Az évad legjobbjai: Különdíj

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik produkció vagy az abban közreműködő személy érdemelte ki a különdíjat.

Andi – Turandot  (Rendező: Alföldi Róbert / Új Színpad Színház, Pozsony)

Az idei évadban sikerült még egy kicsit bővíteni a szokásos missziómat, nem csak számos vidéki előadást néztem meg, hanem eljutottam Pozsonyban is az Új Színpad Színház egyik bemutatójára, amely Alföldi Róbert Turandot rendezése volt. Nagyon jól ismerem magát az operát, több feldolgozását is láttam az utóbbi években, ezért vártam izgatottan, hogy a mű musical változatát hogyan állítja színpadra Magyarország egyik legnagyobb hatású rendezője.

Alföldi pedig természetesen most sem okozott csalódást: teljesen mást kaptam, mint amit ettől a műfajtól várhat az ember. A díszlet puritánsága és a jelmezek dísztelensége a dalok mellett a színészi játékra élezi ki a nézők figyelmét, ami valljuk be, egy musicalnél elég szokatlan. A fiatal színművészek energiái egészen elképesztő hatással adják át a kortárs szemszögből megközelített történetet, a Jokerre maszkírozott kar pedig úgy is elképesztően vicces tudott lenni, hogy azért a poénjaik jelentős részére csak következtetni tudtam, hiszen az előadást szlovák nyelven játszották. Ezt egyébként egyáltalán nem bántam, mert így is megértettem minden üzenetet, amit a rendező hangsúlyozni akart az Európában először Pozsonyban debütált előadásban.

Jani – Macskafogó (rendező: Szente Vajk / József Attila Színház)

Különdíjat osztani talán a legnehezebb, ugyanakkor a leghálásabb feladat, hiszen ez az egyetlen olyan kategória, amelyben a kritikusi szem és ész helyett a szívünkre hallgathatunk, ezáltal díjazva azt a produkciót, amely, ha nem is tudta elérni, hogy a legjobb legyen, de erősen közelített hozzá. Nekem az évad egyik legkellemesebb élménye a József Attila Színházban még szeptemberben bemutatott Macskafogó musicalhez köthető, így mindenféleképpen szerettem volna legalább egy kategóriába „bejuttatni”.

Az utóbbi időben kissé szkeptikus vagyok a mozivászonról a színpadra költöző művekkel kapcsolatban, a legtöbb esetben ugyanis a siker meglovagolását, annak a bizonyos rókabőrnek a lehúzását érzem. De Galambos Attila, Juhász Levente és Szente Vajk szerencsére visszaadta a hitemet, hogy igenis lehet jó adaptációt készíteni, amely a végletekig tiszteletben tartja az eredeti klasszikust (olyanannyira, hogy maga a prózai szövegkönyv nagyban a forgatókönyv párbeszédeire támaszkodik), mégis képes újat mutatni. Az előadás igazi musical-komédia, tele popkulturális kikacsintásokkal, remek humorral megírt szöveggel és olyan zenével, amelyet hallva a nézőnek kedve támadna együtt táncolni a szereplőkkel. Fergeteges buli ez a javából, amelyet látható módon a színészek is roppant mód élveznek játszani – és talán ez az egyik legfontosabb ebben a műfajban, éppen emiatt lesz életreszóló élmény a Macskafogó.

Eszter – Anne Frank naplója (rendező: Rátóti Zoltán / Budapesti Operettszínház)

Anne Frank nevét világszerte ismerik, naplója szól mindazok helyett is, akik már örökre hallgatnak. A kislány tizenhárom éves korában fogott bele a naplóírásba, mert híres írónővé szeretett volna válni, és ez lett volna első regényének alapja. A mű azonban már sosem születhet meg, a naplóból pedig a nácizmus borzalmainak mementója lett. Az Anne Frank naplója című monooperát a Budapesti Operettszínház Raktárszínházában mutatták be, Rátóti Zoltán rendezésében.

Komoly vállalkozás színpadra állítani ezt a művet, hiszen sokkal többről szól, mint a háború és az üldözöttség borzalmainak dokumentálása. Egy olyan kislány története ez, aki az életre, vidámságra és reményre tanít bennünket, akinek mély istenhite még a legsötétebb órákban sem hagyja el, a bujkálás és rettegés közepette is megtalálja a szépet a világban. Az Operettszínházban a kislány játszóterévé válik az egész színpad. A díszlet egyszerű, mégis ezernyi titkot rejt, a hatalmas, hófehér falban a fiókok mögött mindig valami új lapul. Ez a fehér fal éppúgy meg van töltve tartalommal és emlékekkel, ahogy Anne naplójának fehér lapjai. Egy olyan előadás született meg a regényből, amit egész életünk végéig a lelkünkben őrzünk, Anne Frank emlékével együtt.

Laura – A nagy Gatsby díszlet (díszlettervező: Pater Sparrow / Vígszínház)

A nagy Gatsby sok szempontból az egyik legjobban várt bemutató volt számomra az idei évadban, az előadás mégis olyan meglepetéseket hozott, amelyekre egyáltalán nem számítottam. Ilyen volt például a lélegzetelállító díszlet. Amint belépünk a nézőtérre, fantasztikus látvány tárul elénk az első sorokba kinyúló kifutó képében. Ez azonban csak egy aprócska eleme a varázslatos és sokszínű díszletnek, amit Pater Sparrow elsőre látni enged. Az előadás folyamán a színpadkép többször is átalakul: a zenekari rész egyes jeleneteknél egészen lesüllyed, máskor a kifutó magasságába emelkedik, Gatsby csillogó, kipárnázott villája a forgószínpad segítségével „átfordul” George piszkos, fémrácsokból megépített benzinkútjává. Amikor már azt hinné az ember, hogy mindent látott, elérkezünk a tetőponthoz: amint Gatsby hite Daisyben megtörik, a díszlet is darabjaira hullik, szimbolizálva ezáltal a címszereplő lelki világát. Röviden összefoglalva: le a kalappal!