„Az érdekel, hogy nulláról építsek valamit” – interjú Szente Vajkkal

Fiatal kora ellenére már jó ideje meghatározó személyisége a hazai kulturális életnek. Játszik, ír, rendez, műsort vezet, egy pillanatra sincs nála üresjárat. Az idei évadot két új, teltházas bemutatóval kezdte, s közben az általa megálmodott Puskás, a musical is nézőcsúcsokat dönget. Mivel az ország számos pontján rendez, komoly kihívás volt időpontot egyeztetni vele. A népszerű, Jászai-díjas rendezővel, Szente Vajkkal beszélgettünk.

Alig indult el az idei évad, de neked már két premiered is volt.

Sőt, az a kettő valójában négy. A József Attila Színházban a Valami bűzlik, majd az Operában végre nézők elé került a Mester és Margarita, a Játékszínben, a Nagyvárosi fényeknek díszelőadása volt, egyrészt, mert a Vidor Fesztiválon 6 díjat kapott a darab, másrészt mert megtisztelt minket a jelenlétével Chaplin unokája. Utána jött az Elizabeth Kecskeméten.

Ami egy kicsit kakukktojás, nehezen illeszthető a rendezéseid sorába.

125 éves a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház, ez volt az ünnepi előadás.

Mi alapján választasz darabot?

Vannak a darabválasztásaim és van az Elizabeth, ami teljesen külön kategória. Vannak dolgok, amik iránti érdeklődésemet viszem magammal, akár évtizedeken át is. Például a Puskás is ilyen, nagyon érdekelt. A Chaplin is ide tartozik, azon nőttem fel, a Rejtő Jenő imádatom miatt lett a Ciklon, ezek olyan témák, amiket régóta hozok magammal. A Meseautó és a Liliomfi is. Az Elizabeth nem ilyen, azt inkább ennek ellenére csináltam meg. Bennem fogalmazódott meg a gondolat és összekötöttem pár dolgot, az egyik a jubileum, a másik pedig, hogy a legenda szerint ott járt Ferenc József és Erzsébet. De van egy kultusza is Kecskeméten Elizabethnek, mert Ferenczy Ida, aki társalkodónője volt Sissynek, kecskeméti születésű volt. Plusz nagyon klassz színészek vannak Kecskeméten, akik énekelni is tudnak. Rájöttem arra, hogy lehet érdemes lenne egy tőlem nagyon távol álló darabból egy olyan víziót készíteni, amelyben ezek a srácok színészként vannak jelen, és közben pedig egy olyan elemzéssel társítom a darabot, ami egy innováció, ami ezzel kapcsolatban még talán nem történt. Úgy érzem sikerült a történelmet vastagon belerendeznem a sztoriba, klassz előadás lett. Ha látom egy darabban az innováció 100 százalékos lehetőségét, akkor az egyértelműen érdekel. A Mester és Margaritát is rendeztek már sokan, de nem operát.

A Puskás, hogy jött?  A focit szereted vagy a történet izgatott?

Is-is. A focit nagyon szeretem, focizok is, a futball egy ilyen mellékagyi nyúlványomban mindig ott van. Tájékozott is vagyok a témában, ismerem még a másodosztályú játékosokat is, sok csapatnak szurkolok: angol, német, holland liga, BL – mindent követek. Felveszem, visszanézem. Nagyapám sokat beszélt erről a korról, amikor Puskásék a fénykorukat élték, ő akkor volt fiatal, rajongott értük és mindig nagy szeretettel beszélt róluk. De akkor még nem gondoltam arra, hogy ebből valamikor színházat kellene csinálni. Aztán 2019 őszén beszélgettünk erről Szabó Lacival (Szabó László, a Puskás, a musical producere – A szerk.), aki akkor már régóta jó barátom volt. Egyszer leültünk ebédelni, minden cél nélkül, és úgy álltunk fel az asztaltól, hogy megcsináljuk a Puskás musicalt. Egy ebéd leforgása alatt született meg és büszkén mondom, hogy azóta nem telt el egyetlen egy nap sem úgy, hogy ezzel a projekttel ne foglalkoztunk volna. A legviharvertebb időkben csináltuk meg, 2019 őszétől 2020 augusztusáig. Ha elakadtuk, továbbmentünk, ha már mindenki feladta volna, mi akkor is mentünk tovább. Sikerült megcsinálnunk, és az is nagy eredmény szerintem, hogy ezalatt a cirka 10 hónap alatt a nulláról elkészült. Már a megvalósítása is egy sikertörténet, amihez még párosul, hogy mindig állva tapsol a teltházas közönség. Több, mint 30 ezren látták, ami önmagában is nagy szám, de ha azt is hozzávesszük, hogy hosszú hónapokig állt az élet, akkor pedig különösen.

Úgy tűnik, hogy bármihez nyúlsz, az siker lesz.

