Mint arról korábban már hírt adtunk, a Nemzeti Filmintézet támogatásával az FP Films Kft. és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház tavaly tévéfilmet forgatott a Csoportterápia című magyar musicalből. A film először az Uránia Filmszínházban lesz megtekinthető – mindössze egyetlen alkalommal, február 17-én. A vetítés után közönségtalálkozót is tartanak, amelyen jelen lesz Cseke Péter, a film rendezője és színészei.

A „mjuzikelkámedit” 2011-ben mutatta be a Madách Színház Harangi Mária rendezésében. A zenés darab azóta is a teátrum meghatározó előadásai közé tartozik, egyben egyike a legsikeresebb magyar musicaleknek. A történetben hat vadidegen – három férfi és három nő – érkezik egy csoportterápiára. Kezdetét venné az analízis annak rendje és módja szerint, azonban egy apró hiányosság hátráltatja a dolgok szokásos menetét. Hol lehet az orvos? A váratlan fordulatokban, felismerésekben és mulatságos epizódokban bővelkedő történet során további kérdések merülnek fel. Milyen problémákkal küzd egy operaházi balett-táncos, meddig lehet bírni 10 méterrel a felszín alatt a jeges Dunában búvárfelszerelés nélkül, vagy, hogy mi történt Velencében ’85 nyarán…

Szente Vajk a Csoportterápia című előadásban (Fotó: PORT.hu)

A Galambos Attila, Szente Vajk és Bolba Tamás által írt darab sikerét mi sem jelzi jobban, minthogy 2011-es debütálása óta számos vidéki társulat is műsorára tűzte, többek között látható volt a Győri Nemzeti Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, a tatabányai Jászai Mari Színházban, a veresegyházi Veres1Színházban, a Kőszegi Várszínházban, valamint az Egri Pinceszínházban. A történet 2022-ben pedig a mozivásznon és a tévéképernyőn is bemutatkozik: az FP Films Kft. és a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház együtt indult a Nemzeti Filmintézet pályázatán, melynek keretében színházak és filmesek összefogásával készülnek produkciók streaming szolgáltatásra és televíziós forgalmazásra. A pályázat pozitív elbírálásának köszönhetően a Csoportterápia című filmet tavaly forgatták Kecskeméten.

A kecskeméti előadás eredeti szereposztásából Hajdú Melindát, Aradi Imrét és Dobó Enikőt láthatjuk majd viszont a képernyőn, hozzájuk csatlakozott Szente Vajk, Jankovics Anna és Járai Máté. A zenés komédia sztárszereposztása garancia a két óra felhőtlen kacagásra, a különös emberi sorsok és viszonyok pedig bizonyosan megérintik a néző lelkét. 

Kiemelt kép: A Csoportterápia című film plakátja (Fotó: Uránia Filmszínház)