A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy fotós és videós kollégáink szerint melyik előadások érdemelték ki a legjobb látványért járó elismerést.

Beri – Élet-ritmusra / Szegedi Nemzeti Színház

A „legjobb látvány” kategóriában kézenfekvő lenne olyan (zenés) előadást ajánlani, ahol grandiózus színpadi látvány tárul elénk monumentális díszlettel, fényekkel és nagy szereplőgárdával, én mégis éppen az ellenkezőjére szeretnék vállalkozni. A 2021/2022-es évad legnagyobb színházi élménye számomra az Élet-ritmusra című előadás. Medveczky Balázs monodrámája igazi jutalomjáték a művésznek és a nézőknek egyaránt: „standing ovation” a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában. 

Hojsza Henrietta mozgásszínházi rendező (aki a díszletért és jelmezért is felel) a pontos színész-vezetés mellett azt is megmutatta, hogyan lehet a nézők szívére hatni és zsigeri hatást elérni erőltetett show-elemek, már-már kötelező vetítések és hatásvadász eszközök nélkül. A fekete fallal határolt térben az egyetlen díszletelem egy dobfelszerelés, a kellék pedig néhány teniszlabda. Medveczky Balázs átütő színészi játékának, muzikalitásának és mozgáskultúrájának elegye pontosan megteremti az autisztikus vonásokkal bíró főhős (Adrien) belső világát. Medveczky könnyedén teljesíti a legkomolyabb ritmusképletet és mozgássort, érzékeltetve Adrien összetett fizikai létezését. 

A közönséget egycsapásra beszippantja a személyes hangvétel, de leginkább a színész és a szerep nagy találkozása. Köszönöm minden alkotónak, hogy létrejött ez a kivételes színházi előadás!

Medveczky Balázs az Élet-ritmusra című darabban (Fotó: Kuklis István)

Milán – 451 Fahrenheit / Radnóti Színház

A Radnóti 451 Fahrenheitje egy pszichedelikus (rém)álom. Olyan álom, amiből az előadás végén felébredve az ember nem tud másra gondolni. Napokra magába szippantja és nem ereszti, akár egy örvény. Miközben süllyedünk a kavargó tenger feneke felé, nem tehetünk mást, minthogy tehetetlenül szemléljük a víz által elénk sodort színes emlékfoszlányokat. A megértéshez hagyni kell, hogy lerántson és átmosson az a hatalmas inger-áramlat, ami az előadás maga. Felbukkan egy fraktállá váló sikoly, egy könyveivel elégő lázadó, László Zsolt felejthetetlen profilja vagy akár a napalm illata kora reggel.

Emiatt az összetettség miatt óriási kihívás volt megörökíteni, hiszen itt nem elég pusztán technikailag helytálló felvételeket készíteni, hanem az előadás hangulatát kellett képi formába önteni. A valós világgal teljesen szembemenő értékrendet, a felkavaró, disztópikus látomásokat és a lassan elharapódzó őrületet. Azért esett a választásom a 451 Fahrenheitre az évad legjobb látványa kategóriában, mert már önmagában a puszta vizualitásának ereje is primordiális, mélyre nyúló érzeteket vált ki a közönségből.

Jelenet a 451 Fahrenheit című előadásból (Fotó: Kovács Milán)

Norbi – Zavar / Darabos Péter, Zalai Kamaratánc Fesztivál

Májusban rendezték a nagymúltú Zalai Kamaratánc Fesztivált, idén Budapesten, mely alapvetően a néptánc szakmának szól, azonban széles a spektrum, hiszen táncszínházi koreográfiák is megjelenhetnek a színpadon az autentika mellett.

A táncszínházi kategória idei győztese a Notitia Társulat volt, mely Darabos Péter Zavar című koreográfiáját vitte színpadra. Azonban most nem a táncról, hanem a látványról lesz szó. A választásom egyértelmű: Papp Kornél olyan fényjátékot tervezett a néhány perces koreográfiára, hogy hálás vagyok, hogy kétszer is láthattam.

A Hagyományok Házában megtartott fesztivál magas színvonalához nyilvánvalóan nagy százalékban hozzájárult a ház magas technikai felszereltsége. Ez is kellett ahhoz, hogy a zavar még nagyobb lehessen, hiszen a dinamikus zene és mozgás mellé párosult egy iszonyat erősen megtervezett fénybeállítás, mely fokozta a szám hangulatát, erősítette a mondanivalót. A felhasznált ledfal és intelligens lámpák néhol másodpercenként váltották a színeket, a formákat, a zene lüktetésével együtt hullámoztak a csíkok, vonalak, melyeket nem tört meg nagyobb díszlet. Ugyanis a darab összes kelléke néhány szék volt, mely épp elegendőnek bizonyult.

