Az M5 számos előadást tűzött műsorára 2021-ben, viszont most új esztendőbe léptünk át, így elérkezett az idő, hogy elbúcsúztassuk az óévet. Ezt egy nagy volumenű Újévköszöntő gálával tehetjük meg, ha január 9-én, vasárnap 22:05-től a csatorna műsorával tartunk. 

A szórakozásról a legnagyobb musicalek gondoskodnak: a Budapesti Operettszínház Musical Együttese, Énekkara, Balettkara és Zenekara a legismertebb musicaldallamokkal készülnek megdobogtatni a szíveket, többek között olyan kortalan klasszikusokból kölcsönözve, mint Az Operaház Fantomja, a West Side Story, a Macskák, az Elfújta a szél, a Rebecca, a New York New York, a Hair, a Hegedűs a háztetőn, a My Fair Lady, a Fame és a Szentivánéji álom

A közkedvelt dalok persze nem éneklik el magukat, így – a teljesség igénye nélkül – olyan művészek előadásában élhetjük át őket, mint Bálint Ádám, Cseh Dávid Péter, Dancs Annamari, Dolhai Attila, Fischl Mónika, Földes Tamás, Füredi Nikolett, Gubik Petra, György Rózsa Sándor, Hommonay Zsolt, Janza Kata, Kalocsai Zsuzsa, Kardffy Aisha, Kékkovács Mara, Kerényi Miklós Máté, Kiss Diána, Kocsis Dénes, Laki Péter, Lévai Enikő, Mészáros Árpád Zsolt, Nádasi Veronika, Oszvald Marika, Peller Anna, Peller Károly, Polyák Lilla, Sándor Péter, Szabó P. Szilveszter, Szendy Szilvi, Vadász Zsolt és Vágó Zsuzsi. 

A gálát a Budapesti Operettszínházban vették fel. 

Kiemelt kép: Dolhai Attila (Fotó: Pingvin Patika), Janza Kata (Fotó: AC News), Kocsis Dénes (Fotó: Győri Nemzeti Színház)