Azok a ’70-es évek – Elolvastuk Jonathan Franzen nagyregényét

A világpremierrel egy időben érkezett magyarul is a hazánkban is nagy népszerűségnek örvendő Jonathan Franzen legújabb nagyregénye, a Keresztutak, amely egyben egy trilógia nyitása is.

1971-ben járunk. A ​chicagói Hildebrandt család keresztúthoz érkezett: a családapa, egyben lelkipásztor Russ kész rá, hogy kitörjön a házasságából, amelyet örömtelennek érez – hacsak nem előzi meg a kitörésben leleményes és labilis felesége, Marion. Legidősebb fiuk, Clem karácsonyra jön haza az egyetemről – feltüzelte idealizmusa, és olyan döntést hozott, amelynek hallatán apja összeroppan. Húga, Becky régóta az egyik legnépszerűbb lány volt a gimnáziumban, de most az ellenkultúra kerítette hatalmába. Perry öccsüknek elege lett abból, hogy füvet kell árulnia ahhoz, hogy füvezhessen, és megfogadja: megjavul. A család minden egyes tagja szabadulni próbál valamitől, de ehhez a többieknek is lesz egy-két szava.

Az egyik legnagyobb élő amerikai írónak titulált Jonathan Franzen az Illinois állambeli Western Spingsben született 1959. augusztus 17-én. Első regénye, A huszonhetedik város 1988-ban jelent meg, ezt 1992-ben az Erős rengés követte. Az igazán nagy hírnevet a 2001-es Javítások hozta meg számára. A 2010-es években három regénye jelent meg: a Szabadság (2010), a Tisztaság (2015) és A világ végének vége (2018). A szerző érdeklődési körének, és így regényeinek fókuszában szinte kivétel nélkül a „nagy amerikai álmot” kergető fehér középosztálybeli családok, az ő próbálkozásaik, kudarcaik és sikereik állnak. Így van ez a Minden mitológia kulcsa című trilógiában is, amelynek nyitókötete, a Keresztutak 2021-ben látott napvilágot (a kötet a világpremierrel egy időben, a KULT-könyvek sorozatban jelent meg idehaza, a 21. Század Kiadó gondozásában, amely 2018 óta – az Európától átvéve – kezeli az életművet). A számtalan díjjal elismert szerző jelenleg Kaliforniában él.  

A Minden mitológia kulcsa címet viselő regényfolyam három nemzedék életének foglalata, és egészen napjainkig eljutva jeleníti meg társadalmunkat, kultúránkat. A trilógia első kötete önmagában is kerek egész, amely a Hildebrandt család életén keresztül mutatja be elmúlt ötven év politikai, szellemi és társadalmi mozgásait, és azok előzményeit. Franzen tudja, hogy a hétköznapi, mindannyiunk számára ismerős küzdelmeket csak a megértés és az elfogadás útján lehet megvívni.

Az idősödő, ám a korához képest kimondottan fitt Russ Hildebrandt élete fordulóponthoz érkezik, amikor megismerkedik az özvegy Mrs. Cottrell-lel, aki ráébreszti házassága kudarcára. A férfi úgy érzi, hogy elszaladt mellette az élet, ám talán még nem késő lépni: Russ fontolgatni kezdi a válást, noha felesége, a hétköznapok szürkeségébe tökéletesen belekényelmeskedő, meglehetősen elhízott Marion – férjéhez hasonlóan – szintén küzd a saját démonjaival, őrületével. Házasságukat és életüket többnyire a keresztényi öntudat határozta meg, a vallás pedig Russ számára a továbbiakban is a legfontosabb mozgatórugó, noha a mindennapokba egyre jobban gyűrűznek be a kábítószerek, a szexualitás vagy a vietnámi háború. (Ne feledjük, hogy az 1970’-es évek elején járunk, amikor vírus-szerűen kezdett terjedni a szex-drog-rock’n’roll szentháromság, a felhőtlen szabadságérzet, a hippimozgalom, valamint megjelentek a pacifista tiltakozások.)

De a gyermekek élete sem mentes a problémáktól és a küzdelmektől. Az egyetemista Clem a világból kiábrándulva igyekszik kilépni az amerikai képmutatás ördögi köréből, szakítva minden addigi eszmével, egyben a barátnőjével is. Húga, Becky ellenpólusként viszont éppen csak felfedezi a szerelmet a kisvárosi rocksztár, Tanner Evans személyében, akinek azonban barátnője van és mélyen vallásos, Becky viszont nem hisz Istenben. Ennek ellenére mégis jelentkezik a templomi ifjúsági egyletbe (Keresztút), hogy a fiú közelébe férkőzhessen. A két idősebb gyermek hasonlít legjobban az apjukra: szabálykövetők, noha azzal nincsenek tisztában, hogy milyen szabályokat is kellene pontosan követni. A sorban következő gyermek, a kimagasló intelligenciával rendelkező Perry a füvezés világával kerül közelebbi ismeretségbe (terjesztői és fogyasztói oldalról egyaránt), és ő az, aki a legközelebb áll az anya figurájához.

Franzen egyik legnagyobb erőssége a remek karakteralkotás, és ez a Keresztutakban sincsen másként: igazi hús-vér figurákkal találkozunk a kötet lapjain, legyen szó akár a fő-, akár a mellékszereplőkről. Pontosan ugyanekkora hangsúlyt kapnak az általuk képviselt eszmék is, amikhez vagy őrült módon ragaszkodnak a végsőkig, vagy éppen ugyanilyen hévvel igyekeznek menekülni azok elől. Ahogyan a cím is mutatja, a történet során mindegyik szereplő fontos válaszúthoz érkezik, fajsúlyos döntések meghozatalára kényszerülve, amelyek hol jól, hol kevésbé jobban sülnek el – pont, mint a való életben. Ritka az olyan könyv, ahol a karaktereket és a problémáikat ennyire közel tudjuk magunkhoz érezni, még akkor is, ha a miénkkel teljesen szöges ellentétben állnak azok az elvek és gondolatok, amiket képviselnek, ez pedig mindenképpen Franzen írói nagyságát és tehetségét dicséri. És mindeközben feltárul előttünk a ’70-es évek Amerikája, amely bizonyos olvasói rétegtől nemcsak földrajzi, hanem időbeli távolságban is igen messzi van – mégis, minden annyira ismerős.

Jonathan Franzen: Keresztutak (Crossroads)
21. Század Kiadó, ford. Pék Zoltán, 640 oldal

Kiemelt kép: Jonathan Franzen: Keresztutak (Fotó: 21. Század Kiadó)