2017 májusában az Appassionata című darabbal nyitott a Tesla Teátrum. Budapest egyik legfiatalabb színháza Háy Gyula történelmi művét állította színpadra Vas-Zoltán Iván rendezésében Fantoly Nikolett és Boronyák Gergely főszereplésével. A történet középpontjában egy igazi nagy szerelem áll, a disszidált világhírű zongoraművész 1957-ben hazatér, hogy a forradalom után börtönbe vetett költő férjét kiszabadítsa.

Az új hatalom azonban kegyetlen döntés elé állítja a párt, ha feladják morális és művész elveiket, és hajlandók együttműködni a nemzetközileg elutasított új magyar kormánnyal, akkor a férfi szabadon távozhat a börtönből. A nőtől azt kérik, adjon koncertet Budapesten, a férfitól pedig, hogy ne írjon több verset, ha teljesítik a kérést, probléma nélkül elhagyhatják az országot.

Az Appassionatát az évadban január 16-án este 7 órakor láthatja utoljára a közönség a Tesla Teátrumban. Az előadás további szerepeiben Tímár Éva, Sághy Tamás, Márton András, Farkas Petra és Tóth Aliz is színpadra lép.

Kiemelt kép: Boronyák Gergely és Fantoly Nikolett az Appassionata című előadásba (fotó: Tesla Teátrum)