A Vígszínház idei első nagyszínpados bemutatója az Eszenyi Enikő rendezésében készülő A diktátor lesz, melynek alapját Charlie Chaplin méltán híres filmje adja. A diktátor női főszerepét, Hannát Szilágyi Csenge alakítja. A Vígszínház fiatal színművészét kérdeztük az előadásról, a címszerepet alakító ifj. Vidnyánszky Attilával való közös munkáról, valamint arról, hogyan kerül a produkcióba, és milyen szerepe lesz a görkorcsolyának.
Most próbáljátok A diktátort a Vígszínházban. Láttam, hogy görkorcsolyázni is fogtok benne, mesélnél erről? Hogy megy?
A Chaplin-filmek egyik visszatérő poénforrása a görkori. Egysorossal nagyon jól tudok menni, de kétsoros görkorcsolyát használunk majd, amivel egy picit nehezebb nekem. A két próba között és este különórákat kapunk Attilával (ifj. Vidnyászky Attila, az előadás főszereplője – a szerk.), ahol megtanítják nekünk a kis trükköket. Attilával teljesen más stílusban görkorizunk majd, én leszek, aki szépen csinálja, de lesznek közös figurák is. Gőzerővel készülünk rá.
Ifj. Vidnyánszky Attilával most dolgoztok először együtt színészként. Milyen a közös munka?
Tényleg csak jókat tudok róla mondani (nevet). Nem hízelgésből mondom, vagy azért, mert ő a rendezőm is, valóban nagyon jó vele dolgozni, elképesztően inspiráló személyiség, úgy érzem, hogy jól is működünk együtt. Nagyon lelkesít engem a közös munka, megszoktuk egymás közelségét, jelenlétét és mondhatom, hogy egymás észjárását is.

Fotó: Jasinka Ádám
Hogyan dolgozik, előjön belőle a rendező?
Érdekes, hogy az összes rendezői attitűdjét teljesen levetkőzi a próba alatt, külön tudja választani, színészként létezik mellettem a színpadon. Pont ma beszélgettünk erről, és azt mondta, hogy neki ilyen helyzetben teljesen máshogy kell viselkednie, le kell csupaszítania magát, kicsit naivan, de mindenképpen nyitottan kell hozzáállnia a partnerhez, a rendezőhöz.
Pár hete tartottátok az olvasópróbát. A nyári szünet előtt foglalkoztatok már az előadással?
A szövegkönyvet csak most kaptuk meg, de nyár előtt már próbáltuk a görkorcsolyázást, Attilának pedig voltak elemző próbái. Az olvasó előtt csak belekóstoltunk, megnéztünk jeleneteket a filmből, és próbáltunk gageket lemásolni és kidolgozni, azokat, amikről Enikő (Eszenyi Enikő, a rendező – a szerk), biztosan tudta, hogy benne lesznek az előadásban. Ilyen például a borotválás-jelenet.

Szilágyi Csenge és Orosz Ákos a Színházak Éjszakája sajtóeseményén (fotó: Szkárossy Zsuzsa)
Mennyire fogjátok követni a filmet?
Ez nagy kérdés volt részünkről is az elején, de most már látjuk, hogy A diktátor csak az alap lesz, és nem csak ebből a Chaplin-filmből épül majd fel az előadás. Egyfajta Chaplin-összes lesz, mindegyik filmjéből belecsempészünk valami híres poént. Azt érzem, hogy van szabadságunk, nem csak másolunk valamit, és próbáljuk „A diktátort” alapul véve egy emberi történettel megtölteni az előadást.
Műfajilag hova sorolhatjuk majd?
(nevet) Erre soha nem tudok jól válaszolni. Iszonyatosan groteszk lesz, burleszk, néha egyáltalán nem lesz reális, néha pedig nagyon is. Szórakoztató és látványos előadásnak ígérkezik, remélem, hogy lélekkel is meg fogjuk tudni tölteni.
Ezt követően melyik lesz a következő bemutatód?
A Liliom, amire már nagyon készülök. Ez lesz (ifj. Vidnyánszky) Attila első nagyszínpadi rendezése, és én alakítom Julikát és ez csodálatos boldogsággal tölt el, mert nem hittem, hogy ezt a szerepet én valaha még eljátszhatom. Hajduk Károly lesz benne a címszereplő.
Jasinka Ádám írása
Kiemelt kép: Jasinka Ádám