„Az volt a dolgom, hogy kitaláljam, honnan másszon elő belőlem ez a powerful woman” – interjú Sodró Elizával

A pontosan egy hét múlva kezdődő POSZT versenyprogramjának egyik legesélyesebbnek tartott jelöltje a Radnóti Színház februárban bemutatott III. Richárdja. A világhírű rendező, Andrei Serban értelmezésében különleges helyet kaptak a darab női szereplői, köztük Lady Anna is. A karaktert megformáló Sodró Elizával beszélgettünk.

Számítottatok a POSZT jelölésre?

Én minden évben drukkolok, hogy valamelyik előadásunk bekerüljön. Nem a verseny miatt. „Posztolni” jó. Olyan, mint egy nyaralás. Idén voltunk Zágrábban a Futótűzzel. Ilyenkor van idő beszélgetni, meghallgatni egymást. Ha ismerem a partnerem, a színpadon is másképp nézek a szemébe. Játszótársak leszünk. Azt hiszem, a játék nálam bizalmi dolog. Ez nem hangzik túl profin, de így van.

Te már rutinos POSZT-ra járó vagy.

Az egyetem alatt voltunk off programban az Auschwitz működikkel és a Sebő koncertünkkel, aztán először a Lear király voltam versenyben, tavaly pedig A falu rosszával, ez még szombathelyi produkció volt.

Akkor jó tapasztalataid vannak.

Szeretem, igen, nagyon jó esemény. Az egyetem alatt még pont elkaptam azt az időszakot, amikor mindenki egyszerre volt lent, és nem csak a saját előadására érkezett, hanem végignéztünk minden programot, ami érdekelt.

Andrei Serban rendezte a III. Richárdot, aki nemzetközi szinten elismert szakember. Nagyon más volt külföldi rendezővel próbálni? Milyen volt a próbafolyamat?

Eleinte féltem az angoltól. Én németes voltam, ezért szégyellős vagyok, mikor angolul kell megszólalnom. (Persze amúgy nem volt kötelező az angoltudás, mert Szűcs Anikó mindent pontosan fordított, de jobban szerettem volna egyenesen a rendezővel beszélni.) Aztán egyszercsak arra lettem figyelmes, hogy amíg az agyam fordít, addig nincs ideje hülyeségeken gondolkodni. Amikor keresem a legmegfelelőbb angol kifejezést a kérdésemhez, automatikusan kizárok egy sor lehetséges vakvágányt. Mikor pedig Andrei beszélt, mindig tanultam új szavakat, és emiatt aztán az instrukciók is sokkal intenzívebben fészkelték be magukat a fejembe.

Andreinek határozott elképzelése volt arról, hogy milyen is Lady Anna. Az ő víziója elég unikális, Annát nem így szokták elemezni. Nekem pedig az volt a dolgom, hogy ezt az értelmezést a magamévá tegyem, hogy kitaláljam, honnan másszon elő belőlem ez a „powerful woman” (mosolyog).

Könnyen ment?

Nem, alapvetően szinte állandóan önbizalomhiánnyal küzdök. Egy jól eltalált politikai beszédnek viszont kell, hogy legyen ereje. Az valamilyen módon hipnózis, tömegeket képes manipulálni. Én nehezen tudom elképzelni, hogy kiállok az emberek elé, és annyira hiszek a saját gondolataimban, hogy meggyőzöm őket az igazamról. Színészként mások gondolatait mondom. Azokat nem féltem annyira a kudarctól, mint a sajátjaimat. Ezért jobban tudom képviselni őket. Könnyebben védek meg valaki mást, mint saját magamat.

Ahogy haladtunk előre, mindig kipróbáltam valamit, igyekeztem felnőni a feladathoz, és ha szóltak, hogy az úgy nem jó, rögzítettem, hogy rendben, akkor arra sem megyek. Végül nem maradt más út, csak ez. Szépen lassan körvonalazódott, hol van bennem az „annaság”. Egyre többet tudtam meg róla, hallottam a gondolatait, megértettem, hogy miért érzi feladatának, hogy megtartsa a beszédét és minél több embert a maga oldalára állítson, majd miért dönt úgy, hogy végül Richárd felesége lesz és egyfajta koalícióra lép vele politikában és magánéletben. Ezek mind a próbafolyamat során alakultak ki, és a bemutató környékén már azt éreztem, hogy akár én is lehetnék Anna.

Olyan energiával jössz ki a beszédet megtartani, hogy az önbizalomhiányból semmi nem látszik.

