Az északi irodalom legjavát hozta el nekünk az Ø Kiadó

Kicsivel több mint egy évvel ezelőtt, 2022 februárjában indult útjára a Skandináv Ház Alapítvány könyvkiadója, amely a roppant egyszerű és stílusos Ø (ejtsd: ő) Kiadó nevet viseli. Ez a betű dánul szigetet jelent, az alapítók pedig a névhez hűen megpróbálnak afféle skandináv irodalmi szigetként működni Magyarországon, és kulturális közkinccsé tenni minél több északi remekművet, legyen az szép-, szak- vagy szórakoztató irodalmi alkotás. Az elmúlt egy évben három kiadványt jelentettek meg, ezeket mutatjuk be most.

Elöljáróban mindenképpen szót kell ejtenünk arról a nagyfokú igényességről és odafigyelésről, amellyel a kiadó csapata kezelte a magyar változatokat. Már kézbe venni is öröm a köteteket: habár nem sorozatról van szó, a koncepció mégis egységesíti a könyveket. A minimalista stílus jegyében készült borítók azonnal felhívják magukra az olvasó figyelmét, és ha jobban belemerülünk az olvasásba, érezhető, hogy a szerkesztésre, a tördelésre is nagy hangsúlyt fektettek. Valamint arra, hogy a két izlandi szerzőnél (Birgisson és Guðmundsson) jegyzetekkel segítsék az olvasót eligazodni az ország irodalmi, történelmi és (pop)kulturális világában. És még egy jó hír elöljáróban: Birgisson és Guðmundsson május második felében hazánkba is ellátogat a PestText Nordic fesztivál keretein belül, így a magyar olvasók is találkozhatnak ezzel a két remek íróval.

Bergsveinn Birgisson: Válasz Helga levelére (Svar við bréfi Helgu)
ford.: Veress Dávid, 92 oldal

Az 1971-ben született izlandi író, filológus, az északi költészet és folklór kutatásának kiemelkedő alakja, aki Karl Ove Knausgard szerint is „kivételes elbeszélő”. Neve ismerősen csenghet a magyar olvasók számára is, hiszen korábban két műve (Elevenélet-patak, A fekete viking) is megjelent hazánkban. A mostani kisregény főhőse (egyben elbeszélője) Bjarni, a már idős izlandi gazda, aki elkezdi felkapargatni a régi sebeket, és válaszol egykori szeretője évtizedekkel korábban írt levelére. Keresetlenül őszinte válaszában végigveszi élete örömeit és fájdalmait, magyarázatot próbálva találni arra, hogy minden vágya ellenére miért választotta a szerelem és a modern város helyett elhidegült feleségét és a még hidegebb, évszázadok óta változatlan vidéki életet.

A mű egy lírai hangvételű belső monológ, egyfajta számvetés és életút-elemzés, amelyben a főhős próbál magyarázatot adni nemcsak Helga, hanem saját maga számára is az események alakulására és a meghozott döntésekre. Bjarni és Helga között több mint ötven évvel korábban, fiatalságuk idején volt egy rövid, ám annál viharosabb és szenvedélyesebb románc, amely azonban mély nyomot hagyott mindkettőjükben. Olvasóként kívülről és a távolból figyeljük a döntéseiket, amelyek – innen nézve – bizonyos szempontból elhibázottnak, más tekintetben viszont nagyon is érhetőnek tűnnek. De a regény nemcsak erről szól, hanem arról is, hogy mi volt utána: látjuk Bjarni boldogtalanságba fulladó házasságát, egy meddő és életunttá vált feleség oldalán, megismerjük a férfi örökös belső küzdelmét, valamint láthatjuk, hogy a technika fejlődésével hogyan veszíti el egykori bájos hangulatát a város. Ellentétbe kerül a vidéki tanyasi élet a modern fővárossal, amely mindannyiunk számára ismerős lehet, nem kell ehhez Izlandon élni. Birgisson kendőzetlenül, a humort sem mellőzve tárja elénk Bjarni gondolatait, amelyből egy olyan férfi alakja rajzolódik ki, akinek ugyan megvan a magához való esze és le tudja vonni a következtetéseket, ennek ellenére bizonyos dolgokat a mai napig nem tud feldolgozni, megérteni.

A Válasz Helga levelére egy igazán érzelmes, megkapó olvasmány, költői monológ és szerelmeslevél az élethez, amely nemcsak a főhősét, de az olvasóját is mélyen elgondolkodtatja.

Einar Már Guðmundsson: A mindenség angyalai (Englar alheimsins)
ford.: Egyed Veronika, 232 oldal

Bár Einar Már Guðmundsson (1954-) a háború utáni izlandi írógeneráció egyik legtöbbet fordított, számos díjjal kitüntetett költője, írója, magyarul A mindenség angyalai az első megjelent regénye. Amely egyébként a kiadói fülszöveg szerint az egyike azon műveknek, amelyek közel állnak az izlandiak szívéhez (egyébként jelen cikk írójának is ez lett a legkedvesebb olvasmánya a három közül, és amellyel a szerző a bátyjának állított emléket). Talán éppen ezért lett ennyire személyes hangvételű és végtelenül emberi a skizofrénné lett Páll – aki Izland NATO-hoz való csatlakozásakor jött világra –története. Főhősünk a születése előtti éjszakától kezdve meséli el életét egészen tragikus haláláig, mindeközben megelevenedik előttünk az ’50-es évek falusias Reykjavíkja, az álmokkal, reményekkel és alkohollal tüzelt 60-as évek, majd az elmegyógyintézet és a pszichés betegek zárt világa. És a családtagok, szerelmek, gyerekkori és intézeti barátok, orvosok és ápolók váltják egymást Páll életében.