Nem fogok veled vitatkozni, ez a tervem. Azért azt is hozzá kell tennem, hogy egy olyanfajta szegmensében dolgozom az előadóművészetnek, ahol ez elvárás. Sokkal kevesebb a kísérletezési ráta, de közben érzéseim szerint mégis ezt teszem. Mert egy vadonatúj darabot írni mi, ha nem kísérlet? Alkotói értelemben egyre kevésbé izgat, hogy meglévő, már bevált, kipróbált dolgot közvetítsek. Inkább az, hogy veszek egy üres lapot és teleírom. Az érdekel, hogy nulláról építsünk valamit. Nagyon sok gondolatom, ötletem van és szerintem köteleségünk is, hogy miből kell még színházat csinálni. Ha a gyökerekig mész vissza az előadóművészetben, amikor azt játszották, hogy hogyan ejtik el a mamutot, akkor is saját történeteket meséltek el. A velük megtörtént dolgokat mutatták meg, újra, önmaguknak. És ez picit most ugyanez, amit csinálunk, ez velünk, magyarokkal történt, s újra megmutatjuk önmagunknak, hogy vertük el az angol válogatottat 6:3-ra. Azt gondolom, hogy ilyen történeteknek kell a színház témájául szolgálni.

Sok ilyen terved, ötleted van még?

Igen, kifejezetten sok. A színházzal kapcsolatban pedig határozott célom, hogy van egy csomó olyan sztorink, nekünk magyaroknak, ami nemzetközi piacra is alkalmas lehet. Olyan igénnyel megírni darabokat, amik abban a pillanatban, hogy elkészülnek, már el tudnak készülni angol nyelven is, és a világnak mesélnek rólunk. A Puskásra is van külföldi érdeklődés, de van olyan, ami egybevág a külföldi popkultúrával és még mondjuk a holland nézőknek is érdekes lehet.  Magyarországról szól, vagy magyar kötődése van, ami olyan képet mutat rólunk, ami nekünk fontos.  Ez egy nagy tervem.

Ha holnap hátradőlnél, már akkor is történelmet írtál. Nem félsz attól, hogy innen esetleg lefele visz az út?

A csúcsnál is van csúcsabb. Az, hogy Magyarország legnézettebb előadása egy olyan darab, ami másfél-két évvel ezelőtt még egy word dokumentum sem volt, és hozzám fűződik, az persze menő. De a következő utáninak olyannak kell lennie, ami már tud menni egyszerre több országban.

Mi a következő, ha már az azt követőt említetted?

Március 15-re csináljuk A kőszívű ember fiait. Győrbe visszük a Puskást, amihez vadonatúj díszletet gyártunk és új szereposztás lesz. Veréb Tomi jön csak, és megnézzük, hogy másik kőszínházban hogy idomul a darab. Az év végén a Twist Olivert rendezem a Pesti Magyar Színházban. Ott szintén van egy érdekes vízióm arról, hogy hogyan mutassuk meg a XIX. század kifejezetten sötét, nyirkos, veszélyes Angliáját, amiben nem Disney színű ez a történet, mint ahogy megszoktuk.

Az nem hiányzik, hogy te színpadon legyél?

Nem. Kicsit sem. Egy előadásban játszom, a Legénybúcsúban, a Játékszínben. De az kicsit más, mert én írtam, rendeztem és a barátaimmal játszom.

Mikor jött el az a pillanat, amikor rájöttél, hogy nem játszani, hanem rendezni szeretnél?

7 éves koromban. De azt éreztem, hogy a színházi állomás lépcsőfokaira meg kell érkezni. Szent meggyőződésem volt, hogy a színészi lét, még ha számomra véges is, akkor is egy fontos állomása lesz a rendezői minőségnek. Így tudom, hogy mi az, amit egy színész igényel, ki milyen hangnemet, mi segít abban, hogy megérkezzen oda, mi az, ami ellazítja, amitől tehetségesebb lesz, stb. Fontos az, hogy aki a túloldalra ül, az járt már a színpadon. Én a magam számára színész már nem vagyok. Hasznos évei voltak az életemnek, amikor színészként is dolgoztam, de mindegyik ilyen színészi létezésem is abba az irányba mutatott, hogy majd egyszer ezt befejezve a színházi alkotásban találom meg magamat. Végig kellett járnom az utat, és ez így van jól.

A Madách Színház igazgatóválasztási ügye mennyire viselt meg?

Nem igazán szeretnék erről beszélni, leginkább azért, mert ez nem volt tervben. Nem írtam pályázatot, így aztán nem is tudott megviselni. Ez a történet valahol félrement és túl is lett lihegve.

De van ilyen ambíciód?

Persze, van. De most számomra sokkal izgalmasabb egy olyan színház, ami többféle műfajjal dolgozik, aminek nincsen kialakult arculata, amibe sokkal jobban belefér az innováció.

Fiatal vagy és sikeres. Vannak irigyeid?