Volt egy olyan próba, ahová egy hajnali forgatás után érkeztem, olyankor eleve jó állapotban van az ember, hiszen rettenetesen fáradt, egyszerűen nincs ereje azon gondolkodni, hogy most jó lesz-e. Ki voltam sminkelve, ami megint csak ad egy pluszt, szóval akkor ott talpig sminkben, hullafáradtan, egy ilyen „minden-mindegy-itt-a-világvége” hangulatban elkezdtem a monológot, és akkor éreztem először, hogy most azt csinálok, amit akarok, amilyennek ennek az Annának lennie kell. Nem érdekelt semmilyen következmény. Hát azt hiszem, ez a legfontosabb. Hogy nem szabad félni. És Anna nem fél. (mosolyog).

Andrei rávezetett egyébként erre, vagy hagyta, hogy magadtól találd meg?

Kicsit olyan volt Andrei-jel dolgozni, mint rejtvényt fejteni. Pontosan tudja, hogy mit akar látni, de csak bizonyos információkat ad meg belőle, a többit neked kell kitölteni, és biztos lehetsz benne, hogy ha valahol nem jön ki egy szó, akkor te szúrtál el valamit. Ilyenkor visszafejted és megkeresed, hol hibáztál. Végig azt éreztem, hogy átlátja az egész rendszert, tudja, hogy mi mivel van összefüggésben, de nem fogja az orromra kötni. Meghagyja nekem azt az örömöt, hogy magamtól jöjjek rá a megoldásra.

A késes jelenet is az ő ötlete volt? Az ugyanis nincs az eredeti verzióban.

Igen, és azt sem magyarázta túl. Szerintem ez Anna utolsó bátor döntése, már mindent elrontott, látszik, hogy erős ellenzékiként mindent elbaltázott, belesétált a csapdába, de hogy a becsületét mégis megmentse, azért lépi meg ezt… Ő dönti el, hogy mikor van vége, nem engedi meg Richárdnak, hogy ezt is elvegye tőle.  Szóval a maga kis önpusztító módján ez a gesztus mégiscsak győzelem.

Milyen volt Alföldi Robert partnerként?

Volt olyan próba, amikor négy rendező volt a teremben: Andrei, Dana, Rémusz és Robi… meg én. Akkor egy kicsit összeugrott a gyomrom, hogy „úristen, ezek mind engem fognak instruálni… fel fognak falni…” de nem így lett. Andrei rendezett, mindenki más pedig végezte a dolgát. Robi is a saját szerepével küzdött és én is az enyémmel. Persze beszélgettünk kettesben is a jelenetről, de sosem zavart össze, pedig megtehette volna, tudja, hogy hallgatok rá. A bemutatón odasúgtam neki a takarásban, hogy jó veled játszani, azt mondta, veled is. Ennyiben maradtunk. Ezek érzékeny dolgok. Nem szabad túlbeszélni.

Hány hetetek volt?

Azt hiszem 5, az biztos, hogy borzasztó kevés. Nagyon intenzív próbafolyamat volt, 10-től 14 óráig és utána 15 órától is voltak próbák. Az első héten minden nap néztük a Robival való közös jelenetünket, ami azért volt jó, mert sok mindent ki lehetett próbálni, akkor került be például a pulpitus is, ami többször is visszaköszön. Andrei azonnal újrainstruált, ha valami nem működött, rögtön keresett helyette más megoldást. Ez igényel egyfajta színészi rugalmasságot is.

Végig mosolyogva mesélsz, jól érzem, hogy különleges számodra ez a szerep?

Igen. De a többi szerepemet is szeretem benne! A kis herceghez a hét éves öcsémtől kértem tanácsokat. A fegyveremet is tőle kaptam, és azt is megtanította, milyen hangot kell kiadni a lövésekhez; mondjuk azon kiakadt, hogy csak egyet lövök vele. Azt mondta, szerinte a nézők csalódottak lesznek, hogy látnak nálam egy hatalmas fegyvert, és csak egy lőtényt (sic!) használok. Megnyugtattam, hogy a szerep szerinti anyukám elkobozta a többit.

Jó olyan előadásban játszani, ahol mindig van valami pici feladat, amit meg kell oldani. Amikor hétkor elkezdjük, azzal szoktam viccelődni, hogy „jaj mindjárt megyünk be a zsákokban” pedig arra a jelenetre csak kb. 22:00-kor hívnak. De annyi öltözés és rohangálás van, hogy tényleg rendkívül gyorsan telik az idő.

Kiemelt kép: Radnóti Színház