Wittelsbach Erzsébet nevét ma már kevesen ismerik, mégis ha a világszerte széles körben emlegetett beceneve kerül elő, akkor még azok is bólogatni kezdenek, akik kevésbé tudják beazonosítani. Ugyanis Sissi, az egykori osztrák császárné és magyar királyné életútját, valamint egyben történetét nem csupán a történelmi könyvek hasábjairól ismerhettük meg, hanem számos fikciós regényből, kosztümös filmdrámából vagy éppen sorozatból is. (Ezek közül kétség kívül az egyik leghíresebb a Romy Schneider főszereplésével készült filmtrilógia – Sissi: A magyarok királynéja, Az ifjú császárné és a Sorsdöntő évek.) Ebbe a sorba csatlakozik be Sven Bohsre rendező legújabb szériája, amelyet nemsokára a magyar tévékben is láthatunk.
A szimplán csak Sissire keresztelt új tévésorozat címszereplőjét a Svájcban született Dominique Devenport fogja játszani, aki ezidáig még nem bizonyította színészi rátermettségét, de ez egy nagy ugródeszka lehet számára (amellett, hogy benne a megjelenést tekintve tényleg sikerült megtalálni a magyar királynét). Az előzetes híresztelések szerint a sorozat egyszerre fogja megteremteni a korabeli 19. századi eseményeket (azoknak hátterével és kifutásukkal együtt), valamint fog szólni a mai, modern, nőket érintő, aktuális témákról is. A Sissi december 26-án startol el az Epic Drama műsorán, az újabb epizódok pedig vasárnaponként fognak debütálni.
Kiemelt kép: Dominique Devenport – Sissi (Fotó: 24.hu)