A Jó kislányok-trilógia, az Öt túlélő és a Rachel Price visszatérése után Holly Jackson legutóbb egy felnőtteknek szóló thrillerrel jelentkezett: a Még nem egészen halott egyszerre baljós, feszültséggel teli és elgondolkodtató történet az életről.

A főszereplő, Jet mindig halogatta a nagy döntéseket, hárította a felelősséget, és hitt abban, hogy mindenre ráér, míg nem egy éjszaka során szembesül azzal, hogy már nincs több „majd holnap”. Egy támadás után olyan sérülést szenved, amely orvosai szerint egy héten belül biztos halállal végződik. Hetvenkét órával korábban még azt hitte, az élete nem is igazán kezdődött el. Most már biztos benne, hogy mielőtt véget ér, legalább meg kell értenie, miért akarhatta valaki örökre elhallgattatni.

A könyv legnagyobb ereje abban rejlik, ahogyan a szerző egy hétbe sűríti Jet egész életének felismeréseit, hibáit, kapcsolatait és családi múltját. A lány nem csupán a gyilkosát keresi, saját magát is próbálja megfejteni. Vajon mi vezetett odáig, hogy ennyire védtelen legyen, és miért gondolta egész életében, hogy a biztonságosnak hitt kisváros, a családja vagy a barátai feltétlen támaszt jelentenek számára? Ahogy a történet halad előre, úgy omlanak le a látszat törékeny falai: a kényelem mögött sebek, a szeretet mögött titkok, a mosolyok mögött csalódások lapulnak.

Jet nyomozása inkább érzelmi és morális labirintus, mint klasszikus detektívjáték. Segítője, Billy – a gyerekkori barát, csendes támasz, talán valami több is – nemcsak a bizonyítékok felkutatásában partner, hanem abban is, hogy Jet kénytelen legyen szembenézni önmagával. Mert itt nem az a legfőbb kérdés, ki tette, hanem hogy miért, és hogy Jet milyen szerepet játszott ebben – akár tudtán kívül. Az irányt tévesztett életekkel teli vermonti kisváros, a titkokat őrző családi ház és a múlt bűnei mind egyre fenyegetőbb árnyakká válnak.

“Élnie kell.
Az érzés úgy szakadt rá, mintha a tető omlott volna be. Elakadt a lélegzete.
Nem akar meghalni.
Egyáltalán nem akar meghalni.”

Jackson ismét különös atmoszférát teremtett, amelyben a haldoklás egyben katalizátorként is működik, amely a főszereplőt kiszakítja a kényelmes önámításból. Jet karaktere nem hibátlan, sőt sokszor bosszantóan makacs, önző és figyelmetlen – ám épp ezek azok a tulajdonságok, amelyek életszerűvé teszik őt. Nem hős, de nem is áldozat, inkább egy olyan valaki, aki csak túl későn jön rá, milyen sokat számítanak az apró döntések, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt pillanatok.

A regény tempója a szerzőtől megszokott módon filmszerű, fejezetről fejezetre újabb csavarokkal, váratlan szembesítésekkel, komor titkokkal és groteszk humorral. Jackson nem fél attól, hogy a dráma közé csipetnyi abszurditást dobjon – és épp ez a kettősség, a tragédia és az irónia sajátos keveréke adja a könyv különleges hangulatát. Bár a nyomozás a történet kézzelfogható része, a háttérben jóval mélyebb kérdések húzódnak: mi számít igazából az életben? Mi marad utánunk, ha már nem vagyunk? Lehet-e, akár az utolsó hét napban is, nyomot hagyni a világban – vagy csak annyi a tét, hogy végre igazat mondjunk magunknak?

A Még nem egészen halott éppen ezért nem pusztán izgalmas thriller, hanem személyes utazás is az önismeret, a megbánás és a megváltás határvidékén. Nem kínál mindenre megoldást – de pont ezért marad emlékezetes. Az utolsó oldal után is ott motoszkál bennünk a gondolat: vajon mi mit tennénk, ha tudnánk, hogy csak egy hetünk van?

Holly Jackson: Még nem egészen halott (Not Quite Dead Yet), ford.: Miks-Rédai Viktória, Kolibri Kiadó, 448 oldal
Kiemelt kép: Holly Jackson: Még nem egészen halott (Szerzőportré forrása: Penguin Random House)