„Azt érzem, gyermek maradhatok” – Interjú Nagy Enikővel

Mindenkit csábít a gazdagság és a jólét, és minden döntésnek ára van. A Spirit Színház új bemutatója, Az arany kígyó ezt a kísértést állítja középpontba. Az előadásról, generációs szakadékokról és nehezen elengedhető szerepekről is beszélgettünk Nagy Enikővel.

Március 3-án mutatják be Az arany kígyó című előadást a Spirit Színházban. Miről szól az előadás?

Ezt a darabot egy orosz színész-rendező, Nyikolaj Koljada írta 2016-ban. Nehéz úgy beszélni erről az előadásról, hogy az ember ne lője le a csattanót. A történet egy autószerelőműhelyben játszódik, ahol egy fiatal fiú az alkalmazott, tartozik a műhelyhez egy autómosó, ahol egy idős hölgy dolgozik, és egy alkatrészbolt, amelyben egy fiatal lány van. Ide téved be egy nagyon gazdag nő, Szveta – őt játszom én – és szemet vet erre a fiúra. Üzletet ajánl neki, és a fiút elcsábítja a gazdagság, a nő is megégeti magát ebben a történetben, ezzel felbolydul a méhkas. Az idősebb nő egyfajta katalizátorként működik, sok tragédiát élt már meg, és ő próbál meg segíteni a két fiatalnak visszatérni a saját útjukra.

A darabban megjelenik a generációs szakadék is, ez a próbákon okozott nehézséget?

Érdekes, hogy bizonyos szituációkat mennyire másként látunk civilben: a fiatalok a húszas éveikben járnak, Borbáth Ottília a hetvenes éveiben van én meg a középgenerációhoz tartozom. Mindenki a saját élettapasztalataiból, korából indul ki. Van, hogy nehéz megállni azokat a mondatokat, hogy „te fiatal vagy, még nem értheted ezt vagy azt”. Ilyenkor kell a rendező, aki meghallgatja mindenki véleményét, és döntést hoz. Ő tud rendet teremteni néha a káoszban.

Látja magát a fiatalokban?

Persze! A fiatalok kevesebb ideje vannak a pályán, nehezebben szülnek megy egy-egy szituációt, és jobban szeretik kielemezni a helyzeteket – és én is szerettem millió-féleképpen kipróbálni egy-egy jelenetet. Sok próbafolyamat áll mögöttem, így már tudok bizonyos szabályszerűségeket, ritmusokat. Ezeket az évek során megtanulja az ember.

Már többször dolgozott együtt a rendezővel, Czeizel Gáborral. Milyen vele a közös munka?

Gábor nem utasít, nem irányít minket, inkább beszélget velünk. Ezekből a beszélgetésekből építkezik, elvárja, hogy mi kezdjünk el gondolkozni, és abból indul ki, amit mi mondunk. Most sem volt másképp, mikor elolvastuk a darabot, összenéztünk, hogy na, akkor most miről szól ez a darab.

Milyen üzenetet hordoz magában a mű?

A címe Az arany kígyó, amely tulajdonképpen ez a nő maga. Kicsit Ádám és Éva történet, ahogyan a kísértés bepottyan a fiatalok életébe Szveta személyében. Az általános üzenete nyilván az, ahogy az ember képes megszédülni a pénztől, de vajon igazi élet-e az, ami cserébe az ölünkbe hullik? A valódi kérdés az, hogy a pénz bűvöletében vissza tud-e találni az ember oda, ahová igazán való, ahol tiszta életet élhet. Hiába jön a karakterem ugyanolyan lentről, mint ez a fiú, ő nem képes kiszakadni a milliomos környezetből, de a fiú majdnem tönkremegy ebben az egészben. A nőnek már csak a szegénységet és a pénztelenséget jelenti a régi világa.

Miért van szüksége ennek a nőnek erre a fiúra?

