“Az itteni nézők egészen más színben fognak látni, mint eddig” – Interjú Szabó P. Szilveszterrel

Szombaton mutatják be a Karinthy Színházban a Kékszakállú című misztériumjátékot, amelynek alapját – a több évszázados legendán túl – a Bartók Béla-Balázs Béla által írt operaváltozat adja. Az előadáshoz Kovács Adrián szerzett zenét, valamint első rendezéseként magára vállalta a színpadra állítást is. A főpróbahéten a címszereplőt alakító Szabó P. Szilveszterrel beszélgettünk a darab aktualitásáról, modernizálásról, férfi-nő kapcsolatokról. 

Karinthy Színház közönsége is jól ismer, hiszen közel 10 éve játszol és rendezel itt.

A Budapesti Operettszínház Koldusopera és Abigél című előadásaiban játszottam együtt még Balikó Tamással, aki, amikor 2012-ben megrendezte a Karinthyban Az ördög című darabot, felkért a főszerepre, mondván „kiment engem a zenés színházból”. Molnár Ferenc műve egy igazi mestermű, így örömmel elvállaltam János szerepét. Aztán később, Karinthy Marci részéről érkezett egy felkérés, hogy Tamás rendezése alapján újítsam fel ezt az előadást. Eredetileg én vettem volna át az Ördög szerepét, de végül Földes Tamás kollégám kapta meg, én pedig maradtam János. Azóta több rendezésem is futott itt, a legutolsó a Maga lesz a férjem, amelyben olyan kollégákkal dolgozhattam együtt, akikkel még a 20-25 évvel ezelőtt, a József Attila Színházban játszottam egy színpadon.

Most a Kékszakállú premierjére kerül sor hamarosan. A színlap szerint „megtartva Bartók Béla operájának formáját”, Balázs Béla misztériuma alapján készült az előadás, de mégis új szövegkönyvvel és zenével dolgoztok. Mennyit tartottatok meg az eredeti műből?

Az operában az a varázslatos, hogy anélkül képes hatni, hogy a színész bármit is csinálna. Bartók Béla zenéjében ott van a katatónia, a rettenet, az őrület – iszonyúan nagy hatásfokkal rendelkező miliőbe csöppen bele a néző már rögtön az elején. Egyébként A kékszakállú herceg vára nem ismeretlen előttem, amikor az Operettben a Márió és a varázslóval együtt játszottuk, akkor én mondtam a prózai prológot („Haj regö rejtem…”). Ez például ebben a változatban is szerepel, ahogyan megmaradt az oratorikus jelleg, illetve a végén Kékszakállú áriája, a Szépek, szépek, százszorszépek is. A különbség inkább abban rejlik, hogy nálunk, amikor egy szituáció torzulni kezd – jön például egy veszekedés –, akkor úszik be a zene aláfestésként. Vagyis: nálunk nem a zene volt meg először, hanem maga a helyzet, amibe a szereplők kerülnek, és ehhez biztosítja a megfelelő atmoszférát a zene.

Ezen felül mit jelent pontosan az aktualizálás? Miben lesz még új, mai?

Egyfelől történt egy pici modernizálás, korban közelebb hoztuk a történetet, nekem például lesz headsetem. De az alap ugyanaz maradt: az új feleség, Judit belakja a külvilágtól elzárt házat – már amennyire Kékszakállú ezt engedi. Ebben a történetben számomra benne van a családon belüli erőszak, a pszichoszomatikus játék, meg egy kicsit a casanovizmus is. Az egyik kedvenc karakterem Fejes Endre Jó estét nyár, jó estét szerelem című művéből Viktor figurája: egész életében gürizik, majd pár napig kiadja magát görög diplomatának, ezzel csapja be a nőket. Neki is improvizálni kell a hozzá intézett kérdésekre – ugyanez jelenik meg ebben a darabban is. Azt boncolgatjuk, hogy meddig tud elmenni egy férfi: gondolj csak bele, hányan adják ki magukat másnak vagy színezik ki a valóságot, hogy érdekesebbek legyenek. Egy baj van csak: mi férfiak nem tudunk női logikával gondolkodni. Ha egy nő felteszi a világ legnehezebb kérdését, vagyis azt, hogy „miért?”, a férfi hetet-havat összehord, de a nők ezt a választ elraktározzák, majd 15-20 évvel később is képesek előhozni. Itt is megfigyelhető ugyanez: Judit mindent eldobott a nagy szerelemért, eleinte nagy a boldogság, de aztán jönnek a kérdések, Kékszakállúnak pedig rögtön válaszolnia kell. Tulajdonképpen ez a szerep egy írt improvizáció. A férfi forgatókönyve szerint a lány ugyanazt az utat fogja végig járni, mint amit a korábbi feleségei. Amivel viszont nem számol, hogy Judit intelligens, karakán nő, aki nem elégszik meg a pompával, az ajándékokkal. Ez a szituáció viszont Kékszakállút kezdi izgatni, mert ilyennel még nem volt dolga, kihívásnak veszi. Tehát nem attól lesz aktuális a mi darabunk, hogy lefújtuk róla a port, hanem azért, mert amit itt látunk, az nap mint nap megtörténik – több-kevesebb visszhanggal. Számtalan kérdést feltehetnénk: a nőket a kíváncsiság hajtja vagy a megfelelni akarás? Meddig hajlandó „rabszolgalétben” élni, és mikor jön el az a pont, ahol a sarkára áll? Egyáltalán eljön ez a pont? A legtöbb esetben, ha például gyerek születik, akkor onnantól a párkapcsolatban csak evidenciák vannak, de kérdések nincsenek.

