Az évad legjobbjai: Férfi mellékszereplő

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színész érdemelte ki a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést.

Andi – Herczegh Péter (A kaukázusi krétakör, Nemzeti Színház)

Izgatottan vártam a Nemzeti Színház idei első nagyszínpadi premierjét, A kaukázusi krétakört, hiszen Brecht drámája valóban az egyik legkedvesebb színművem, nincs olyan társulat, akinek az előadásában ne néztem volna meg az elmúlt években (a Katonáét a 2017-es premier óta évente akár többször is), és külön öröm volt, hogy a Berliner Ensemble 2018-as MITEM szereplésével Michael Thalheimer értelmezését is megismerhettem. A várakozást az is fokozta, hogy Grúzia egyik legelismertebb rendezője, Avtandil Varsimashvili érkezett a társulathoz, aki nem először dolgozott a német drámaíró kétfelvonásos színművén, és aki remek szereposztással képzelte maga elé a darabot. Az eredmény magáért beszél, ahogy arról már márciusban fogalmaztam, Brecht drámája működik a Nemzeti Színházban is, nagyon is!

És hogy mitől? Elsősorban a remek színészi alakításoktól, amelyek közül Herczegh Péter teljesítménye külön szót érdemel, ahogy a legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat is. A Nemzeti fiatal tehetsége az elmúlt években egyre fontosabb feladatokat kap, volt már címszereplő a Rómeó és Júliában, Jim O’Connor az Üvegfigurákban és Pentheusz a Bakkhánsnőkben, ám A kaukázusi krétakörben azt is megmutatta, hogy epizódszereplőként is képes kitűnni társai közül, például Gruse férjeként, a szimuláns Joszifot alakítva. Karaktere a kvázi katatón állapotból pillanatok alatt vált át őrjöngő akarnokba, majd hisztis kisgyermekbe, mindeközben valószínűtlen energiarobbanást produkálva, a humor eszközeit egy pillanatra sem elengedve, amelynek köszönhetően egy másodpercig sem fordul meg a fejünkben, hogy őszintétlen ripacskodás tanúi lennénk. Sőt… az őrült amplitúdók bejárása alázatot és fegyelmezettséget követel, ez pedig csak őszinte és átgondolt építkezéssel megy, amely Herczegh Péter játékának sajátja, minden alakításában fellelhető.

Jani – Bartha Bendegúz (Budapest Bábszínház)

Minden évben van legalább egy olyan színész, aki nem kimondottan egy szereppel érdemli ki az évad legjobbja címet, hanem az egész éves teljesítménye alapján. Mivel idén minden eddiginél több bábelőadást volt szerencsém látni, így nem meglepő módon a műfaj képviselőit, művelőit is jobban megismerhettem. Bartha Bendegúzra már az előző szezonban is felfigyeltem, akkor még egyetemista hallgatóként lépett a világot jelentő deszkákra, az idei évadban azonban több előadásban is lenyűgözött a játékával. Az egyik legerőteljesebb alakítást az Előttem az életben nyújtotta (igaz, ez tavalyi bemutató, és ebben főszerepet játszik), de írhatnám akár Az utolsó bárányt, akár a Dekameron 2023-at, akár A katona történetét (ez utóbbiban szintén főszerepben látható Mácsai Pál oldalán), vagy a szintén tavalyi Animát és A Szerb Antal-kódot, mindegyik előadásban új arcát mutatta meg. És ami talán ennél is fontosabb, ezen produkciók többségében nemcsak bábszínészként, hanem prózai színészi minőségében is jelen volt, tanúbizonyságot téve arról, hogy mindkét műfajban megállja a helyét. Bízom benne, hogy a jövőben is remek színészi feladatok találják meg, érdemes lesz odafigyelni erre az ifjú tehetségre!

Dani – Krisztik Csaba (Julius Caesar, Vörösmarty Színház)

Egyszerűen még nem láttam olyan darabot, amiben Krisztik Csaba ne adta volna át magát teljesen a karakterének, vagy aminek színvonalát ne emelte volna meg a jelenléte. Mellékszerepeivel képes bármikor ellopni a show-t (a Chicago című Horváth Csaba-rendezés legjobb része is ő volt Amos Hartként), de egyúttal remek csapatjátékos is, aki képes kiszolgálni, felerősíteni kollégái játékát, ezt is számos alkalommal tapasztaltam azóta, hogy 2013-ban csatlakozott a Vörösmarty Színházhoz.

Ebben az évadban a Julius Caesarban nyújtott alakítása győzött meg a leginkább: Caius Cassiusként az érzelmek széles skáláját vonultatta fel csak az arckifejezéseivel, mimikájával és gesztusaival, meg sem kellett szólalnia ahhoz, hogy történetet meséljen, belső vívódást közvetítsen. Egyformán jól álltak neki a darab más-más műfajú szegmensei, és előadásában nem éreztem idegennek a múlt és jelen találkozását a költői dialógusok és modern ruházat képében sem.

Gabi – Vida Péter (Komédia egy bankrablásról, Thália Színház)

A Thália Színház idei évadának egyik legjobb és legszórakoztatóbb előadása a Komédia egy bankrablásról, nem mellesleg pedig a technikai kivitelezéseknek köszönhetően, az elmúlt évek leglátványosabb produkciója is. Erős a szereposztás is, és mindenki kiválóan alakítja a kissé túlzó, de mégis az ízlésesség határán belül maradó karakterét. 

A történet szerint egy drága gyémánt érkezik a Minneapolis City Bankba, amire mindenkinek fáj a foga. A hír a börtönbe is eljut, ezért egy notórius fegyenc is megszökteti magát, hogy véletlenül se maradjon ki az óriási buliból. És akárcsak az Ocean’s-trilógiában, itt is alakul egy csapat a rabláshoz, bár a hozzáértésük erősen megkérdőjelezhető. A nagy tervek szövése és kidolgozása közben derül ki, hogy senki sem az, akinek mutatja magát, csak az biztos, hogy az igazgatótól kezdve, a karbantartóig, mindenki vastagon benne van a buliban. Az egyetlen ártatlan ember a történetben a kissé naiv, de jóindulatú, viszont a főnök lányába menthetetlenül szerelmes Warren, akit Vida Péter alakít. Őt konkrétan először fel sem ismertem, annyira zseniálisan sikerült az átváltozása. De nem csak emiatt figyelemreméltó, hanem az alakítása is lehengerlő. Teljesen élethűen hozza az ügyefogyott, mindenki szeretetére éhes, egyszerű banki alkalmazottat, aki tényleg elhiszi, hogy kitartó udvarlással az áhított hölgy szerelme mellett az apósjelölt-igazgató kegyeit is elnyeri. Az előadás a teljes csapatnak jutalomjáték, de ő az, aki a legjelentősebben lubickol a szerepben.