Az évad legjobbjai – 2023/24: Női mellékszereplő

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színésznő érdemelte ki a legjobb mellékszereplőnek járó elismerést.

Andi – Sodró Eliza (3tél, Radnóti Színház)

2023 októberében mutatta be a Radnóti Színház társulata Alföldi Róbert rendezésében Tena Štivičić horvát kortárs írónő 3tél című drámáját, amely három idősík között váltogatva mutatja be a Zágrábban élő Kos család történetét, elsősorban a női sorsokra koncentrálva.

Igazán erős alakításokat láthatunk az előadás során, ami elsősorban annak köszönhető, hogy a rendezés nem él semmilyen trükkel a drámai helyzetek kibontakozásának elősegítésére, Alföldi hagyja, hogy az egyszerű díszletben a színészei saját magukból fogalmazzák meg a múlt sérelmeiből fakadó, folyamatosan kavargó érzelmeket, amelyek a konfliktusok alapjait adják. Remek mindenki, Bata Éva, Tóth Ildikó, Pálfi Kata és Kováts Adél kifejezetten izgalmas színeket mutat meg, ám még közülük is kiemelkedik Sodró Eliza. Az általa megformált Lucia étkezési zavaros kiskamaszból válik azzá a határozott, öntudatos fiatal nővé, aki saját érdekeinek érvényesítéséért az egész család sorsát is képes a kezébe venni. Az előadás második felében, amikor már a hosszú évek fogyókúráit követően immár csinos menyasszonyként láthatjuk, olyan monológot kap, amit kevesen tudnának az ő korosztályából ilyen energiával végigmondani. Ritka az, hogy a LEG-táblázatunkba már októberben bekerüljön egy név, ám számomra már a premieren egyértelmű volt, hogy az ő játékánál kiemelkedőbbel nem fogok találkozni ebben a kategóriában egész évadban.

Jani – Csarkó Bettina (Nem félünk a sötétben, Budapest Bábszínház)

Csarkó Bettina pályafutását a kezdetek óta figyelem, viszonylag sok előadásban láttam a 2022-ben a Színház- és Filmművészeti Egyetemen végzett fiatal színésznőt. Már a két évvel ezelőtt bemutatott Frankenstein című darabban is igazán emlékezeteset alakított, azóta pedig folyamatos fejlődik, mutatja meg újabb és újabb arcát. A Nem félünk a sötétben előadást még a bemutató idején láttam, és annak ellenére, hogy a premiert október végén tartották a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában, már akkor tudtam, hogy az évad legjobb női mellékszereplőjének járó elismerést neki fogom adni. Csarkó a fiataloknak szóló előadásban – sok más kollégájához hasonlóan – több szerepben is feltűnik (Nővérek, Diáklány, Médium, Buszsofőr), ezeket pedig tökéletesen el tudta különíteni egymástól, a karakterek akár minimális jelenlétük alatt is remekül felépítettek voltak. Persze, a szerepformáláshoz rengeteg gyorsöltözésen esik túl, és nem egyszer az egész arcát eltakaró maszk mögül játszik, ám a mimikát kiválóan tudta a beszéddel és a gesztikulációkkal helyettesíteni. Jövőre a Hamupipőke címszereplőjeként találkozhatunk vele először, és szinte biztos vagyok benne, hogy az ő megformálásában nem egy szokványos Grimm-mesehőst fogunk kapni.

Dani – Kiss Diána Magdolna (Ne most, drágám!, Vörösmarty Színház)

Kiss Diána Magdolna a Vörösmarty Színház egyik legizgalmasabb színésznője, akinek épp olyan jól áll a szilaj és megtörhetetlennek látszó, de valójában érzelmes karakter, mint a tét nélküli mókázás, a Ne most, drágám!-ban pedig Miss Tipdale személyében kicsit mindkettőből merít. Az exkluzív londoni szőrmeszalon titkárnőjeként, a parádés figurák társaságában alapvetően nem sok lehetősége lenne a a kitűnésre, de a színésznő mégis képes erre egyetlen nézésével, arckifejezésével és mozdulatával az epekedő, boldogságra vágyó és a munkáját gondosan odafigyelő nőként. Ez nem olyan mellékszerep, ahol van lehetőség és idő nagy megfejtésekhez, ellenben a közönség figyelmének alkalmankénti megragadásához, a szürke kisegerek kibontakozásának bemutatásához és az esélytelennek tűnő szerelmesek vágyainak betetőzéséhez pont elég. Kiss Diána Magdolna olyasvalakit játszik, akit nem vesz észre senki, mégis észre tudta magát vetetni a közönséggel, és ez mindent elmond.

