Péterfy Bori neve mögé a legtöbben azonnal odatesszük a Love Band-et is, hiszen az utóbbi években főleg a zenekarával kapcsolatos hírekben olvashattuk róla, kevesebb feladatot vállalt színésznőként. Most az áprilisban bemutatott Az öldöklés istenében játszik főszerepet az Átriumban. Erről, Ratched nővérről és A kaukázusi krétakörről is beszélgettünk vele.

Mi alapján mondasz igent egy szerepre? Mondjuk most Az öldöklés istenében Anette-re?

Ez elég összetett dolog. Általában egy szerepet vállalok el egy évadban, mert a rengeteg koncert miatt nagyon nehéz egyeztetni. Emiatt ez egyik erősen praktikus szempont az, hogy mikor van a próbaidőszak. Itt jól jött ki, hogy tavasszal volt. Ismertem Yasmina Rezát és a darabot is, nagyon izgatott a szerep, örültem a kollégáknak is, akik benne vannak és tetszett az is ,hogy összesen négyszereplős a darab. Nagyon intenzív a munka ilyenkor, nincs várakozás a próbák alatt, hogy mikor kerülsz sorra a te jeleneteddel. Ez nekem nagyon fontos, mert időmániás vagyok, percre van beosztva az életem. Annak is örültem, hogy ezzel egy kicsit bekerülök az Átriumba, mert tudtam, hogy egy nagyon tehetséges és fiatal csapat csinálja és nagyon jó előadásaik vannak. 

Milyen volt maga a próbafolyamat?

Rövid és borzasztóan aktív. Nagyon jól működtünk együtt négyen színészek, mivel hasonlóan gondolkodtunk a darabról, a szituációkról. Az ilyen típusú daraboknál, amik rövidebbek és minden szereplő végig a színen van, nagyon intenzíven lehet próbálni. Csillával is (Bereczki Csilla, a rendező – a szerk.) nagyon jó összhangban voltunk végig. Nagyon jó élmény volt az egész. 

Látszik is az összhang. 

Én most éreztem életemben először egy szereppel kapcsolatban, hogy nagyjából kész vagyok vele. Mindig az szokott lenni, hogy a 10-15. előadás az, amire azt érzem, hogy tényleg a kezemben van. Itt abszolút nem volt ilyen. 

Péterfy Bori és Szikszai Rémusz Az öldöklés istenében (Fotó: Mészáros Csaba)

A darab maga is nagyon intenzív. Anette egy végtelenül összeszedett nő benyomását kelti a legelején, de azért gyorsan kiderül, hogy szenvedélyes, és tele van elfojtott indulatokkal. 

Az nagyon szuper, amikor egy olyan szerepet lehet próbálni, ahol körülbelül fél óra alatt a darabbal egészen máshol van az ember, mint ahol kezdett. Anette valóban egy jó modorú, szelíd nőnek tűnik az elején, ő az, aki a leginkább szeretné elsimítani a problémát, hiszen az ő fia ütött először. Aztán egy idő után már nem csak a gyerekek közötti konfliktusról van szó, hanem előjön a két házaspár saját nyomorult kis élete is, és kiderül, hogy ennek a nőnek sem egyszerű a férjével. Nyeli-nyeli ezt a két dolgot, és amikor elkezdenek inni, akkor egy ponton kirobban belőle minden, ahogy a többiekből is. Nagyon viccesen van ez megírva, az egész előadásnak zseniális a humora. Hálás darab, nem véletlenül ilyen sikeres az egész világon, elképesztően sokat játsszák. 

Pillanatnyi szövetségek alakulnak a szereplők között végig. 

Igen, mindig mindenki szájából elhangzanak olyan mondatok, amitől vagy mind a hárman a beszélő ellen fordulnak, vagy a két nő, esetleg a két férfi összekapcsolódik az adott vitában, de azért nem véletlenül az a címe, hogy Az öldöklés istene. Amikor elhangzik az egyik férfi szájából, hogy a gyereknevelés és a házasélet micsoda pokol, akkor az mindkét nőnek gyomorba vág, de aztán újra ellenségek lesznek ők is valami más miatt. Minden szituáció a harcokra és a küzdelmekre fut ki, folyamatosan összecsapnak. 