Szveta alulról jött, és évekkel ezelőtt hozzáment egy gazdag férfihoz. De a pénz sokszor csak távolabb löki egymástól az embereket, így van ez az ő esetükben is. A férje mindig csak az üzlettel foglalkozik, sosincs otthon, és közös lányuk is már felnőtt. Unatkozik, és vonzza őt a fiú és az ő világa, mert felidézi benne a régi emlékeket.

Hol tud kapcsolódni ehhez a karakterhez?

Az ilyen típusú karakterek számomra mindig nagyon izgalmasak, mert jó játszani őket, hálás szerepek. Szeretek eljátszani velük, hogy milyen lenne, ha ilyen vagy olyan lennék, ha ilyen szituációba keverednék. Szveta egy lentről felkapaszkodott, kikent-kifent nő, egy határozott jellemmel. De ahogy mindenki életében bekövetkezik egy pont, amikor másra vágyik, izgatja valami, úgy az övében is. Csábítja a lenti világ, amíg a fiút pedig a gazdagság. Szvetát izgatja ez a romlatlan, szép fiatalember, és bizony a mi életünkben is vannak ilyen dolgok. Sok emléket fel lehet idézni, amikor valaki valamilyen módon megérint – persze ez nem azt jelenti, hogy az ember félpercenként elválik vagy megcsalja a párját. Remélem, ki tudom hozni magamból ezt, hogy ne legyen testidegen, és a nézők igaznak érezzék őt.

Volt már rá példa, hogy egy karaktert nagyon idegennek érzett magához?

Igen, és éppen ebben a színházban. Szabó Magda Ajtó című művében megkaptam Sutu szerepét, aki egy vidéki tájszólású parasztasszony, egy egyszerűbb, kissé lepukkant figura. Először nem értettem, hogy az igazgatónk, Perjés János miért rám gondolt, de idővel az általam egyik legkedveltebb szerep lett. Ezeknél a különféle szerepeknél azt érzem, gyerek maradhat az ember, annyira jó őket játszani, és a munkánkban kiélhetjük a vágyainkat. Szabályok között éljük a mindennapjainkat, de amikor felmegyünk a színpadra, teljesen büntetlenül játszhatunk el mindenfélét. Ez számomra egyfajta terápia is, hiszen ilyenkor mindent elfelejtek, és ki tudok szakadni a hétköznapi taposómalomból – és ez még tetszik is az embereknek!

Van olyan szerep, amit az előadás után is magával visz?

Amikor elkezdjük ezt a pályát, még sokszor előfordul, nehéz kijönni a szerepekből. De ez az évek során gyakorlattá válik, este tíz után már Nagy Enikő vagyok, élem az életem, megyek haza a családomhoz. De van egy szerep, amelyből a mai napig nehezen jövök ki: a Vágy villamosában Stella szerepe. Ez az előadás egy régi Budapesti Kamaraszínházas produkció, amelyet Eszenyi Enikő – aki a nővéremet játssza – később áthozott a Pesti Színházba. Ez a darab egy testvér elvesztéséről szól, egy nagyon mély, családi dráma, amely őszintén megérinti az embert. Közel húsz éve játsszuk ezt az előadást, de ez a szerep számomra olyan megrázó, hogy miután a függöny legördül, le kell ülnöm az öltözőbe, és csak egy kis idő elteltével tudok elindulni.

Most is nagyon sok előadásban szerepel. Melyik darabot érzi legközelebb magához?

Én mindig azt szeretem a legjobban, amelyiket éppen próbálom. Most ez áll hozzám a legközelebb. Mindegyik előadásra nagyon szeretek bejönni, mert mindegyik szerepben más-más arcomat mutathatom meg, másféleképpen kapcsolnak ki. Egész nap az aznap esti szereppel a lelkemben készülök az előadásra. Ha nevettetek, akkor éppen az esik jól, de amikor megkönnyezik az előadást, az is nagyon felemelő tud lenni.

Kiemelt kép: Nagy Enikő (fotó: Spirit Színház)