Magát a történetet ismerve, és téged hallgatva jól gondolom, hogy ez egy merőben új típusú előadás lesz a Karinthyban?

Valóban. Kíváncsiak is vagyunk, hogy az újbudai közönségre mindez hogyan fog hatni. A Karinthy Színháznak van egy szellemisége, aminek meg kell felelni, de tény, hogy ez egy jóval sötétebb, komorabb előadás lesz – még akkor is, ha a humort sem nélkülözzük. Az biztos, hogy az itteni nézők egészen más színben fognak látni, mint eddig.

Kovács Adriánnal többször dolgoztatok már együtt, hiszen több olyan előadásnak volt zenei vezetője, zeneszerzője, amiben te is játszol. Ez viszont az első rendezése, milyen volt vele a munka most?

Kovács Adrián egy igazi ifjú titán, aki kiváló tehetséggel rendelkezik zenei téren. Úgy mondanám, hogy neki egy lázálma van az előadással kapcsolatban. A mostani próbafolyamatban az az érdekes, hogy van egy társrendezőnk is Pányik Tamás személyében. Kettejük gondolkodására a most mutasd meg, a „lila” dolgok jellemzőek – viszont én akkor érzem magam komfortosnak, ha értem a szerepet, mert akkor bízhatok abban, hogy a közönség is érteni fogja. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak nézeteltérések köztünk, hiszen két szereplő és két rendező – akik közül az egyik maga a zeneszerző is – álláspontjai ütköztek össze. Egy kétszereplős darabnál, főleg egy ennyire kis színpadon minden apró rezdülésnek, hangnak jelentősége van. Ha a zene kiáll, és elhangzik egy szó vagy mondat, az százszoros jelentéssel bír. Nekem ezeket kellett megfejtenem, valamint azt, hogy ez a Kékszakállú mennyit hajlandó beáldozni azért, hogy fenntartsa Judit érdeklődését. Ahogy mondtam korábban, szerencsétlenségére egy okos nőt választott nejéül, aki bármilyen rémisztő dologgal néz szembe, nem fél – ez roppantja össze a férfit, aki nem tud ezzel a helyzettel mit kezdeni.

A főpróbahéten beszélgetünk, mennyire izgulsz? Vagy az évek múltán egyre kevesebb benned a drukk?

Dehogyis, pont fordítva van: minél idősebb vagyok, ez annál rosszabb. Földes Tamással szoktuk kérdezni, hogy miért nem lettünk mi is középszerű színészek, miért törekedtünk mindig a lehető legjobbra? Ha hozzászoktatod a nézőt egy szinthez, akkor azt folyamatosan meg kell ugrani vagy legalábbis tartani kell. Elég csak egyszer nem odafigyelni, és ha buksz, akkor visszamenőleg buksz 25 évet. Szóval, ahogyan közeledünk a premierhez, egyre jobban szorul a gyomrom, főleg, hogy nem látom magam kívülről. Amikor A babát – amiben játszom is – rendeztem, a főpróbahéten kellett hívnom egy külső szemet, akiben megbíztam annyira, hogy tudtam nemcsak a jót mondja, hanem felhívja a figyelmemet a hiányosságokra is. Ráadásul ez a hét ma már nem rólunk, színészekről szól, hanem a technikai dolgokról, a fény- és hangbeállításokról. A magam részéről mindent megteszek, és reménykedem benne, hogy az, amit mi gondoltunk erről a darabról, be fogja szippantani a nézőt is.

Ezen kívül hol, miben láthat még a közönség, mi vár rád?

A Budapesti Operettszínházban fut pár darabom (Virágot Algernonnak, A Pendragon-legenda, Jövőre, veled, itt), ezen kívül még ott van a Puskás, a musical, illetve a saját előadásaim, mint például A baba. Április elején mutatjuk be a Szent Erzsébetről szóló Az Ég tartja a Földet című musicalt, utána el kezdem próbálni a Mr. és Mrs.-t, május közepén pedig A farmerkirályt, ami októbertől Veszprémben lesz látható. Most nyár végig be vagyok táblázva, emellett heti kétszer tanítok is.

Kiemelt kép: Szabó P. Szilveszter (Fotó: Sonline)