Az évad legjobbjai – 2023/24: Különdíj

A Deszkavízió szerkesztősége idén nyolc kategóriában választotta ki az évad legjobbjait. Ma megosztjuk veletek, hogy szerintünk melyik színházi esemény, megmozdulás érdemelte ki a különdíjat.

Andi – Alessandro Serra premierje a MITEM-en

Az idén 11. alkalommal megrendezett MITEM egészen különleges előadást tartogatott a színházkedvelők számára a zárónapjain: a Nemzeti Színházban tartotta április 27-én és 28-án világpremierjét Alessandro Serra olasz rendező, aki Tragédia / Oidipusz éneke címmel állította színpadra legújabb bemutatóját.

Az alkotót – csöppet sem túlzóan – a színházi varászlatok nagymesterének tartja a szakma, és ezt az állítást legújabb premierjével is csak megerősítette. Aki korábban látta (szintén a MITEM keretében) Macbettu vagy A vihar című előadásait, annak az új darab formanyelve nem volt teljesen ismeretlen, ám annak vizuális esztétikája ugyanolyan letaglózó hatást gyakorolt a szakavatott szemre is, mint azokra, akik először találkoztak a Serra művészetére jellemző egyedi fény- és hangjáték kavalkáddal. Oidipusz történetét mindenki ismeri, a rendező is ebből indult ki az alkotási folyamat során, így a sokórás anyagot szolgáltató mű esszenciáját bátran sűrítette össze mindösszesen 80 percbe, amelyben a szöveg, a zene és a látvány olyan elemelt módon kapcsolódik össze, olyan átgondolt és végtelen precízséggel felépített szimbolikát tartalmaz, amely életre szóló színházi élménnyel szolgált minden néző számára.

Jani – A Budapest Bábszínház videói 

Az utóbbi két évben a Budapest Bábszínház az auidovizualitás terén is roham léptekben fejlődött: a teátrum egyik színésze, Márkus Sándor , valamint Zámbó Ede készít trailereket, teasereket és egyéb promóciós videókat az előadásokhoz, ráadásul teszik mindezt olyan magas színvonalon, amelyet bármelyik más hazai színház megirigyelhetne. Példának okáért a Péntek úr csodálatos barátaihoz kapcsolódóan frappáns karakterbemutatókkal jelentkeztek, a jeles ünnepnapokat hangulatos videókkal köszöntik, de készült már kisfilm az olvasópróbákról és az előadásokról is. Amelyek viszont ezek közül is kiemelkednek, azok a teaserek, vagyis azok a videók, amelyeket nem az előadásfelvételből vágnak össze, hanem amelyeket még a bemutató előtt leforgatnak. Ezek nemcsak kedvcsinálóak, hanem segítenek abban is, hogy képet kapjunk a készülő produkció hangulatáról, képi világáról, az pedig külön dicsérendő, hogy a próbafolyamat alatt erre a forgatásra is nem kevés időt szánnak. Ilyen teasert láthattunk például a Nem félünk a sötétben és a Krabat a Fekete Malomban előadásoknál, engem utóbbi már a premier előtt megvett magának. 

Dani – A Radnóti Színház kiállása a társadalmi ügyek mellett

Noha a politika köntörfalazás nélküli megjelenését nem szívlelem a színházban, más, a társadalom számára fontos ügyek beférkőzését nagyon is örömmel veszem, nemcsak mint a társadalom része, hanem mint mozgássérült, aki tudja, hogy milyen érzés egy marginális csoporthoz tartozni. A Radnóti Színház egyike azon teátrumoknak, amelyek különösen nagy figyelmet fordítanak arra, hogy ráirányítsák a figyelmet a fontos társadalmi kérdésekre: nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Ennek egyik legékesebb példája volt a 14 ügy névre keresztelt kampány, amelyben a teátrum művészeti egy fotósorozat keretében álltak ki az általuk választott közügyek mellett, de említhetném az Elég című fotókiállítást (amivel a Radnóti Színház igazgatója, Kováts Adél elmondása szerint „szerették volna közelebb hozni, kinagyítani és felhangosítani a problémákat”), az Uccu Alapítvány támogatását (a szervezet célja a roma és nem roma fiatalok közötti párbeszéd megteremtése, hogy eloszlassák a romákkal kapcsolatos tévhiteket), vagy éppen Az utolsó osztálykirándulás (amelyen a kirúgott és a státusztörvény miatt felmondott tanároknak adtak volt diákjaik szerenádot.) Ezen kiállások miatt minden tiszteletem a Radnóti Színház társulatáé, és remélem, hogy a jövőben is láthatok tőlük hasonlókat. 