Gabi – Szulák Andrea (Carmen, Budapesti Operettszínház)

Magasra tette a lécet Homonnay Zsolt, amikor régi álmának megvalósítását, a Carmen megrendezését tűzte ki célul. Az elképesztően látványos, minden tekintetben Broadway-ért kiáltó darab kivitelezésén abszolút látszik, hogy mennyire fontos mérföldkő volt Homonnay életében, amellyel egyértelműen több lépcsőfokot is ugrott felfelé a ranglétrán. A Budapesti Operettszínház szinte teljes gárdáját felvonultató darab a saját hagyományaikhoz híven hármas szereposztásban megy, ennek köszönhetően pedig mindenki kiveheti a részét a sikerből. Minden karakter tekintetében jól eltalált a szereposztás, de az én retinámba legjobban a Szulák Andrea által életre keltett Inez égett be. És nemcsak azért, mert harsány színekben van jelen a színpadon, hanem mert Inez karakteréből abszolút kihozza a maximumot. Ráadásul mindenféle túlkapás nélkül, könnyedén játszik, minden gesztusában, mozdulatában a legtermészetesebb módon nyilvánul meg, ugyanakkor játékában ott van a csibészség, a humor, de a Carmen személyiségéhez hasonló tűz, és vibrálás is. Nem csak a kisugárzása intenzív, a szabadsága, és ereje is átüt a színpadon. Olyan önazonos, vagány nő, aki nagynéniként jól jönne mindannyiunk mellé a mai világban támaszként.

Sári – Kókai Tünde (Lidércek, Shaxpeare, Delírium, Örkény Színház)

Az összes tudatmódosítószer rendkívül távol áll tőlem, de még a levendula spray is. A drog pedig nem csupán rossz, de még illegális is. A kötelező prevenciós mondatokon túl bevallhatom, hogy az Örkény István Színház előadása 2 óra 30 percen át elkábított, a szó legjobb értelmében. Noha úgy tűnhet a produkció egyes fotóiból, hogy Kókai Tünde az előadás furcsa és neonos Jázmin hercegnője, a karakter nem ilyen egyszerű. Egyszerre Bernadett, függő és Heléna is, azt pedig Trója óta tudjuk, hogy velük általában csak a baj van. Shakespeare alakja ugyan háborút nem robbant ki, de egy kellően szövevényes szerelmi képletbe azért belekeveredik. Kókai Tünde kiválóan alakítja a Shakespeare világában szinte klasszikusnak mondható nőalakot, aki akkor is szereti kedvesét, amikor az hűtlen hozzá, az előadáshoz szükséges kellő tébolyult csavarral. Mindezt úgy, hogy varázsszőnyegre is pattan és megszólal az Aladdinból ismert Egy új élmény. Na mi ez, ha nem LSD?

Dóri – Gubás Gabi (Nyakamon a nászmenet, Thália Színház)

Gubás Gabit és munkásságát azt hiszem nem kell külön kiemelnünk, azonban a Thália Színház áprilisban bemutatott Nyakamon a nászmenet című darabjában színpadra vitt karakterét, Anaïst talán annál inkább. A Kelemen József által rendezett bohózat hű a zsáneréhez, hiszen egy olyan darabot élvezhet végig a néző két részletben, ami mind konfliktusoktól, mind humortól egyaránt telített. Egy ilyen magával sodró cselekményben Gubás Gabi képes volt kitűnni a tömegből és hozni Anaïs elővigyázatlan karakterét. A darab kiindulási alapja ugyanis az, hogy Anaïs egyedi kalapját egy parkbéli légyott alkalmával megeszi Ferdinánd, a házasulni készülő főszereplő lova. A lebukást elkerülendő, a Szabó Győző által megformált katona, Émile megfenyegeti Ferdinándot, hogy szétveri a lakását, amennyiben nem szerez egy ugyanilyen kalapot. A hajsza közben pedig Gubás Gabi kiválóan színpadra viszi a megesett, majd kétségbeesett asszonyt, aki fél a lebukástól, a vakszerelmes nőt, a követelőző spinét, sőt a taktikus feleséget is, aki képes az orránál fogva vezetni férjét. Mi pedig ugyanúgy vakon követjük ezt az érzelmi, itt-ott zenés-táncos hullámvasutat.

Orsi – Szabó Emília (Vértestvérek, József Attila Színház)

A Vértestvérek musical egy olyan asszonyról szól, aki egyedül, szegénységben neveli hét gyermekét, és amikor ikrekkel lesz várandós, kétségbeesésében egy jól szituált, ám meddőséggel küzdő házaspárnak ajánlja fel pénzért a kettő közül az egyik kisfiút. Bár a színdarab alapvetően az alacsonyabb néprétegekből származó női karakter körül összpontosul, a gazdag feleséget játszó Szabó Emília az eddigi feldolgozásokban látottakhoz képest mindenképpen hangsúlyosnak mondható alakításával eléri, hogy darabbéli karakterére a megírthoz képest nagyobb reflektorfény vetüljön a József Attila Színház ebben az évadban bemutatott saját verziójában. Akik látták annak idején a Vári Éva-féle ikonikus Vértestvérek előadást, és abban az azóta már elhunyt Andai Györgyi leheletfinom játékát, azokat meglepheti az a mód, ahogyan Szabó Emília nyúl a gyermeket megvásárló, aztán annak elvesztésétől hisztérikusan rettegő anyafigura eljátszásának feladatához. Azon túl, hogy térdig gázol a szerepben rejlő szélsőségek mocsarában, a hitelesség érdekében esztendőket pakol magára pusztán az arckifejezésével vagy a testtartásával, és ugyanezeket az eszközöket hívja segítségül ahhoz, hogy megmutathassa a megformált figura személyiségének olykor külső jegyekben is fel-felvillanó eltorzulását.