A koreográfia térbeállításaihoz tehát tökéletesen illeszkedett a fénybeállítás, mely követte a zenei váltásokat, a tánc által tolmácsolt hangulati íveket. Táncosként csodálattal figyeltem, ahogy a táncosok otthonosan mozognak a fénysugarak közt, fotósként pedig egyszerűen lenyűgözött a színkavalkád és az arányosság.

Jelenet a Zavar című koreográfiából (Fotó Rencz Norbert)

Márk – Szerelmek városa / Vígszínház

Ahogyan a születésnapi cikkünknél is írtam, a Vígszínház (mind az épület, mind az ottani előadások) már gyerekkorom óta fontos részét képezi az életemnek. Magyarország egyik legnagyobb – és technikailag is a legjobban felszerelt – színpada évről évre otthont ad legalább egy olyan produkciónak, amelynél már a látvány önmagában is lenyűgöző. Ilyen volt például számomra a Hamlet, A diktátor vagy éppen A nagy Gatsby. Az idei évad első bemutatója – amely tekinthető egyfajta nagy visszatérésnek az előző, meglehetősen csonka szezon után – a Szerelmek városavolt. Jacques Prévert (forgatókönyv) és Marcel Carné (rendező) 1945-ös alkotását – amely minden idők egyik legnagyobb költségvetésű francia filmje – ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei. H. Miklós és Kovács Adrián alkalmazta színpadra, akik mára igazán összeszokott hármassá váltak.

Az alkotók már a darab bemutatása előtt hangoztatták, hogy az előadás tulajdonképpen nem szól semmiről, nincs mondanivalója, és ez nem csak egy reklámfogás, hanem tényleg így is van. Sokkal inkább építi az impulzusokra, nézőként csak engedni kell, hogy mindaz, amit látunk és hallunk, áramoljon felénk. Látnivalóból pedig akad bőven elég: Pater Sparrow díszletei, Cs. Kiss Zsuzsanna jelmezei, valamint a Csontos Balázs által tervezett világítás egy valóságos vizuális orgiát jelent a közönség számára. Mindezek teljesen kortalanná és helyfüggetlenné teszik az előadást: lehetünk ugyanúgy 20. századi eleji párizsi színházban, mint a 2020-as évek budapesti bulinegyedében. A látványvilág folyamatosan változik, mondhatni önálló életet él, ennek hatására pedig igazán pazar és grandiózus, színes-szagos lett ez az előadás, amelyet fényképezni külön megtiszteltetés volt számomra.

Jelenetkép a Szerelmek városából (Fotó: Gádoros Márk)

Norton – 33 álom / Örkény Színház

Nagyon vártam az Örkény Színház 33 álom című bemutatóját, mert korábban láttam Bodó Viktor rendezésében a Kertész utcai Shaxpeare-mosót ugyanitt, amelynek látványvilága annyira egyedi volt, hogy kíváncsi voltam, hogy mit tud kezdeni egy olyan anyaggal, amelynek nincs igazán történeti kötöttsége.

Számos olyan vizuális trükköt használtak a darabban, melyek mikéntjei filmen észrevétlenek maradtak volna, hiszen ott nem látunk a kamera látószögén kívül. Színpadon ez nem feltétlenül megoldható, például egy reptetéses jelenetnél tudjuk hogyan vannak függesztve a művészek, ennek ellenére tökéletesen érezhető a súlytalansággal járó feszült hangulat és dermesztő kimértség, mintha csak egy film kockái peregnének szemünk előtt. Általában az a tapasztalatom, hogy a rendezők és a díszlettervezők akkor nyúlnak a videótechnikához, ha üresnek érzik a teret, kevésnek a látványt, tehát megpróbálják feltölteni. Itt más volt a helyzet, azt éreztem, hogy a vetítéstechnika a fénnyel és a hanggal nagyon pontosan együttműködve szerves gerincét képezte az előadásnak.

A 33 álom számomra nagyon jó példa volt arra, hogy egy nem túl nagy díszletben pillanatok alatt hogy lehet más és más hangulatok megteremteni, anélkül, hogy mozgatni kellene bármit is. Számomra ettől vált az előadás izgalmassá, és ezért is sajnálom, hogy lekerült repertoárról, mert azt gondolom, hogy ezzel a mai technikákat jól kihasználó formanyelvvel számos fiatalt megszólíthatott volna még az előadás.