Talán nem sok, de aki van, az konkrét. Nem önteltséggel tölt el, amikor irigységet tapasztalok, nem azt gondolom, hogy azért irigykednek, mert isteni vagyok. Inkább, hogyha valami fajta rosszindulatot érzékelek magam körül, akkor – és ez most nem bullshit – őszintén mondom, a megértés az első. Azt érzem, hogy értem. Értem, hogy mi az, amit talán picit bátrabban csinálok a színházi világban, sokszor talán szemtelenül bátran.

Ez adottság vagy kell rá gyúrni?

Az biztos, hogy nem otthonról hozom. Rakódik mindenféle dolog egymásra, amikor megérzed, hogy csinálsz valami olyat. A Tanulmány a nőkről volt az első olyan előadás, ahol mindenfajta tanult dologtól, trendtől megszabadultam a rendezés elején és megcsináltam azt a víziót, hogy kinyitottam az agyamat és beengedtem minden információt, ami belőlem indult és megalkuvást nem tűrően csináltam meg a darabot. Akkor éreztem azt, hogy megérkeztem a saját rendezői hangomhoz, ami nem hasonlít az elődeimre és senki máshoz, kizárólag rám. Amikor ezt megtaláltam, azt éreztem, hogy ez bátor dolog volt. Ráadásul párosult a nézőknek a figyelmével, szeretetével. Utólag úgy látom, hogy ezt volt a legkönnyebb megcsinálnom, hiszen semmi mást nem csináltam, mint ami bennem volt. 33 éves voltam, szerencsésnek éreztem magamat, mert akkor és ott rátaláltam valamire.

Mindenben ennyire kitartó vagy?

Nagyon és mindenben. Soha ne add fel! Ez az egyik fontos pillére a siker elérésének. Akármilyen önsegítő könyv vagy trendi portál állítja, szerintem nem feltétlenül kellenek szakmai értelemben vett elhasalások vagy bukások ahhoz, hogy a sikert elérd. Ha megpróbálom megfogalmazni, hogy miből áll össze a siker, akkor valahány százalékban azt is oda sorolom, hogy nincsen a telefonomon se játék, se facebook. Nem rabolja semmi felesleges az időmet, az energiámat.

Érdekel, hogy mit gondolnak rólad?

Inkább az érdekel és azzal foglalkozom, hogy hány szék van üresen. Most itt a Puskás előtt, egyetlen egy se. De hogy addig, hogy jutunk el, az nagyon érdekel. Manapság a legtöbb véleménynyilvánítás a közösségi oldalakon van, ezeket én nem követem. Nem érzem szükségét, hogy intenzíven jelen legyek az online térben és az időmet is sajnálom rá.

Van olyan gondolatod, amiben nincs benne a színház?

Nagyon szeretem a családomat, igyekszem sokat menni haza. Amikor velük beszélgetek, akkor nem a színház a fő téma. Sokat játszunk, ha otthon vagyok, akkor alapvetően csak rájuk figyelek. De közben meg mégis ott van a gondolataimban, mert például a múltkor a kerti párnára rácsapódott a harmat és reggel gőzölgött. Abban a pillanatban felhívtam a díszlettervezőmet, hogy ez kell a Twist Oliver-hez.

Álmodni szoktál színházzal?

Igen, szoktam. Néha emlékszem is rá, és van néhány olyan határozott gondolat, amit ilyeneknek köszönhetek. Ilyen volt például a Shrekben a görkorcsolyázó napraforgók. Megálmodtam, felkeltem és hajnali ötkor hívtam Túri Lajos koreográfust, hogy a napraforgóknak görkorcsolyázni kell. 9-kor hívtam a producert, hogy kell 30 pár görkorcsolya. Nem nézett hülyének, mondta ok, intézem. Délelőtt próbáltam valami mást, majd délutánra ott volt 30 pár görkori. De most az Elizabethnél is volt, hogy arra ébredtem, hogy Zsófia főhercegnő – akit egy fantasztikus jó színésznő, Märcz Fruzsina alakít – szerepívét hogyan csinálom meg. Álmomból kelve megláttam őt, ahogy a halálos ágyán fekszik, és még mindig nyomja, hogy mit kell csinálni a Habsburg birodalomban.

Boldog vagy?

Hol igen, hol nem annyira. Mert abban igen, amikor egy hétvégén Puskás van, Elizabeth, Nagyvárosi fények és Valami bűzlik. Jó érzés, mert meghatározod sok embernek az ízlését, akár színházi emberek világlátását is, mert megpróbálsz valamit mást tanítani nekik a zenés színházról. Jó lenne ezeket a lehetőségeket, terveket, biztos lábakon látni, hogy lehessen 4-5 évre előre tervezni. Most is teszem, így ebből a szempontból boldog vagyok. Ha korlátlan időm lenne, akkor inkább az lennék. Egy ponton túl pedig nyilván, a magánéletet is társítani kellene az egészhez.

Kiemelt kép: Szente Vajk (Fotó: Kaszner Nikolett)