Az évad legjobbjai: Férfi mellékszereplők

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színész érdemelte ki a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést.

Jani – Figeczky Bence (Illatszertár – tatabányai Jászai Mari Színház)

A tatabányai Jászai Mari Színházat pont a Covid előtti hónapokban, 2020 elején fedeztem fel és azóta az egyik legkedveltebb társulatommá vált. Az egyik legerősebb vidéki teátrumról van szó (akár színészek, akár rendezők, akár előadások kapcsán), talán egyedül a Miskolci Nemzeti Színház tud versenyre kelni vele az én szememben. Azóta folyamatosan figyelemmel követem az új bemutatókat, az egyik idei az Illatszertár volt Szikszai Rémusz rendezésében. A sztorit talán senkinek nem kell bemutatni, hiszen a fővárosi és vidéki színházak is előszeretettel tűzik műsorukra a darabot, az utóbbi években nem volt olyan évad, amikor is ne tartottak volna premiert belőle.

Az édes-bús történet egyik üdítő színfoltja a Figeczky Bence által megformált Árpád, a kifutó. Ő az, aki a legnagyobb dráma közepette is képes vidámságot csempészni különös jellemével, sajátos humorával mind az illatszertár dolgozói, mind a nézők számára (bár előbbieket néha idegesíti is) – mert ha az esze nem is, de a szíve mindig a helyén van. Természetesen a karakternek van egy kisebb íve is, amelyet a fiatal színművész remekül mutat be, de ugyanennyire helyt áll a poénok terén is: kiváló ritmusérzékének köszönhetően nem lesz sem túl sok, sem túl kevés, pontosan tudja, mikor minek kell ütnie. Figeczky korábban számtalanszor bizonyította, hogy drámai szerepekben is helyt áll, most pedig egy (számomra) új oldalát mutatta be. Szemmel láthatóan lubickolt ebben a kisebb szerepben, így bízom abban, hogy a jövőben is megtalálják hasonló figurák.

Gabi – Ember Márk (Lövések a Brodwayn – Thália Színház)

Béres Attila igazán parádés szereposztással vitte színpadra a Thália talán eddigi legnagyobb szabású bemutatóját. A kiváló színészek mellett a történet, és az előadás látványvilága is a legmagasabb szintű szórakoztatást garantálta.

A maffiafőnök (Szabó Győző) – aki a készülő előadást szponzorálja, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a sztriptíz táncos barátnőjéből (Mórocz Adrienn) sztárt faragjanak – egyik első számú gengszterét, egyben legmegbízhatóbb emberét, Cheech-t Ember Márk alakítja. Márknak még a hangja is passzol a karakterhez és egészen elképesztő látni a folyamatot, ahogy a keménykezű, bármikor ölni képes macsóból egy érzékeny lelkű, szinte szerethető gyermekké válik. Akinek egy ponton már semmi sem fontosabb, minthogy a készülő mű szövege tökéletes legyen. Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen történet a valóságban ekkora fordulatot vegyen, de ott abban a pillanatban, annyira hitelesen hozza a kontrasztot, hogy elhiszem, hogy akár így is lehetne. Jó ideje figyelem már őt, a Vígben csupa álomfeladata volt – és a legnagyobbakat még most is játssza -, de a Tháliában is megtalálták a testhezálló szerepek. Bejött neki a színházváltás, igazán szerencsés. De csak a szerencse önmagában kevés lenne, tehetséges is.

Brigi – Ágoston Péter (Hamlear – dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)

Be kell vallanom, hogy számomra óriási komfortzóna elhagyás volt, hogy egy olyan darabot nézzek meg, amiről jóformán azt se tudtam, miről szól. Persze ilyenkor az emberben van egy különös izgalom, hogy mégis mi vár majd rá. Én személy szerint elég vegyes érzésekkel távoztam erről az előadásról. Bár ezt betudhatjuk annak is, hogy sokszor magam sem értettem, hogy mégis hol tartunk a történetben, hol kapcsolódnak össze a szálak, de mikor sikerült felvennem a fonalat, akkor igazán jót szórakoztam azon, ahogy a Lear király, a Hamlet és a Bánk bán tulajdonképp egy történetként elevenedik meg a színpadon.

Ami miatt viszont kiemelkedőnek tartom az előadást, az Ágoston Péter játéka, amivel engem két perc alatt levett a lábamról. Bár sokkal többet ennél nem is szerepel, de az a pár perc tényleg a színészi kvalitás nagyon magas fokáról ad tanúbizonyságot. Ágoston ugyanis egyszerre játssza el Leartes fiát, Edmundot, valamint a balkézről született testvért, Edgárt, mindezt azért, hogy az édesapja szeretetét elnyerje. Közben pedig ez az ifjú színész olyan könnyedén vált át egyik karakterből a másikba, majd vissza, mintha egész életében ezt csinálta volna. A darab egyébként maga nagyon abszurd, igazi formabontó előadás, egy olyan művészszínházi kísérlet, amelyre az elmúlt években nagyon kevesen vállalkoztak, főleg vidéken.