A kézműves vásárral és a Pusztai róka nomád hagyományőrző egyesület lovas harci bemutatójával tegnap délután kezdetét vette az idei, immáron ötödik KŐFESZT– A Nyugalom Fesztiválja.

Lovasbemutató a KŐFESZT-en (fotó: Kulcsár István)

A Káli-medence tíz településén zajló közkedvelt rendezvénysorozatot az idei Petőfi zenei díjátadón „Az év koncertje” címmel kitüntetett Petőfi 200 – Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák, valamint a Modern Art Orcestra közös koncertje nyitotta meg a kővágóörsi Sportpályán. A népszerű zenészeket több százan várták már a kezdés előtt, akik természetesen most sem okoztak csalódást a közönségnek. A koncerten még soha nem hallott formában, áthangszerelve hangoztak el az ismert Petőfi-művek Pál István Szalonna és Bandája vendégszereplésével.

Közönség a KŐFESZT-en (fotó: Steindl Gabriella)

A koncert nem csak a legismertebb és legkedveltebb magyar költőnek, Petőfi Sándornak állított méltó emléket, hanem a KŐFESZT hangulatához, missziójához is tökéletesen illeszkedett. Ünnepélyes volt és felemelő, ugyanakkor Ferenczi Gyurinak köszönhetően humorból sem volt hiány.

Ferenczi György (fotó: Steindl Gabriella)

A mai nappal pedig teljes fokozatra kapcsolt a fesztivál üzemmód, így már délelőtt elindultak a kézműves foglalkozások, a játszóház és az interaktív gyerekprogram is. A nap folyamán képzőművészeti kiállítás, koncertek és tánctanítás is várja a látogatókat.

Részletes program a KŐFESZT honlapján.

A KŐFESZT ingyenes rendezvénysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, a Kőkút Kert Vendéglő és az NKA Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat, és a Rádió 88 támogatja.

Kiemelt kép: Nyitókoncert a KŐFESZT-en (fotó: Steindl Gabriella)