csupán, amíg szembe nem találkozik tettei következményével.
A Semmit se bánok, a szerző más színműveihez képest kicsit lassabban indul be, a cselekmény helyett inkább a karakterek és a múltban történtek megismerése a cél. Később Székely bebizonyítja, hogy nem véletlenül a mai magyar drámairodalom egyik legeredetibb írója, és hasonlóan a 10 vagy az Öröm és boldogság című darabjaihoz, olyan csavarokkal dolgozik, olyan kreatív módon teszi helyre a kirakós darabkáit, hogy a néző leesett állal tekint a végkifejlet elé. Amely ebben az esetben sem hordoz feltétlenül megbocsátást, feloldozást, a happy endet pedig jó messzire elkerüli, ellenben kapunk egy nagy adag katarzist, és egy akkora gondolat-csokrot, amely nem csak a hazaúton, hanem napokkal később is ott motoszkál az ember fejében. A nagyszerű alapanyaghoz kellett Sztarenki Pál, az előadás rendezője, aki ezzel a három szereplővel is teljes értékű drámát helyezett fel a színpadra, jól felismerve a köztük lévő viszonyrendszereket. Nem akar semmi többet, csak egy „egyszerű”, hétköznapi történeten keresztül bemutatni egy korszakot, annak minden borzalmas valóságával együtt, amelyre legalább annyian emlékeznek, mint amennyien már csak a történelemkönyvekből, ismerősök elmondásai alapján ismerik.
Az előadást Schneider Zoltán (Dominik) viszi a hátán, ennek azonban nem a másik két színész játéka az oka, hanem az, hogy a darabban végig színen van, felváltva találkozik Alexszel és Lizával. Schneider a tőle megszokott profizmussal formálja meg az egykori tisztet, aki évtizedekkel később is kitart hite, meggyőződése mellett. Az est folyamán mégis megmutatja emberséges oldalát, amely főként a Sztarenki Dóra által megformált szomszéd lány látogatásainak hatására kerül előtérbe. Sztarenki egy, ha szellemileg nem is, de lélekben mindenképpen sérült lányt jelenít meg, aki abba nőtt bele, hogy teljesen természetes, hogy minden délután háromnegyed ötkor meg kell jelennie otthon, hogy az apja megverje őt. Az a fajta gyermeki ártatlanság, amely az általa fel nem fogott szörnyűségek dacára is árad belőle a legszimpatikusabb karakterré varázsolja őt. Elek Ferenc szintén remek az ex-beosztott, jelenleg magas hatalmi pozícióban álló Alex szerepében, akiben érezhető egyfajta elégtétel is a korábbi alárendeltségi helyzete miatt. Ők hárman, pontosabban ketten-ketten valóban jó párost alkotnak, működik az összhang közöttük, ez pedig – különösen a hely adottságai miatt is – nagyban kihat a nézőre is.
Székely Csaba drámája kiválóan működik a Rózsavölgyi Szalon előkelő, magas irodalmi hangulatot idéző, intim terében, ahol a néző valóban eggyé tud válni a történettel. Igaz, ilyen alkotógárdával nem is csoda.
Kiemelt kép: Schneider Zoltán (Fotó: Gordon Eszter)