Bár joggal gondolhatnánk, hogy a főhős pszichés betegsége miatt a történetvezetés csapongó, nehezen követhető lenne, ám Guðmundsson remekül fűzi fel – félig-meddig lineáris sorrendben – az emlékfoszlányokat, hogy abból ne csak egy életút rajzolódjon ki, hanem némi bepillantást is nyerjük a skizofrén emberek fejébe. Habár Páll világra jövetelének napja az ország történelmében sorsfordítónak számított – és mintha ez predesztinálta is volna –, gyermek- és ifjúkora mégis átlagosnak, normálisnak volt mondható. Akárcsak Birgisson művében, itt is fontos szerepet kap a vidék-főváros kontraszt, utóbbiba a jobb élet reményében érkeznek a családok, ezáltal pedig újabb szeletet ismerhetünk meg Izland történetéből. Ahogyan telnek az évek, úgy esik minél jobban darabokra Páll élete, az elbeszélő csapong, az emlékek széttört tükör módjára esnek apró darabokra, különösen érdekes megfigyelni a fejezeteket felvezető gondolatmeneteket, elmélkedéseket. A téma pedig nem könnyű, a szerző mégis olvasmányos stílusban, a humort sem nélkülözve meséli ennek a szörnyű betegségnek a lefolyását. Ezzel a jól bevált dramaturgiai trükkel éri el, hogy a drámai részek, mint például Páll vergődése, a családtagok reakciói vagy a mások általi megbélyegzés, a szégyenérzet még ütősebbek legyenek.

A mindenség angyalai nemcsak az izlandi, hanem a világirodalom egyik szépirodalmi gyöngyszeme, amelynek magyar megjelenése éppen ezért igazán örvendetes – még akkor is, ha közel 30 évet kellett várni rá. A történetből színpadi változat és többszörösen díjazott fim (A világegyetem angyalai) is készült, ez utóbbi magyarul is elérhető.

Måns Wadensjö: Szülészet (Förlossningen)
ford.: Vekerdy Panni, 100 oldal

Egy stockholmi szülészetre konyhásfiúként kerülő fiatalembernek gyorsan alkalmazkodnia kell az osztályt uraló láthatatlan, íratlan és mégis nyilvánvaló Szabályhoz, amely a szendvicsekre teendő uborkaszeletek helyes felvágási technikájától a lepedők betűrésének pontos lépésein át a hőmérsékletig mindenre kiterjed. Az 1988-as születésű, jelenleg Stockholmban élő Måns Wadensjö legnépszerűbb írása, a Szülészet saját tapasztalatokon nyugvó, gondos megfigyeléseinek összegzése, amelyek mindannyiunknak számára ismerősek lehetnek. Szülésekről ugyan alig esik szó a műben, több svéd kismama mégis arról számolt be, hogy ez a kisregény jelentette számára a leghasznosabb felkészítő irodalmat. A kötet elnyerte többek között a legjobb svéd debütregénynek járó Katapultpriset díjat, számunkra pedig külön érdekesség, hogy a szerző egy évig lektorként dolgozott az ELTE-n.

Habár jelen kötet Wadensjö saját tapasztalatait dolgozza fel, hagyományos értelemben véve mégsem beszélhetünk önéletrajzi írásról. Magáról az elbeszélőről meglehetősen keveset tudunk meg, maga helyett a munkahelyére, a kórházra, az ott dolgozókra (orvos, szülésznő, ápolók), valamint a közöttük meghúzódó hierarchiára és a mindent uraló Szabályokra fókuszál, na meg persze a szülésre. Az egyik ok, amiért érdemes kézbe venni a Szülészetet, hogy – akarva-akaratlanul – összehasonlíthassuk a magyarországi (vagy az általunk ismert más) rendszerekkel. Nem, nem akarunk belemenni a hazai egészségügy hiányosságaiba és erősségeibe, ezt az olvasó maga megteszi majd, de ettől függetlenül meglehetősen izgalmas látni, hogyan bánnak a kismamákkal (majd az újdonsült anyukákkal) Svédországban. Már maga Wadensjö pozíciója is érdekes, hiszen konyhásfiúként dolgozik, de ez sem fedi a teljes valóságot – vagy, amire a szó hallatán gondolnánk –, ugyanis a konyhai munkák mellett igazi mindenes: takarít, ágyat húz, besegít a kórházi személyzetnek. Akikről meg is van a véleménye, ezeket főleg a kötet első felében olvashatjuk, és itt tudhatunk meg többet az épület felépítéséről, működéséről (például, hogy miért nincs 13-as szoba, és hogy mit takar a 16-os).

A második részben – habár ez nincs élesen elkülönítve, de adja magát – a szülésekről olvashatunk. Szülésekről, amelyben az anya mellett fontos szerep jut a férfiaknak, az apáknak, szülésekről, amikor a kismamának intimpiercingje van, vagy éppen HIV-fertőzött. Bizony, nemcsak örömteli eseményeket mutat be a szerző, hanem megmutatja a munka árnyoldalát is. Az egyik legszívszorítóbb fejezet kétségkívül az, amikor a halva születésről van szó, vagy éppen arról, hogy nem sikerül megmenteni a párórás gyermek életét. De emellett humorból sincsen hiány, Wadensjö stílusáben is igyekszik könnyedebb hangvételt megütni, ezzel is olvasmányosabbá téve a kevésbé érdekfeszítő részeket is. Szemben a fenti két kötettel, a Szülészet nem tekinthető szépirodalmi alkotásnak, inkább a tény- és szórakoztató irodalom között helyezkedik el – a téma iránt érdeklődőknek viszont kötelező olvasmány.