Szikszai Rémusz és Péterfy Bori Az öldöklés istenében (Fotó: Mészáros Csaba)

Gyorsan találtál kapcsolódási pontokat Anette-tel?

Ez a darab teljesen realista, így a helyzetek is ismerősek voltak, nekem is majdnem ennyi idős a kisfiam, mint akiről a darab szól. Abszolút tudom és ismerem, hogy milyen, amikor gyereknevelésről kell beszélgetni, és te egyáltalán nem úgy gondolod, mint a másik anyuka. A játszótéren az ember számtalanszor beleütközik furcsa helyzetekbe, és persze minden szülőnek a saját gyereke a legszuperebb. Ezek ismerős helyeztek voltak, ezért nem nagyon kellett keresgélnem magamban ennél a szerepnél, hiszen igazi „velem is megtörténhet” szituációról van szó. Egyáltalán nem okozott nehézséget, hogy hol találjam meg magamban ennek a nőnek az igazságát, mint mondjuk Ratched nővérnél a „Száll a kakukk a fészkére” című darabban. Az egy furcsa, extrém karakter, Anette sokkal hétköznapibb, így is van megírva, hogy a nézők könnyen tudjanak azonosulni a figurákkal. 

Ha már szóba hoztad a Száll a kakukkot, 2015-ben volt a bemutató, mennyit változott a karaktered az elmúlt három évben?

Nagyon sokat. Sűrűn játsszuk szerencsére, és én mindig próbálok minden előadásnál valamilyen kis változtatást belevinni. Szerencsére a fő partnerem, Szabó Kimmel Tamás is ilyen típusú színész, ő sem csak azt ismételgeti, amit egyszer beállítottunk, hanem szabad és kísérletező, így ettől nagyon élő és változó a játék. Nekem belülről a #metoo mozgalom körül történtek változtattak az egészen egy kicsit, nem tudom, ez mennyire látszik kívülről. Eleve ez elejétől kezdve más irányba toltam Ratched nővér karakterét, meg akartam találni az igazságát, mert azt gondolom, hogy ő mai szemmel egy nagyon érdekes feminista karakter. Ő ezeket a különböző általa hibásnak tartott férfiakat, akik erőszakosak, alkoholisták, ilyen-olyan bajuk van, neveli és féken tartja. Ahogy McMurphy beszél vele, és amiket megenged magának vele szemben, az pontosan az a férfi-női kommunikáció, aminek most már azért nagyon a vége felé járunk. Főleg egy munkahelyen, és egyáltalán. Ez az, amiért a nők most már kiállnak, és azt mondják, hogy nem beszélhetsz így velem, nem tehetsz megjegyzést a testemre, nem kezelhetsz másként, csak azért mert én nő vagyok. Emiatt mára bizonyos mondatok beélesedtek és másképp tűnnek fel, de ez ennél nyilván sokkal összetettebb. Egy diliházban játszódik ugyan, de azért tudott világszinten ennyire sikeres lenni, mert sokkal több van benne. Alapvetően az elnyomásról, a szabadságról szól. 

Péterfy Bori (Fotó: Karmatik)

Jócskán érezni rajta azért együttérzést is. 

Igen, így próbálom játszani, ő valahol sajnálja ezeket a férfiakat. Ratched nővér úgy gondolja, hogy McMurphy annyira elromlott, hogy szüksége van segítségre, és csak ő tudja meggyógyítani, amire vannak orvosi eszközök, és ha máshogy nem megy, akkor valóban lobotómiát kell rajta végrehajtani. Ez a nő tudatosan dönt úgy, hogy segít ezeken az embereken a maga módján, mert betegen csak ártanak a többi embernek maguk körül. Nyilván nem tudok és nem is szeretnék szimpatikus karaktert csinálni belőle, hiszen ő az elnyomás és a gonoszság jelképe, ezt nem tudom áttörni. 

