A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színésznő érdemelte ki a legjobb főszereplőnek járó elismerést.
Andi – Kerekes Éva (Isten, Örkény Színház)
Februárban mutatta be az Örkény Színház Ferdinand von Schirach Isten című drámáját, amely műfaját tekintve vitaszínházi előadásként lett megjelölve. Mácsai Pál rendezése tökéletesen körül is íródott ezzel, ugyanis a színpadon hét színművész érvel az eutanázia létjogosultsága mellett és ellen. A kétfelvonásos darab során megismerhetjük a ma Magyarországon hatályos jogszabályokat, illetve a játszók beavatnak minket az orvosetikai és vallási állásfoglalásba is – egy konkrét példán keresztül. A magyarországi ősbemutatót komoly kutatómunka előzte meg, a fordító (Nagy Klaudia) és a színpadi változat készítői (Varga Zsófia és Mácsai Pál) pedig végtelen érzékenységgel dolgozták fel a rendelkezésre álló anyagokat, hogy azt a bemutatón a művészek a legpontosabban adhassák át. Minden karakter remekül működik, a jogszabályok és egyéb tudományos szövegek a legtermészetesebben hatnak mindenki szájából. Kerekes Évát azonban ki kell emelnem a színészek közül: azon az előadáson ugyanis, amelyet én láttam, ő zoom-on keresztül volt képes tökéletesen hozni Kelemen Zsuzsanna jogásznő figuráját.
Kerekes úgyis teljes értékű tagja tudott lenni az alkotócsapatnak, hogy tulajdonképpen egy totál kamerán keresztül látta csak társait, mégsem tévesztett ritmust egyetlen egyszer sem, néha fel sem tűnt, hogy nincs egy légtérben partnereivel. Az pedig, hogy a többiek követése közben milyen laza és természetes gesztusokkal jelezte jelenlétét, külön említést érdekel. Fontos darab született az Örkényben ismét, hosszú idő után éreztem újra végig izgalmat egy előadás során, és ebben fontos szerepe volt Kerekes Éva játékának.

Kerekes Éva az Isten című előadásban (Fotó: Horváth Judit(
Jani – Sodró Eliza (Álom luxuskivitelben, Radnóti Színház)
Magyarországon először volt látható színpadon az Álom luxuskivitelben, a történet azonban mégis sokak számára ismerős lehet(ett) akár az adaptáció alapjául szolgáló regénynek, akár az abból készült filmnek köszönhetően. Azt azonban fontos megjegyezni, hogy az Audrey Hepburn főszereplésével készült mozgóképes változat jóval sziruposabb, giccsesebb, mint az eredeti Capote-mű (maga a szerző szó szerint őrjöngött a bemutatókor), így aki azt a történetet várja, az csalódni fog. A Richard Greenberg által készített adaptáció viszonylag hűen követi a regény cselekményét, Holly Golightlyt pontosan olyannak ábrázolva, mint ahogyan azt az elbeszélő, Fred bemutatta az olvasók számára. És bár Holly eredetileg nem drámai hősnő, ezzel az előadással mégis a drámairodalom egyik legnehezebben megfejthető, jócskán összetett női karakterévé vált, amely éppen ezért nemcsak igazi jutalom, de óriási kihívást is tud lenni az őt alakító színésznőnek. Nagyon apró gesztusokon, mozdulatokon múlhat, hogy a néző végül mennyire tartja szimpatikusnak, mennyire tud vele menni, vagy egyáltalán drukkolni annak, hogy Fred és Holly szerelmes beteljesüljön. Sodró Eliza már többször is bizonyította tehetségét, ezzel az alakításával azonban mindenképpen szintet lépett, játéka kidolgozott és aprólékos, remekül egyensúlyoz az ambiciózus, erős nő és az esendő, szeretetre és szabadságra éhes lány között. Talán nem túlzás azt állítani, hogy maga Capote is elégedett lenne azzal, ahogyan Sodró megformálja az ő imádott hősnőjét.

Sodró Eliza az Álom luxuskivitelben című előadásban (Fotó: Ofner Gergely/Radnóti Színház)
Dani – Molnár Piroska (Jaj, nagyi!, Orlai Produkciós Iroda)
Mint az országban megannyian, én is Kathy Bates filmjein keresztül szerettem bele Molnár Piroska orgánumába, de villámgyorsan elérte, hogy ne Annie Wilkes magyar hangjaként gondoljak rá. Bármilyen darabban is bukkant fel, az égők mintha fényesebben világítottak volna. Nem volt ez másképp az Orlai Produkciós Iroda családi komédiájában, a Szabó Máté által színpadra állított Jaj, Nagyiban! sem, ahol nemzetünk kiváló művésznője a címszereplő bőrébe bújva formál meg egy olyan nagymamát, aki igencsak megéri a pénzét: rigolyás, és ami a szívén, az a száján típus, ugyanakkor a helyén van a szíve és a maga sajátos módján ki is mutatja ezt.
Molnár Piroska egy egyszerre vicces, szerethető és szikár karakterrel hálálja meg a nézők odaadását, akivel mindannyian tudunk azonosulni, hiszen hitelesen idézi fel a saját élményeinket, juttatja eszünkbe mindenkori szeretteinket, gondolkodtat el a jövőnkről. Ez nagyon is sokat számít.

Molnár Piroska a Jaj, Nagyi! című előadásban (Fotó: Orlai Produkciós Iroda)
Gabi – Szőlőskei Tímea (Szextett, Vidám Színpad)
A Vidám Színpad számomra az idei évad legnagyobb meglepetése, hiszen nem csak komoly külső átalakulás történt a házuk táján, hanem a repertoárjuk is megújult. Ez a vérfrissítés pedig határozottan jót tett a színház már-már megkopott renoméjának, és ezzel el is engedhetjük azt a tévhitet, hogy ez a színház csak az idősebb generációnak játszik. Egyetlen egy dolog nem változott: a humor, ez ugyanis az idei évadban is a leghangsúlyosabb elem az előadásaikban.
Évaduk első bemutatója, a Szextett a minőségi szórakoztatás iskolapéldája. A darab egy világhírű díva (Szőlőskei Tímea) és szintén világhírű karmester férje (Szirtes Balázs) karrierjébe és magánéletébe enged bepillantást. Bár mindketten óriási nagy sztárként élik az életüket, eljön a pont, amikor saját vélt nagyságuktól elszédülve, féltékenységtől és irigységtől átszőtt harcba kezdenek. Horgas Ádám rendezésében egy tökéletes komédiát láthat a közönség, úgy, hogy egy percre sem laposodik el a darab, nincsenek üresjáratok, minden gesztus és mondat a helyén van. Szőlőskei Tímea elképesztően játszik, nemcsak az allűrökkel teli sztárt, az esendő nőt is tökéletesen hozza, sőt egyik pillanatról a másikra a legnagyobb természetességgel vált a karakterek között. Volt szerencsém őt már számtalan darabban látni, és soha nem hagyott kérdést afelől, hogy a színpadra született. De a Szextett-ben minden eddigi alakítását felülmúlta, s bár a darabban mindenki kiválóan játszik, Timinek még ebből a magasságból is sikerül kiemelkednie.

Szőlőskei Tímea a Szextett című előadásban (Fotó: Vidám Színpad)