Gabi – LOUPE Színházi Társulás

Soha nem gondoltam, hogy lesz olyan időszak az életemben, amikor az tűnik színház tekintetében a legnagyobb kihívásnak, hogy a Marczibányi Téri Művelődési Központba bejussak előadásra. Ha van még valaki, aki esetleg nem tudná, a II. kerület sok mindent megélt művelődési központja ad otthont a LOUPE Színházi Társulás előadásainak, akiknek munkásságát az első darabjuk óta figyelem. Bevallom őszintén, a kezdetekben szkeptikus voltam velük, és nem fogadtam volna nagy tétben arra, hogy egy újabb független csapat életképessé tud válni hosszabb távon, hiszen láttunk már pár formációt a kilátástalanság (és egyéb más problémák) okán eltűnni. A LOUPE azonban kiállta a próbát, a titkuk pedig nem is annyira bonyolult: jó előadásokat csinálnak! Persze, a jó mindenkinek mást jelent, de náluk zseniális a képlet: a fajsúlyos, társadalmilag, vagy szociálisan is fontos, tömegeket érintő témákhoz, amelyek mindenkit gondolkodásra késztetnek, adnak annyi humort is, amivel könnye(bbe)n befogadóvá teszik a történetet. Ehhez pedig már „csak” kiváló színészek, rendezők, koreográfusok kellenek, és a siker garantált. Az összes előadásukat láttam, és minden alkalom után hosszú ideig agyaltam a történeten. A végletekig leegyszerűsített díszletek között is életre kelnek a sztorik, az ő szemükkel láttatva, a legnagyobb tabuk, vagy közhelyek is más, vagy új értelmezést nyernek. Katartikus művészeti élményt kínálnak, ami nem csak az adott estére szippant be, hanem hosszan elkísér. Az előadásaikért érdemes színházba járni, legyen az bárhol, bármilyen épületben is.

Dóri – Budapest Táncfesztivál 

Tánckedvelő nézőként fontosnak tartom, hogy ez a művészeti ág is elnyerje a megfelelő és stabil helyet a magyar nézők szívében, aminek a renoméja ugyan sokat erősödött az elmúlt években, de van még hova fejlődnie, hiszen egy átlagos színházlátogató még mindig fajlagosan kevesebbet tér be egy táncelőadásra, mint mondjuk egy prózai darabra. Az idén 24. alkalommal megrendezésre kerülő Budapest Táncfesztivál egy kiváló kezdeményezés erre a célra, amit ez alkalommal is a „A Tánc Világnapja”, vagyis április 29-e köré rendeződött. Az immáron hagyománnyá váló esemény azért is nagyon fontos a magyar kulturális életben, mert egyedi lehetőséget biztosít a tánckedvelő közönségnek, ugyanis nem csak hazai, de nemzetközi produkciókat is láthatunk ezalatt a két hét alatt.

A 2024-es program igen erősre sikeredett, hiszen a Duda Éva, a Badora és az Inversedance – Fodor Zoltán Társulata, valamint a Szegedi Kortárs Balett, a Kulcsár Noémi Tellabor, Fehér Ferenc produkciója, továbbá a Forte Társulat a DADOR Projecttel karöltve is a fesztivál keretein belül tartották meg bemutatóikat. Ráadásul Firenzéből, Kubából és Finnországból is érkeztek együttesek, akik egytől-egyik fantasztikus élményt hagytak a nézőkben.

Sári – Baltazár Színház

A Baltazár Színház, mint társulat, mint ügy és összefogás nagyon fontos és rendkívül nemes. Az egyetlen hivatalos színtársulat Magyarországon, melynek tagjai sérült színészek. A társulat működtetője a Baltazár Színház Alapítvány, akik egy számunkra nagyon fontos cél elérésében segítenek. Társadalmi szinten gyakran beszélünk arról, hogy mennyire fontos a sérült embertársaink segítése, az, hogy ők is teljes és boldog életet élhessenek, valamiért a hétköznapokban ez végül még sem kerül előtérbe.

Rendkívül tiszteletreméltó az, hogy vannak olyanok, akik a teljes életüket mások segítésének ajánlják. Akik minden tettükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy sérült emberek is azzal foglalkozhassanak hivatásukként, amiben tehetségesek. Különösen fontos, hogy rájuk ne, mint kedves próbálkozókra vagy igyekvőkre gondoljunk, hanem adjuk meg az esélyt annak, hogy képviseljék saját magukat és bemutassák azt, hogy mire képesek együtt. A kultúra pedig mindenkié, a tiéd, az enyém és a miénk, a művészet pedig nem azé, aki művésznek tűnik, hanem azé, aki munkájával igazi hatást gyakorol.

Orsi – Budapesti Színházak Éjszakája

43 teátrum, egyetlen karszalag, egyetlen éjszaka. Így lehetne számszerűsítve összefoglalni az öt esztendőnyi kihagyás után 2024. március végén ismételten jelentkező Budapesti Színházak Éjszakájának mérlegét. Példaértékű, hogy idén az eseményfolyam a Városmajori Szabadtéri Színpad és a Kristály Színtér szervezésében újraéledhetett, mert nem csupán a közönséget hozta közelebb a különleges programok által a színházi szféra képviselőihez, hanem közöttük is szimbolikus egységet teremtett a rendezvény idejére. A pandémia kirobbanásának következtében az ideiglenes intézménybezárások nyomán előadások maradtak el, premier előtt álló darabok kerültek parkolópályára együtt a színészekkel, színházi szakemberekkel, és közvetett módon a négy fal közé zárt közönséggel, akikkel ráadásul csak fokozatosan lehetett újra felvetetni a fonalat az akkori járványügyi intézkedéseknek köszönhetően. Azóta évek teltek el, és mára elmondható, hogy visszaszoktak az emberek a nézőterekre, a szakma pedig a mostanihoz hasonló közönségcsalogató események jelentőségét, a kulturális portálok, a nyomtatott sajtó, a rádió és televízió társulatokat, színházi ügyeket népszerűsítő erejét újfent (f)elismerte, méghozzá ahogyan a Budapesti Színházak Éjszakájának sikeressége is megmutatta: egyáltalán nem tévesen.