Játszol a Katonában futó A kaukázusi krétakörben, te vagy a mesélő. Mit szóltál a darab POSZT jelöléséhez? 

Biztos voltam benne. Annyira csodálatos ez az előadás, hogy meglepett volna, ha nem válogatják be. Bár most félig-meddig kívül vagyok a színházon, és tudom, hogy már a POSZT sem feltétlenül arról szól, hogy egy előadás jó vagy nem jó, hanem rég politikai csatatérré vált sajnos. Ettől függetlenül gondoltam, hogy nem maradhat ki a Krétakör egy ilyen szemléből. 

Annával (Pálmai Anna, aki Grusét játssza – a szerk.) nagyon szorosan összekapcsolódtok a darab elejétől kezdve. 

Kivülállóként és távolságtartással mesélem a történetet, de nagyon sokszor én énekelem el Anna belső gondolatait, így valóban nagyon szoros a kapcsolat, amit az is támogat, hogy most nem egy férfi játssza ezt a szerepet. Az Énekes alapvetően férfiszerep. Gruse csodálatos karakter, az egész darab arra törekszik, hogy mindenki vele menjen. 

Péterfy Bori A kaukázusi krétakörben (Fotó: Horváth Judit)

Azonnal elvállaltad, amikor Kriszta (Székely Kriszta, a darab rendezője – a szerk.) felkért?

Persze. Krisztával nagyon régóta ismerjük egymást, jóban vagyunk. Amióta elindult a rendezői pályán, azóta ha találkoztunk, mindig ott volt a levegőben, hogy jó lenne valamit együtt csinálni, de hát ugye én alig játszom, félig-meddig vagyok színész. Ezért külön érdekes volt, hogy a fél zenekarommal együtt az előadás zenei anyagát is mi csináltuk, én pedig a felkérés szerint ebben „Péterfy Bori, az énekes”-ként vagyok jelen. Az eredeti darabban az előjátékból kiderül, hogy az én karakterem egy nagyon híres művész, már az iskolában is az ő dalait énekelték. Itt most ez a rész ki van húzva, de ott hosszan beszélnek arról, hogy ki ez az Énekes. Vicces, mert beazonosítható egy mai pop előadóval, mivel akkor az énekmondók voltak a sztárok, zseniális ötlet, hogy ezt egy mai popzenész játssza el. Miért ne? (nevet)

Nekem Péterfy Bori is maradsz benne végig. 

Ez is volt a cél, hogy ne egy figura legyen, hanem mintha Péterfy Bori bejött volna az utcáról, és azt mondaná, hogy ezek a színészek itt most eljátszanak egy darabot, én meg énekelek egy pár dalt hozzá. Félig civil, amit csinálnom kell benne. 

Bevontok egy párt a nézők közül is, hogy választod ki őket?

Ez a legnagyobb izgalmam az egész előadásban, hogy legyen egy jó pár, és jó helyen is üljenek, mert az fontos, hogy a jó oldalon legyenek. Mindig találok valakiket, már a darab elején. (nevet)

Péterfy Bori A kaukázusi krétakörben (Fotó: Horváth Judit)

Miért fontos neked a Krétakör?

Most, hogy túl vagyunk a választásokon még inkább vérfagyasztó volt, főleg az a szöveg, amit én a végén mondok arról, hogy azoké legyen minden, ami van, akik jól bánnak vele. Egy ilyen országban, ahol most élünk, ez egy eléggé gyomorba vágó mondat. Nagyon nem ez történik. Általában nem a jók győznek és nagyon kevés az olyan ember, mint Gruse, ezt mindenkinek nagyon megrázó végig néznie. Azdac története is nagyon ilyen. Ugyanúgy nincs igazság ezen a világon, soha nem is volt és soha nem is lesz, ezért az ő szálát is csodálatos végig követni, hogy mi lenne akkor, ha egyszer csak egy olyan ember kerülne hatalomra, aki a maga módján ugyan, de emberien tud igazságot szolgáltatni, és nem a saját pénztárcája, haverjai és egyebek alapján, ahogy ugye mindenhol a politikában.