December 9-én a Magyar Nemzeti Galériában kerül megrendezésre az idei utolsó Múzeum+ est, melynek középpontjában Benczúr Gyula életműve áll. A festő alkotásaival számos reprodukció formájában találkozhattunk már gyermekkorunktól kezdve, és a Magyar Nemzeti Galériába érkezőket is grandiózus remekműve, az 1896-os Budavár visszavétele című festmény fogadja. Az 1875-ös történelmi festészeti versenyen Vajk megkeresztelése című művével díjat nyert, illetve II. Lajos bajor király megbízásából is számos képet festett, ilyen például a 19. századi állandó kiállításunkon látható XV. Lajos és Dubarry asszony című mű. Párizsban, Münchenben, Bécsben és Berlinben egyaránt rangos elismeréseket szerzett, és nem is kérdés, hogy a magyar festészet mindmáig egyik legmeghatározóbb figurája.
Bellák Gábor művészettörténész előadásában Szinyei Merse Pál és Benczúr Gyula barátságáról hallhatunk. Két művész, akiknek pályája 1920-ban zárult le, s akik az 1920 előtti korszak emblematikus alkotói voltak. Kik ők, s mit hagytak hátra maguk után? Juhász Anna irodalmár pedig arra mutat rá milyen fontos szerepet játszott Benczúr életében az irodalom.
A Nemzeti Galériába látogatók az időszaki kiállításokon kurátori tárlatvezetéseken is részt vehetnek, ahol ugyancsak szóba kerül Benczúr és Szinyei barátsága, de elmerülhetnek a szintén kortárs Molnár József életművében is. A 19 órakor kezdődő workshop keretein belül pedig karácsonyi díszkészítésre is lesz lehetőség, mivel Benczúr Gyula nemcsak a portréfestésben remekelt, de az anyagfestés mestere is volt. A művein megjelenő textilek, a vörös bársony, kockás takarók, arany zsinór, fénylő selyem pedig tökéletes alapanyagul szolgálnak az ünnepi készülődéshez.
Kiemelt kép: Múzeum+ Benczúr (Forrás: Facebook)