„Az energiaszint tényleg a falakat fogja tépni” – interjú Bodor Johannával és Lénárt Gáborral, az István, a király koreográfusaival

Bodor Johanna, az Operettszínház balettigazgatója és mentoráltja, Lénárt Gábor koreográfus hónapok óta együtt dolgoznak az István, a király koreográfiáján, mely merít a modern táncból, a balettből és a néptáncból is. Olyan különleges mozgásformát találtak ki, amely amellett, hogy rendkívül látványos, szokatlanul erőteljes energiájával átütően hat majd a közönségre is. Az alkotópárossal Baján beszélgettünk.

Három napja érkeztetek meg Bajára, most tudtátok elkezdeni szabadtéren próbálni a koreográfiát, hol tartotok? Milyen a közös munka?

Bodor Johanna: Nagyon büszke vagyok a társulatunkra, a táncosainkra, a stúdiósokra, mert elképesztő munkát végeznek. Másfél hónappal ezelőtt volt az utolsó összpróba a Budapesti Operettszínházban, és úgy érkeztek meg ide Bajára, hogy tulajdonképpen mindenre pontosan emlékeztek, miközben nem pihentek a nyáron, hanem turnéztak.  Az az igazság, hogy mély tisztelettel tudok most rájuk gondolni, mert embertelen hőségben, párától és portól csúszós színpadon próbálnak zokszó nélkül.

Nagyon örülök, hogy fiatal kollégámmal, Lénárt Gáborral együtt alkotunk. Örömmel mentorálom őt, és úgy gondolom, hogy közös munkánk eredményét a nézők is értékelni fogják.

Lénárt Gábor: Azt is el kell mondanunk, hogy természetesen a bajai statisztériánk is rendkívül nagy munkát végez, szerves részei a történésnek, mindig pontosak és figyelnek, a szívüket-lelküket beleadják az előadásba. Többször dolgoztam már velük, de most tényleg minden eddiginél jobban az övék lehet ez a darab és ez a pár hét.

Johannával nem először koreografálunk együtt, a látásmódunk, a stílusunk és a dinamika kezelésünk nagyon hasonló, majdnem ugyanolyan. Ő nagyon sokat táplálkozik a modern táncból és ugye a balettből, én pedig a néptáncból. Sokszor mondják, hogy ez a három pont ellensége egymásnak, majdhogynem teljes mértékű eltaszítás van az ehhez kapcsolódó táncosok között. Mi meg pont az a két ember vagyunk, akik szeretnék megmutatni, hogy minden táncnak más az ereje, minden táncban más a szép, más a nehéz, és nem szabad beskatulyázni egyiket sem. Az István, a király 2018-ban Johannának és nekem is nagyon jó lehetőség arra, hogy ezt megmutassuk koreográfiában és színpadi mozgásban. Nagyon fontos, hogy ez utóbbi sokkal mérvadóbb a darab bizonyos pontjain, mint lépések halmozása. Ezeket próbáljuk meg úgy összegyúrni, hogy a mai fiataloknak különleges, maradandó élményt adjon.

Mitől lesz különleges?

B.J.: Az István, a király zenéjét  az egész ország ismeri. Mindannyian tele vagyunk érzésekkel, gondolatokkal, emlékekkel ezzel a “mítosszal” kapcsolatban. Mindannyian megtelünk energiával, ha rá gondolunk, ha a zenéjét halljuk, ez az energia az, amit föl akarunk vinni a színpadra. Technikailag teljesen más szabadtéren dolgozni, ilyenkor másképp veszel levegőt, más a páratartalom, sok a por… nagyon szuflás ez az előadás, borzalmasan kemény terhelésnek vannak kitéve a táncosok. Tehát sok nehezítő körülmény van, amivel most mégsem foglalkozik senki, mert annyira akarunk előre menni. Érdekes, hogy a sokféle képzettségű táncosunk hogyan tudta professzionális módon magáévá tenni azt a  mozgásanyagot, amit Gáborral közösen kitaláltunk. Nagyon szabadon és ugyanilyen vehemensen tudják használni ezeket a mozdulatokat, ami igazán szükséges ebben az előadásban. Szívüket, lelküket teszik abba, amit csinálnak, ami nem csak a testükön, a mozgásukon látszik, de az arcukon is. Teljes a jelenlétük a színpadon, dübörög a nyers energia.  

Úgy hangzik, hogy egy nagyon különleges alkotóközösség állt most össze erre a darabra.

B. J.: Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, a táncosokra és a segítőkre is. Zseniális az asszisztensünk, Kulin András is, aki higgadtságával, bölcsességével, halk szavával dolgozik azon, hogy az általunk kitalált mozdulatok pontosak és tiszták, a káosz pedig rendezett legyen. A színházban a legfontosabb a csapatmunka. A mi sikerünk azokon is múlik, akik a színpadon vannak, és azokon is, akik segítik az alkotás folyamatát.

Miben lesz más, amikor bekerül az Operettbe?

B. J.: Ott az első napokban valószínűleg hiányozni fog a táncosoknak ez a nagy tér, ami nagyon jól esik itt nekik Baján, nem?

L. G.: Igen, abszolút.

B. J. : Itt szélesebb a színpad, a színházban szűkebb a hely, viszont ott meg az a jó, hogy ismerik a saját terüket, annak minden egyes zugát, és nagyon jól is tudják használni, hiszen gyakorlatilag ebben élik az életüket.

L. G.: Ha azt az energiát, amit most közvetítenek a nagyszínpadon sok embernek messziről – és tényleg mindenkinek látjuk, hogy mi van a szemében és a lelkében – meg tudják tartani bentre, akkor lehet, hogy plafont kell cserélni a Budapesti Operettszínházban, vagy legalábbis csillárokat, mert szétrepednek. Szerintem az lesz az egyik erőssége a darabnak, hogy az energiaszint tényleg a falakat fogja tépni. Ez a célunk.

Kiemelt kép: Várady Nikolett