Az évad legjobbjai: Előadás

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait, amelyeket megosztottunk veletek az elmúlt egy hétben. Az utolsóhoz érkeztünk, ma eláruljuk nektek, hogy szerintünk melyik produkció érdemelte ki a legjobb előadásnak járó elismerést.

Andi – Tartuffe (Rendező: Bocsárdi László / Katona József Színház)

Amikor Máté Gábor kihirdette a Katona József Színház 2019/20-as bemutatóit, és meghallottam, hogy Bocsárdi László érkezik a társulathoz, méghozzá Tartuffe-öt rendezni, azonnal tudtam, hogy ez az évad egyik legmeghatározóbb előadása lehet. És akkor még nem is volt meg a teljes szereposztás…

A letisztult, mégis számos jelentést magában hordozó díszlet, a sok esetben műalkotásnak is beillő jelmezek mind arra szolgálnak, hogy minél inkább helyzetbe hozzák a színészeket, akik közül – ahogy ezt már a Katonában megszokhattuk – megint csak nem lehet kiemelni senkit sem főszereplőnek. Lehet, hogy Fekete Ernő Pernellnéje csak néhány jelenetben tűnik fel, hogy Borbély Alexandra csak az előadás végén lép színpadra, a címszerepet játszó Keresztes Tamás meg csak a felénél, de mindannyian olyan tűpontosan fogalmaznak, hogy minden gondolatot, amivel a rendező megkínál bennünket az előadás 120 perce alatt, tökéletesen adagolt játékukkal átadnak a nézőknek. Akik még hosszú időn keresztül érezhetik, hogy nyomot hagyott rajtuk a darab minden igazsága.  

Jani: Ha elállt az eső (Rendező: Guelmino Sándor / Jászai Mari Színház, Tatabánya)

Több olyan darabot is volt szerencsém látni, ahol minden klappolt, vagyis nem volt hiba sem a rendezésben, sem a színészi játékban, sem a történetben, de csak egy olyan akadt, aminek teljes mértékig a hatása alá tudtam kerülni: a tatabányai Jászai Mari Színházban február végén bemutatott Ha elállt az eső. A történet nagyfokú koncentrációt igényel, hiszen négy különböző idősíkon játszódik a cselekmény, de amint elkapja a néző a történet fonalát, annyira beszippantja az, amit lát, hogy megszűnik körülötte a világ és együtt lélegzik a szereplőkkel. Legalábbis én így voltam ezzel a darabbal, az élményt pedig csak fokozta, hogy közvetlenül az előadás után készíthettem interjút két, benne szereplő színésszel.

A dráma mondanivalója igen súlyos, ráadásul a téma, amit feldolgoz, roppant aktuális, éppen ezért elég könnyen meg tudja viselni nézőjét. Ez persze senkit ne tántorítson el a megtekintéstől, mert éppen emiatt válik marandóvá az élmény, de arra készüljünk fel, hogy nem fogunk tudni egykönnyen magunkhoz térni. (A ködösítés jelen esetben szándékos, hiszen ha elárulnám, hogy miről szól a történet, azzal lelőném a „csattanót”, mivel nagyjából olyan előadásra kell számítani, mint amilyen a Futótűz vagy a 10.) A színészek egytől egyig remekelnek a szerepeikben, külön kiemelni vétek lenne bárkit is, hiszen jelen esetben tényleg egy igazi csapatjátéknak lehetünk szemtanúi, ahol mindenki együtt lélegzik az első perctől az utolsóig. De ugyanennyire fontos megemlíteni Guelmino Sándor rendezését, Fekete Anna csodálatos díszletét, valamint Kiss Julcsi jelmezeit is, amelyek így, együttesen is bebizonyítják, hogy vidéken is születnek igazán minőségi alkotások.

Eszter: Hello Again (Rendező: Dicső Dániel / Pinceszínház)

A Hello Again című előadásban a vágy, a szenvedély és a szerelem tölti meg a Pinceszínházat. A történet a La Ronde című darabot veszi alapul, de a legfőbb különbség az időben van: a musical a 20. századot járja be, és a zene segítségével vezet minket át a viszonyok labirintusán. Az örök körforgásban egymásba folynak a karakterek, a szereplők a legkülönbözőbb társadalmi rétegekből és morális közegből kerülnek ki, hogy követve vágyaikat elmossák a határokat.

Az előadás minden figyelmemet lekötötte, egy pillanatra sem hagyott elkalandozni – főleg, hogy nem csak a helyszínekben, de a korokban is könnyedén ugrál az előadás. Az élőzene sem hiányzik a musicalből, beleépítve az előadásba a zenekart, akik egy áttetsző fal mögött kaptak helyet. A jelenetek helyszínének ötletes váltakozása, a karakterek megformálása a parádés szereposztás által, a rendezés, a darab dramaturgiája számomra mind a dobogó legtetejére emelte a musicalt. Minden olyan magától értetődő és természetes az előadásban, mintha ez az egy megoldás létezne a Hello Again-re – és ezt az egyet az alkotók a Pinceszínházban megtalálták.

Laura: II. Richard (Rendező: Tompa Gábor / Pesti Színház)

Mindig is imádtam a Shakespeare darabokat, ezért már akkor izgatottan vártam ezt az előadást, amikor még csak a cím volt bejelentve. Majd, amikor megtudtam a szereposztást, hogy Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila is játszani fognak a darabban, első dolgom volt jegyet venni a bemutatóra. A végeredmény pedig teljes mértékben felülmúlta az elvárásaimat, amik eleve magasak voltak.

A történetet nem ismertem, ezért minden fordulat meglepetésként ért, a végkifejletről nem is beszélve. Régen láttam már ilyen előadást, aminél már a szünetben nem bírtam felállni, annyira le voltam sokkolva. Tompa Gábor, a rendező rendkívüli tehetséggel nyúlt az anyaghoz: az előadás első percétől kezdve olyan feszültséget teremtett, amely a történet előre haladtával egyre csak nőtt a színpadon és a nézőtéren is. Ehhez járult még hozzá elég erőteljesen a lenyűgöző színészi játék, kiemelten Vecsei H. Miklósé, aki a címszerepet alakítja, valamint ifj. Vidnyánszky Attiláé, aki pedig a király vetélytársát, Henrik Bolingbroke szerepét játssza. Számomra a II. Richárd felejthetetlen előadása volt az évadnak, amit biztosan megnézek újra, amint lehet.